Reggeli Sajtófigyelő, 2004. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-11-13
8 hogy véget vetne az intézményesült, hivatalos, rendszeres és nyilvános korrupciónak. A kormánypártok és általában a kórházprivatizáció hívei félreértik a kérdést. Ez nem pénzkérdés. Az egészség, akár a környezet, a művészet va gy a gyermekáldás, nem tisztán gazdasági probléma. Az egészségügyet nem lehet a piaci versengésnek kiszolgáltatni. Nem azért, mert a piac nem hatékony - nem kevésbé az, mint az állam, különösen a magyar állam , hanem azért, mert a piac amorális és aszociá lis (csak mechanizmus, nem emberi szándékok társulása), márpedig bizonyos dolgok fölött meg kell őrizni a társadalom ellenőrzését. A kórházprivatizáció megállítása csak egy lépés, méghozzá negatív lépés, megelőzése valami még rosszabbnak. Megoldást nem kí nál, javítani nem javít - szemben avval, amit a kezdeményezők állítanak. Ám nem igaz, hogy nem kínál előnyt - szemben avval, amit a kormánypártok és szakértőik állítanak. Lehetőséget nyújt arra, hogy a társadalom, esetünkben: a magyar nép valamiféle uralma t gyakorolhasson élete kulcsfontosságú részei fölött. A megoldás nyilván a társadalombiztosítás egésze fölötti népi ellenőrzés megszerzése volna, ez viszont a jelenlegi kapitalizmus körülményei között nem valószínű. Jó lelkiismerettel nem lehet "nem"mel szavazni az első kérdésre, ugyanakkor a kérdés föltevőinek rosszhiszemű lavírozása, a kérdés szövegének véletlen vagy szándékos értelmetlensége gyanút ébreszt. Mind a "nem", mind az "igen" hívei őszintétlenek. A vakolat tovább fog hullani a rendelőintézete k faláról, akár így, akár úgy szavazunk. Ez az általános privatizációs stop kérdése is, amelynek a népszavazásra vitelét az Alkotmánybírósághoz intézett beadvány elhalasztotta vagy talán meg is akadályozta. Meg kell adni, a kérdésben foglalt állítás helye s: a megmaradt közjavak magánosítása helytelen. Sőt azt is meg kell mondanom, ha a kormány nem tesz kötelező erejű ígéretet arra, hogy a vasutat, a postát, a távolsági buszokat, a villamos műveket, az eddigi állami egyetemeket és iskolákat állami kézben ta rtja, akkor - ha rákerül a sor - nem kizárt, hogy meg fogom szavazni a Fidesz - MPSZ kezdeményezését, befogva az orromat. Miért helyes ezeket a közjavakat állami kézben tartani, sőt: ha már privatizálták, államosítani? Nem azért, mert így gazdaságosabb, nem azért, mert olcsóbb az ügyfeleknek, fölhasználóknak, bár általában olcsóbb. Nem azért, mert ez segíti a legendás "népgazdaságot". Nem segíti. Nem teszi a tőkés gazdaságot kevésbé kapitalistává. Márpedig az antikapitalista látszatokkal őszintétlenül ját szadozó Fidesz - MPSZ propagandagépezete ezt sugallja. Tőkés gazdaságban az állami szektor is kapitalista, és nemcsak az állami vállalatok veszteségeit pótolja a kormányzat az adófizetők pénzéből. De lehetnek olyan közjavak, amelyek elkobozhatatlanok. Ezek a közösség sajátjai. A közösség nem fikció. Ha a közösség a közjavakat, köztereket és közösségi időket (a nem a megélhetésre és versenyre szánt aktív időket) el tudja keríteni, körül tudja bástyázni, ha valahol megálljt tud parancsolni a magántulajdonnak, akkor a közösségnek, mint közösségnek van reménye. Ha van vasút, olcsó, tiszta, pontos és gyors állami vasút, akkor a honpolgár nincs annyira kiszolgáltatva a gépkocsigyártó és olajcégeknek. Nem kell - környezetet és szabadidőt gyilkolva - autóznia, ha ne m akar. És ebben a saját állama segít. A társadalom uralma a gazdaság fölött, a közösség erkölcsi szándékának elsőbbsége a piaci imperatívusszal szemben: ezt jelenti a közjavak kivonása a tőkés piaci verseny szférájából. Ez kapitalista körülmények között i genis rendszeridegen és költséges, ne hazudjunk. De sajnos itt mindenki hazudik. A közjavak autonómiájának megőrzése csak közvetve szolgálja az egyenlőséget. Erőt nem ad a dolgozóknak. A szakszervezetek követelései, a 38 órás munkahét, a 62 ezer forintos m inimális bér mellett nem áll senki, teljesülésükre - sztrájkharc híján - nincs esély. Az olcsó állami vasúton a középosztály is utaznék ugyanannyiért. Az állami szféra fönntartása nem proletárkövetelés. Az államosító jobboldal értelmisége már izgat a segél yekből élők ellen, s csak a munkajövedelmekhez rendelné az állami segítséget. A privatizációleállításhoz fűzött illúziók hamisak. Ha a Munkáspártban még lennének marxisták, rájöttek volna erre. A privatizáció megállítása a népakarat érvényesülését teszi l ehetővé szűk és zárt területen. Ennyi. Nem szocializmus.
