Reggeli Sajtófigyelő, 2004. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-11-16
33 illetékes, a belső piaci és fogyasztóvédelmi bizottsághoz pedig az uniós adópolitika tartozik. A két test ületben több magyar képviselő is helyet foglal, Becsey Zsolt és Szájer József a Fidesz, Herczog Edit az MSZP színeiben. Értesüléseink szerint mindhárman kérdéssel készülnek a háromórás meghallgatásra. A szocialista képviselőnő aziránt érdeklődik majd, hogy an kívánja segíteni az Európai Bizottság az új tagállamokat a vámoltatással kapcsolatos, megnövekedett feladataik ellátásában. Mivel az EU vámhatárai egybeesnek a külső határokkal, a magyar hatóságokra is plusz terheket ró az unió területére Kelet- és DélEurópából érkező árucikkek elvámoltatása. Terítéken a kommunista múlt Valamennyi politikai csoport komolyan veszi a feleltetést és szigorú számonkérésre készül. Nyilatkozataikból kitűnik, hogy a második fordulós jelölteknek sem lesz részük enyhébb elbír álásban, mint a többieknek. Kovácsot elsősorban a konzervatív Európai Néppárt képviselői vehetik össztűz alá, revánsot véve a szocialisták és a liberálisok által kipasszírozott olasz Rocco Buttiglione miatt. A jobboldal frakcióvezetője a múlt héten közelmé nyben sajnálkozott amiatt, hogy a magyar kormány nem vonta vissza a korábbi meghallgatásán gyászosan szereplő jelöltjét. A Fidesz európai parlamenti delegációvezetője, Szájer József tudni vélte, hogy Barroso a "diplomácia nyelvén" erre levélben föl is kért e Gyurcsány Ferencet. A kormányfő szóvivői cáfolták az állítást, és Szájer is elismerte, hogy nem látta az irományt. Feltételezhető, hogy akárcsak az első alkalommal, most is többen firtatják majd a volt külügyminiszter kommunista múltját, a rendszerválto zás előtt végzett politikai tevékenységét. Erre az igyekezetre tett rá egy lapáttal az az ismeretlen feladó, aki a múlt héten a "kommunista milicista" politikust ábrázoló, jól felismerhetően hamis fényképet küldözgetett a honatyáknak. A magyar jelölt védel mére kelt a szocialista frakció, érdemdús államférfinak nevezve őt, és elítélték az akciót a konzervatívok is. Kovács Lászlónak várhatóan ezúttal is szakmai kérdések sokaságával kell megbirkóznia, köztük olyanokkal, amelyek például a csempészés, a termékh amisítás elleni harcot, az adózás területén engedélyezett külön együttműködést, a társasági adóalapharmonizációt, a kedvezményes áfakulcsok alkalmazását vagy a jövedéki adószintek közötti különbségekből adódó problémák megoldását érintik. Érzékeny felada tkörök A volt külügyminiszternek két hét alatt kellett felkészülnie az energiapolitikánál nem kevésbé bonyolult és komoly szakértelmet kívánó témakörökből. A vám- és adóügyek, amelyek egykoron önálló tárcát alkottak, a Prodibizottságban az egységes belső piac működéséért felelős biztos hatáskörébe tartoztak. Barroso a létszámbővülés miatt döntött úgy, hogy szétdarabolja a feladatköröket, és külön biztost nevez ki a fiskus ügyeinek intézésére. Míg a vámpolitika teljes egészében közösségi hatáskör, az adó zás nemzeti ügy, olyannyira, hogy abba a tagállamok csak kevés beleszólást engednek Brüsszelnek. Ha kéthárom éven belül életbe lép az EU alkotmánya, kevés olyan területe lesz az uniós együttműködésnek, amelyben egyhangú marad a döntéshozatal, de az adópol itika közéjük tartozik. Késhegyig menő viták kísérik például a kedvezményes áfakulcsok bevezetését, s nem kevésbé heves indulatokat kelt az a bizottsági javaslat, amely a közösségi bevételek egyszerűsítése végett úgynevezett uniós különadó bevezetését célo zza. Az EU "kormányának" egyik legizgalmasabb terve a társasági adóalapharmonizáció, amelyet egyelőre még csak kóstolgatnak a tagállamok. Franciaország, Németország és Svédország ennél többet, az adókulcsok összehangolását szeretné, hogy megszűnjön az új tagállamok versenyelőnye, de a többség szerencsére hallani sem akar róla. Kovács Lászlónak most még csak véleményt kell mondania, de ha megválasztják, javaslatokkal kell előállnia a tagállami érzékenységet próbára tevő adózási kérdésekben. Legkisebb vérál dozat A vám- és adóügyi tárcát José Manuel Barroso bizottsági elnök eredetileg Ingrida Udre lett jelöltnek szánta. Ám a megválasztott bizottsági elnök október 27én visszavonta az új bizottság jelölését, a kudarc biztos