Reggeli Sajtófigyelő, 2004. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-11-11
3 Út a méltósághoz − A MAGYAROK VILÁ GSZÖVETSÉGE ügyesen túszul ejtette a magyar politikai elitet, a jobboldalt meg csőbe húzta. A kettős állampolgárságról szóló decemberi népszavazásnak, kétségtelen jó szándékai ellenére, jelentős veszélyei vannak. Az "igen"ek számának kétmillió alatt marad ása, azaz a kezdeményezés kudarca hatalmas kiábrándulást okozhat a határon túl, és csaknem lehetetlenné tenné a kettős vagy külhoni állampolgárság későbbi felvetését. Azzal pedig, hogy az MVSZ a kórházprivatizációról is véleményt mondott, belpolitikai vita tárgyává tette a másik felteendő kérdést is. Amit pedig nem kellett volna − Ablonczy Balázs cikke (Heti Válasz 62.o.) Mire jó a kettős állampolgárság? − A kettős állampolgárság nagy előnye, hogy a dokumentum tulajdonosának nem kell elhamarkodnia döntés ét a szülőföld elhagyásáról, megőrizheti jelenlétét otthon azzal, hogy fenntartja lakását, megtartja ingatlanait − Szabó A. Ferenc 2 írása (Heti Válasz 63.o.) http://www.hetivalasz.hu/ N ÉPSZAVAZÁSSOROZAT ELŐTT? - Dömpinggyanú − Valóban csak kivételes formájae a hatalomgyakorlásnak a népszavazás, ahogy azt az Alkotmánybíróság kimondta 1997ben? - előbbutóbb ezzel a kérdéssel is szembe kell nézniük a politikai erőknek, ha a decemberi v oksolás egy referendumsorozat első állomásának bizonyul − Két igen és egy sor kérdőjel − Állampolgársági harc − Váratlan intenzitású pártpolitikai háború tört ki a kettős állampolgárságról tartandó decemberi népszavazás kapcsán a múlt héten. A szocialisták , akik korábban nem foglaltak határozottan állást, hirtelen erőteljesen támadni kezdték az ötletet. Szabó Vilmos, aki jelenleg a Miniszterelnöki Hivatalban a külpolitikával s azon belül is hangsúlyosan a határon túli magyarok ügyeivel foglalkozó államtitká r, még október utolsó napján is úgy nyilatkozott a Duna Televízióban, hogy „a kérdésre nem lehet egyszerűen igennel vagy nemmel válaszolni" . Ehhez képest két nap múlva a parlamentben, napirend előtti felszólalás keretében mind Gyurcsány Ferenc kormányfő, m ind Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető határozott és kemény nemet mondott a kettős állampolgárságra, mégpedig amiatt, mert szerintük elviselhetetlen terheket róna a magyar költségvetésre (HVG 106.o.) Másodrendű frissesség - A kedvezményes honosítással szerezhető magyar állampolgárságról szóló december 5i ügydöntő népszavazás kierőszakolásával a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) rövid úton sikerült elintéznie, hogy az idén a Mikulás – határainkon innen és túl – évekre te letöltse valamennyiünk hócipőjét. (Vg 24.o.) Gyurcsány a "nemzeti kártya" kijátszásáról beszél - Könnyen lehet eredménytelen a kettős állampolgárságról szóló referendum (Nszv 3.o.) Külhoni magyar útl evelet ígér a kormány – Húszmilliárdos beruházásösztönző program a határon túliak szülőföldön maradásáért (Nszv 3.o.) 2 történész, egyetemi tanár