Reggeli Sajtófigyelő, 2004. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-10-04
18 ezelőtti nagybányai ciánszennyezést az első napoktól kezdve elkezdtem dokumentálni. A 120 tonna cianidos szennyvíz a Szamoson keresztül eljutott a Tiszába, elpusztítva az élővilág jelentős részét. Kevesen tudják, de Csernobil óta ez volt Európában a legnagyobb ökológiai katasztrófa. Elkezdtem feltérképezni a Kárpátmedencében a hasonló jellegű szennyeződéseket, melyekből a legtöbb Romániában van. Rengeteg zagytározót, meddőhányót kerestem fel. Így jutottam el a gyönyörű fekvésű Verespatakra, ahol a világ második legnagyobb aranykészletét szeretnék a felszínre hozni, Európa legnagyobb aranybányájában. A bánya létrehozásának kérdése szétzúzta az ott élő kétezres lélekszámú közösséget, családok mentek széjjel a vitákban. Nem szabad hagyni, hogy gazdaság i érdekek miatt letaroljanak egy falut a föld színéről. A település többsége azonban ragaszkodik szülőhelyéhez, templomaihoz s temetőjéhez. Már a rómaiak korában aranyat bányásztak Verespatakon, nagyon gazdag régészeti kincs pusztulna el a bánya megnyitása kor a faluval és a gyönyörű tájjal együtt" – hangoztatja a rendező. Kocsis Tibor a verespataki történet megismerése után már főleg az aranybánya megnyitása körüli eseményekre koncentrált, s három évig forgatott a településen. Minden egyes a falut érintő e seményért – házak ledózerolása, európai bizottsági látogatás stb. – megtette a Budapestről odavissza ezer kilométeres utat. A rendezés mellett Kocsis Tibor kezelte a kamerát, s ellátta a produceri feladatokat is. Rengetegen segítették a film elkészítéséb en, a legtöbbet azonban Konecsny Emőke. Verespatakon igen sok embernek még magyar a családneve, de magyarnak már szinte senki sem vallja magát. Az Erdélyben felnőtt Konecsny Emőke segített a rendezőnek a helyiekkel való érintkezésben. A film elkészítéséhe z több nagy cég is hozzájárult, de elsősorban a Flora Film állta a költségeket. Az Új Eldorádó eljuthat a szélesebb nagyközönséghez is, mivel a Budapest Film elvállalta a forgalmazását, így ott lesz még a plazákban is. Kocsis Tibor már készített környezet védelmi filmet, nevéhez fűződik az emlékezetes Wapra jelentés, amely egy levegőszennyezésről szóló áldokumentumfilm. Jellemző egyik tételmondata: "a Baross téri légszenynyezésben meggyógyulnak az asztmás gyerekek." Azóta nem jelentkezett hosszabb filmmel, mivel elsősorban az Új Eldorádóval foglalkozott, és a Duna Televíziónak elkészítette a Talpalatnyi zöld című műsort. Komolyan gondolom, hogy környezetvédelmi, dokumentum- és oktatófilmekkel kell támogatnom a zöldmozgalmat, mivel a médiában nincs igazán ké pviselve ez a terület" – jelenti ki az Új Eldorádó rendezője. "Két dolog miatt lehet reménykedni, hogy Verespatak és környéke nem pusztul el – véli Kocsis Tibor. A falu megmaradása sokkal magasabb szintű érdek, mint az aranybánya megnyitását forszírozó ga zdasági érdek. Romániának csak a bevétel alig húsz százaléka maradna meg, a többi külföldre kerülne, a szennyeződés viszont ottmaradna. Remélhetőleg hamarosan egy újfajta technológiával is lehet olcsón aranyat bányászni, nemcsak a környezetre a lehető legk árosabb cianidos eljárással" – mondja a rendező. vissza naptemaja@mhirlap.hu Szerkesztette: Újvári Miklós Közreműködött: Bogdán Tibor (Bukarest), Éber Sándor, Kriván Bence, Munkácsy Márton, Szilágyi A. János Cián és a rany MHálláspont Hány környezeti katasztrófának kell még történnie ahhoz, hogy a döntéshozók megakadályozzák a kockázatos, ráadásul a társadalom számára nélkülözhető üzemek építését? A nagybányai aranymosó okozta tiszai tragédia ismeretében már az is megdöbbentő, hogy egyáltalán szóba jöhetett egy újabb, hasonló technológiával működő bánya létesítése. Ráadásul a verespataki beruházás méretei többszörösen felülmúlják a nagybányaiét, itt sokszorta több ciánt használnának az ottanihoz hasonló körülmény ek között. Léteznek elkerülhetetlen, napjaink kényelmének fenntartásához szükséges kockázatok. Energiát kell termelni, mindannyiunk életét szolgálják a veszélyes anyagokat és technológiát alkalmazó gyógyszergyárak, olajfinomítók, a műanyagokat előállító v egyiüzemek. Szigorú biztonsági előírások mellett – a települések és