Reggeli Sajtófigyelő, 2004. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-11-17
2 magyar ellen uszítson határon innen és túl, és így szembefordítson bennünket" - közölte a szocialista politikus (MTI) Négy párt, négy akarat − Kettős állampolgárság: távol eső álláspontok − „A nemzeti összetartozás törvényét csak a Fidesz, a nemzetpolgárság intézményét csak a k oalíciós pártok, a magyar állampolgárságról szóló jogszabály módosítását csak az MDF támogatja” - derült ki a tegnapi egyeztetésen − A demokrata fórum kezdeményezésére tegnap tanácskozáson ismerkedett egymás kettős állampolgársággal kapcsolatos álláspontjá val a négy parlamenti párt. Ennél tovább nem jutottak (Nsz 15.o.) "A népszavazás nem magyarságvizsga" − „Össze kell egyeztetni a nemzeti lelkesültséget a nemzeti felelősséggel” - fogalmazott a határon túli magyarokkal, a népsz avazással kapcsolatos kérdésre válaszolva tegnap esti, több mint kétórás miskolci nagygyűlésén legalább kétezer ember előtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök (Nsz 5.o.) Nyomhatják a szavazólapokat − Jóváhagyta az Országos Vála sztási Bizottság kedden a december 5i népszavazás szavazólapját, és hamarosan megkezdődik a több mint nyolcmillió nyomtatvány előállítása (Nsz 5.o.) Elmegyünk szavazni − „A magyarság trianoni szétszakadásának maradandó, súl yos traumáit csak az Európai Unió integráló ereje gyógyíthatja meg. Ez lassú út, és nem zökkenőmentes, meg kell tehát könnyíteni” − Eörsi István írása (Nsz 14.o.) Kettős állampolgárság: több a kérdés, mint a válasz - Bár kö zeledtek a pártok álláspontjai, de a népszavazásig nem lesz törvény (Nszv 8.o.) Vitáznak, de szavazásra buzdítanak – Három javaslat a négy párttól – Nem közeledtek az álláspontok a kettős állampolgárság ügyében - Csak abban állapodott meg a négy parlamen ti párt a kettős állampolgárságról tartott tegnapi egyeztetésen, hogy a december 5i referendumon való részételre buzdítja a választókat (MN 1., 3.o.) http://www.mno.hu/ Lukács Csaba: A magyarok ára (MN 7.o.) http://www.mno.hu/ R OMÁNIA Csend az állampolgárságról − A román politika számára kényes kérdés a magyar népszavazás − Románia hivatalosan mindeddig nem foglalt állást a december 5i magyarországi n épszavazással kapcsolatban. A bukaresti külügyminisztérium az erdélyi magyaroknak szánt állampolgárság ügyében több alkalommal is elzárkózott bármilyen nyilatkozattól. Catalin Ionita külügyi szóvivő szerint a szaktárcának van véleménye ugyan ebben a kérdésben, de azt nem kívánja nyilvánosságra hozni. „Véleményét a mintegy másfél millió romániai magyar állampolgárt érintő magyarországi fejleményekről Bukarest kizárólag a magyar kormányn ak hozza majd a tudomására” - mondta a szóvivő (Nsz 3.o.)