Reggeli Sajtófigyelő, 2004. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-11-11
5 Németh Zsolt: Kettős állampolgárság és nemzeti deficit – A kormány etnikai feszültségkeltéssel, demagóg módon, politikai haszonszerzés céljából akarja feláldozni a határon túli magyarságot – „…Az MSZP fő üzenete a következő: szavazzunk nemmel… Céljai elérése érdekében pedig az MSZP semmitől sem fog visszariadni… Említhetnénk azt az esetet is, hogy a Népszabadság címlapon közölte a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) felmérését, amely szerint minden negyedik h atáron túli magyar fiatal áttelepülne a kettős állampolgárság megadása esetén. A gond csak az, hogy a HTMH nem készített ilyen felmérést. Az adatok a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek nem a határon túli magyarság egészére, hanem csupán Erdélyre vonatk ozó, bonyolult szociológiai összefüggéseket elemző felmérésének torzításából „születtek”. (Az elemzés egyébként nyilvános és hozzáférhető.) A… napilap tehát csúsztatásokkal teli felmérést közölt a címlapján, talán annak érdekében, hogy előkészítsék Gyurcsá ny Ferenc aznapi parlamenti felszólalását…. A miniszterelnök és az MSZP frontálisan megy szembe a határon túli magyarság egészével… az elkövetkező időszakban csomagba gyűjtött, sok költségvetési forrást nem igénylő, ám mégis hangzatos adminisztratív és köl tségvetési intézkedésekről fogunk hallani a határon túli magyarokat illetően. Ennek leszünk tanúi november 12én, a Magyar Állandó Értekezlet soros ülésén és az MSZP által kezdeményezett, „új nemzetpolitikáról” szóló rendkívüli parlamenti ülésnapon”. (MN 6 .o.) http://www.mno.hu/ Csite András: A baloldal politikai machiavellizmusa – a kabinet elutasító véleménye mögött öncélú hatalmi megfontolások állnak - Minden olyan érv, amelyet a szocialisták és a szabad demokraták a kettős állampolgárság intézménye ellen felhoztak, az vagy nem felel meg a magyar törvényi szabályozásnak, vagy pedig nem a létező társadalmi folyamatokból indul ki (MN 6.o.) http://www.mno.hu/ R OMÁNIA Erdélyi kort eshadjárat kezdődik – A Krónika elítéli a szocialista párt magatartását a határon túliak ügyében (MN 9.o.) http://www.mno.hu/ S ZERBIA és M ONTENEGRÓ - H ORVÁTORSZÁG - S ZLOVÉNIA A Magyar Szó bír álja a Fidesz nemzetpolitikáját − Élesen bírálja a Magyar Szó című újvidéki napilap szerdai írásában a FideszMPSZ nemzetpolitikáját − A lap jegyzetírója, Bálint István a vajdasági választás és a romániai választási kampány tanulságaira alapozza bírálatát . Rámutat arra, hogy a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) nem sikerült nagyobb arányban mozgósítania a magyar választókat. A romániai választási kampány kínálta tanulság azonban Bálint szerint "már túlmegy a magyar politika felülvizsgálata szükségességén ek tudatosításán, mármár a magyar politika ellehetetlenülésére utal" . Romániában ugyanis Magyar Polgári Szövetség veszélyezteti, hogy az RMDSZ elérje a parlamenti küszöböt (MTI)