Reggeli Sajtófigyelő, 2004. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-11-17
11 A jelenlegi gyakorlat szerint ez csak akkor valósítható meg, ha az érintettek nem magyar állampolgárok. Mint lapunknak korábban - más összefüggésben - a szaktárca és az OEP illetékesei elmondták, nem fordulhat elő, hogy egy magyar állampolgárt azért utasítsanak el kórházban vagy orvosi rendelőben, mert nincs egészségbiztosítása. Az MSZP és az SZDSZ ezen túl arra hívta fel a figyel met, hogy 17 szociális ellátás jár minden magyar állampolgárnak, akár van társadalombiztosítása, akár nincs. Ha az állampolgárok csak adó- és járulékfizetés esetén kapnának egészségügyi ellátást, a határon belül élők jelentős részét is kizárnák az ellátásb ól - hangsúlyozta az MSZP frakcióvezetője. Lendvai Ildikó emlékeztetett: Ukrajnával és Romániával szerződés van érvényben, amely szerint az idetelepülő nyugdíjasok itt kapják meg juttatásukat. De a várható költségek ellenére, ha a népszavazáson az igenek g yőznek, valódi állampolgárságot kell adni - hangoztatta Lendvai. Hozzátette: ha a nemek győznek, elfogadhatják a kormány határozati javaslatát, melyben felkéri az Országgyűlést a nemzetpolgárság intézményének kidolgozására, a határon túli magyarok szülőföl dön való boldogulását segítő alap létrehozására, a vállalkozások fejlesztését szolgáló hitelprogram kialakítására és a határon túli magyarok speciális úti okmányának bevezetésére. Az egyelőre egymástól távol eső álláspontok miatt a négy párt arra kéri a k ormányt: készítsen nemzetközi összehasonlítást az állampolgárság pontos tartalmáról, a vele járó jogokról és kötelezettségekről. A jövő kedden folytatódó megbeszélésig elkészülő állásfoglalásjavaslat "arra buzdítja a magyar állampolgárokat, hogy minél nag yobb számban éljenek választójogukkal". Mindazonáltal Eörsi Mátyás szabad demokrata politikus szerint, ha december 5ig közös nevezőre tudnak jutni, "erre a rossz kérdésre talán meg lehet úszni a válaszadást". Egyedül az MDFnek van olyan javaslata, amely a kettős állampolgárság kérdését a törvényhozás útján megoldhatja - hangoztatta Herényi Károly frakcióvezető és Csapody Miklós. Az MDF az állampolgársági törvényt módosítaná: kedvezményes honosítás esetében kimaradnának a törvényből azok a követelmények, hogy aki állampolgárságért folyamodik, legalább egy éve rendelkezzen magyarországi lakhellyel, valamint biztosítva legyen magyarországi megélhetése. "A nemzetpolitika szempontjából én végül is ezt a helyzetet sikeresnek tekintem, mert végre elvált a szar a víztől" - értékelte Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke a pénteki MÁÉRT ülésen történteket a Kossuth Rádióban. Az MSZP elutasítja azt a megosztó politikát - reagált erre Vadai Ágnes, az MSZP elnökségi tagja. • Pártajá nlatok a határon túli magyaroknak • Fidesz - útlevél + állampolgárság • MDF - kedvezményes honosítás • MSZP - speciális úti okmány + Szülőföld program • SZDSZ - a szülőföldön maradás támogatása vissza "A népszavazás nem magyarsá gvizsga" Népszabadság • Munkatársunktól • 2004. november 17. Össze kell egyeztetni a nemzeti lelkesültséget a nemzeti felelősséggel - fogalmazott a határon túli magyarokkal, a népszavazással kapcsolatos kérdésre válaszolva tegnap esti, több mint két órás miskolci nagygyűlésén legalább kétezer ember előtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.