Reggeli Sajtófigyelő, 2004. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-11-09
2 Mélység − „A Magyarok Világszövetsége alaposan föladta a leckét a magyar politikai el itnek azzal, hogy letette az asztalra azt a 200 ezer támogató aláírást, amelynek alapján népszavazást kell tartani a kettős állampolgárságról. A fölvetés - bár korántsem biztos, hogy erre a népszavazás a legjobb módszer - mindenképpen megválaszolandó. Lehe t fanyalogni azon, hogy mindig jobbról érkezik, különösen, ha ez az oldal ellenzékben van, a javaslat léte azonban azzal, hogy időről időre előhozzák, mindenképpen jelzi: létezik ilyen igény. Igényekre persze nem lehet felelős politikát alapozni, de minden igény – jelzőbója” − Tóth Ákos írása (Nsz 3.o.) Nem lehet másodrangú állampolgárság - Több mint kétmillió azonos szavazat kell az eredményes döntéshez – „Egyelőre nem látni pontosan, milyen következményei lehetnek a kettős álla mpolgárságról szóló decemberi népszavazás eredményességének” - mondta Petrétei József igazságügyi miniszter. (Nszv 4.o.) Becstelenül – „Becsületes és magyare az a honfitársunk, aki él alkotmányos jogával és nemmel szavaz a kett ős állampolgárságra?” (Nszv 7.o.) Előrehozott választásokat vár az MVSZ (MN 3.o.) http://www.mno.hu/ MVSZ: előrehozott választást kell tartani, ha sikeres a népszavazás (MNO) Mától A Pont l ett a Magyar Hírlapból (MN 2.o.) http://www.mno.hu/ R OMÁNIA Kántor Lajos Gyurcsány Ferencnek és Hiller Istvánnak írt nyílt levelében sürgeti a magyarság közös érdekeinek újragondolását − „A m agyarországi pártok és kormányok pillanatnyi politikai érdeke határozza meg a " határon túli magyarokkal" kapcsolatos gyakorlatot” - olvasható Kántor Lajos írónak, a Korunk című kolozsvári irodalmi folyóirat főszerkesztőjének Gyurcsány Ferenchez és Hiller Istvánhoz intézett nyílt levelében (MTI) Szét - választás? − „Meggyőződésem, ha záros határidőn belül nem tudjuk elérni az óhajt ott területi autonómiát, akkor a romániai magyarság asszimilációja és elvándorlása egyre gyorsulni fog. A romániai magyarság vezetőinek ezért kellene másként politizálniuk, mint az elmúlt másfél évtizedben” − Kincses Előd írása (Nsz 16.o.) Párhuzamos "népszavazás" állampolgársági ügyben Bihar megyében − „Párhuzamos "népszavazást" kezdeményez a kettős állampolgárságról Nagyváradon és megyeszerte az RMDSZ Bihar megyei szervezete” – jelentette be Lakatos Péter megyei RMDSZ elnök hétfőn. Ugyanarra a kérdésre kell válaszolni, mint a magyarországi népszavazáson, és a kérdőívet az írja alá, aki akarja, hogy a magyar parlament törvényt alkosson a kedvezményes honosításról (Transindex) Hiller nemkívánatos – Lemondja székelyföldi látog atását a szocialista pártelnök? – Néma tüntetéssel tiltakoznak Hiller István mai sepsiszentgyörgyi látogatása ellen a Magyar Polgári Szövetség székelyföldi tagjai, akik az MSZP elnökének a kettős