Reggeli Sajtófigyelő, 2004. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-11-10
25 Szegény külhoni magyarok! Ők hisznek, hittek nekünk. A magyar politikai erők valódi segítség helyett azonban csak értelmetlen, presztízsharcokra képesek. És egyelőre nem is látszik, hogy ez valamikor, valamitől megváltozna. vissza Egy magyar ügy Pataky István 2004. november 10. 0:02 Magyar Nemzet Léteznek magyar ügyek. Vannak olyan kérdések, amelyeket egy egészséges nemzet vagy társadalom azonosan tud megítélni, egységesen tud képviselni. Így van ez a világ nagyobbik részén még akkor is, ha a jelenlegi magyar politikai paletta baloldalán cinikus (ál)érveléssel söpörnek le mindent, ami nemzeti ügy kifejezés alatt kerül a szemük elé. A köznyelvben csak kettős állampolgárságként emlegetett kérdés magyar ügy. S mint ilyennek, természetesen, van érzelmi és politi kai vonzata egyaránt. Ami az elsőt illeti: megmagyarázhatóe erkölcsi szempontból egy olyan igény elutasítása, amelyet a történelem igazságtalan fordulatai nyomán kisebbségi, elnyomott sorsba került nemzetrészek egységesen fogalmaznak meg az anyaország irá nyába? Vajon nem az asszimilációban érdekelt többségi nemzetek érdekeit segíti az a budapesti kormányzat, amely elutasítja a szomszédos államokban élő magyar közösségek anyaországhoz intézett kérését? Miben különbözik a határon túli magyarokról hallani sem akaró kommunista rendszer a nemzeti ügyeket pénzben mérő balliberális koalíciótól? A kettős állampolgárság kérdésének politikai vetülete bonyolultabb, de jól beleilleszthető a hazai belpolitika kicsinyes játékrendszerébe. A balliberális oldalon egyetlen nagy szorongás mozgatja a szálakat, éspedig az esetleges áttelepültek esetleges választójoga. Amióta felvetődött a magyar állampolgárság könnyített – azaz az állandó magyarországi lakhely és munkahely nélküli – megszerzésének ügye, kormányzati oldalról ál landósult a tömeges áttelepedés veszélyének híresztelése. Holott a határon túli vezetők nem győzik hangsúlyozni, a kivándorlási vágy helyett éppenséggel a biztonságérzést erősíti a magyar útlevél a kisebbségben élő közösségek körében. Ha pedig nincs áttele pülés, nincs munkahely, lakás, személyi igazolvány sem, tehát semmiféle szociális juttatásról nem lehet szó. Nem is beszélve a választójogról, amely csak azt illeti meg, akinek állandó magyarországi lakcíme van, a törvény módosításához pedig kétharmados pa rlamenti többség kell. Mégis biztos, ami biztos alapon az MSZP és az SZDSZ az elutasításra buzdítja híveit a december 5i népszavazáson. És egy pillanatig sem gondolkoznak el azon, hogy vajon miért szavaznának szinte egy emberként a jobboldalra az esetleg áttelepülő és esetleg választójoghoz jutó határon túli magyarok. A jobboldalon nincs vita a határon túliak egységes igényével kapcsolatban. A Fidesz néhány évvel ezelőtt a státustörvénnyel igyekezett enyhíteni az akkor még kevésbé hangsúlyosan megfogalma zott félelmeket. Emlékszünk, az MSZP értelmezésében akkor a román munkavállalók milliói álltak batyuval a hátukon Ártándnál. Az MDF nemrég az állampolgársági törvény módosításának tervezetével állt elő, a jelen politikai erőviszonyok közepette nyilvánvalóa n esélytelenül. Aztán a Magyarok Világszövetsége kezdett aláírásgyűjtésbe, s bár a népszavazások népszerűsége igen alacsony idehaza, vállalta a referendum esetleges sikertelenségének kockázatát. Ma már kár azon töprengeni, mi lett volna az igazán járható ú t a kettős állampolgárság ügyében. Adott egy helyzet, s ennek feltételei szerint kell tömörülni, kampányolni, kommunikálni. Nagyjából kétmillió igen szavazatra van szükség ahhoz, hogy sikeres legyen a népszavazás. A Fideszre másfél millióan szavaztak az európai parlamenti megméretésen. A baloldal vérlázító érveinek szajkózása a következő hetekben csak növelheti a jobboldali tábor elszántságát e magyar ügy mellett. A siker küszöbén vagyunk. vissza Burány több százezer betel epülőről beszél 2004. november 10. 0:01