Reggeli Sajtófigyelő, 2004. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-10-04
15 Fidesz politikai indíttatású hangulatkeltésével szemben én azt láttam az EPben: a magyar biztosjelölt papír nélkül, érvei t számokkal alátámasztva kiváló válaszokat adott - mondta. vissza Megvan 80 ezer Markót támogató aláírás Alig pár nap alatt valamivel több mint 80 ezer aláírás gyűlt össze Markó Bélának, az RMDSZ államelnökjelöltjének indításához. Az országos aláírásgyűjtésben az RMDSZ területi szervezetei, valamint az ifjúsági szervezetek, és számos önkéntesből álló csapat is részt vesz Erdélyben és a Kárpátokon túli megyékben. Sepsiszentgyörgyön nyolc, önkéntesekből álló csapat kezd te meg az aláírásgyűjtést. A karaván szervezői elmondták, a városban kedvező visszhangja van az RMDSZ Párbeszéd az autonómiáért című választási programjának, és nagy a támogatottsága az RMDSZ államfőjelöltjének is. A MIÉRT ifjúsági szervezet ezzel egyidő ben tovább folytatja a Kárpátokon túli megyékben elindított aláírásgyűjtő akcióját. Kovács Péter, a MIÉRT elnöke közölte, csütörtökön Bukarestben és Ploiestiben kezdték meg a támogató aláírások begyűjtését. Hozzátette, előzőleg attól tették függővé a román megyékben folytatandó gyűjtést, hogy a fővárosban mennyire lesz eredményes a kezdeményezés. Az akció folytatása azonban már nem kétséges, mivel Bukarestben a MIÉRT képviselőinek már az első órákban nagyszámú aláírást sikerült összegyűjteniük. (rmdsztájék oztató) vissza Verespatak aranykora A nap témája Egy erdélyi falut hamarosan 180 méter magasan mérgező zagy lephet el. Verespatakon, a Maros, illetve a Tisza vízgyűjtőjében cianidos aranykitermelést terveznek, olyat, csak annál sokkal nagyobbat, mint amely egyszer már tönkretette a Tiszát. A román kormány ingadozik. Verespatak főtere. Az aranybánya nemcsak a házakat, a földeket is felvásárolja, nem marad munkalehetőség - fotók: Dezső Tamás Siralmas képet mutat V erespatak történelmi főtere. A legtöbb ház kapuit, ablakait bedeszkázták, a vakolatok málladoznak. A cipészműhely bezárt, a művelődési ház sem fogad már látogatókat. Csak a sarki kocsma tart még ki, de ennek forgalma is alaposan megcsappant az utóbbi időbe n. A hajdan gazdag bányaváros haldoklása négy éve tart. A román – kanadai Gold Corporation nevű cég ekkor kezdte meg az aranykitermelés előkészítését. A cég előzetes felmérései szerint itt, az Erdélyiérchegység nyugati szögletében, éppen Verespatak alatt p áratlanul gazdag aranykészletek rejtőznek. A kanadai vállalat 17 év alatt háromszáz tonna arany és ezer tonna ezüst kitermelésével számol. Naponta majdnem húsz tonna dinamittal aprítanák fel a nemesfémeket tartalmazó 150 millió köbméternyi kőzetet. A zúzal ékból cianidos oldattal csapatnák ki az aranyat és az ezüstöt. A kitermelés másfélkétmilliárd dollár haszonnal kecsegtet. Ez az oka, hogy a befektetők a mind nagyobb ellenállás dacára mindent megtesznek a bányanyitásért. Amit lehetett (magánházakat, közép ületeket), már felvásároltak a környéken, kiadványokat jelentettek meg a beruházás előnyeiről, és megkezdték egy új lakótelep kialakítását is. A remélt bevételekből az adók révén bőven jutna az önkormányzatnak és a román államnak, amely kisebbségi tulajdon osként profitra is számíthat. Nem véletlen, hogy a helyhatóság kezdettől fogva pártolja a terveket, és a kormány sem mondott kategorikus nemet. A bányát ellenző civil mozgalom, a település ókori nevét viselő Alburnus Maior a város egyik legmagasabban fekv ő házában rendezkedett be. A kapuból rálátni a völgyre és a környező hegyekre. A látvány lenyűgöző: az erdőklegelők barnászöldes napfényben fürdenek. A táj az Alpokra emlékeztet, inkább turistaparadicsom lehetne, semmint ipartelep. Pedig az utóbbira van nagyobb esély. "Ott zárnák le egy 180 méter magas gáttal a völgyet" – mutat a távolba a civil szervezet vezetője, Eugen David. A hegyek közé épült Verespatak helyén az aranymosás során keletkező nagy töménységű cianidot a tervek szerint egy több száz hektár os, 150 méter mély zagytározóban tárolnák. A bánya nemcsak a település eltűnését eredményezné, hanem – mivel ez a terület is része a Tisza vízgyűjtőjének – súlyos kockázatot jelent NyugatErdély és Magyarország számára. A tiszai katasztrófát