Reggeli Sajtófigyelő, 2004. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-10-28
29 módosítását, amíg nem válik egyértelművé, hogy a Fidesz nem csak szavakban támogatja a sorkatonai szolgálat eltörlését. A miniszter felkérést kapott arra is, hogy vizsgálja meg, miként lehet a sorozáson nem megjelenő fiatalokat mentesíteni a törvény által a mulasztás esetére előírt szankciók alól. 1,8 milliárd forintnyi bérkiegészítést kapnak a járó beteg szakellátásban, illetve a mentésben dolgozók. A 34 ezer egészségügyi bérkiegészítésére azért kerül most sor, mert a kormány még márciusban magasabb emelésre tett ígéretet, mint amilyenre a későb biekben sor került - közölte László Boglár kormányszóvivő. Az orvosokhoz és ápolókhoz hasonló okokból kapnak most egyszeri bérpótlékot a fegyveres szerveknél dolgozó tisztek, tiszthelyettesek is. A 13 500 tűzoltónak, rendőrnek, honvédségi alkalmazottnak tí z hónapra összesen 2,2 milliárd forint jár, amiből átlagosan most 100 ezer forintot kapnak kézhez, míg a mintegy havi 8000 forintos pótlék ezt követően akárcsak az egészségügyiek esetében, beépül a béralapba. A kormány azt javasolja a köztársasági elnökn ek, hogy a népszavazás költségeinek csökkentése érdekében december 5én kerüljön sor a kettős állampolgársággal kapcsolatos kezdeményezésről való voksolásra, egyidejűleg a kórházprivatizáció leállításáról szóló referendummal. Így ugyanis a két népszavazás költsége lényegesen alacsonyabb lenne, a kabinet számításai szerint 2,9 milliárd forint, mintha különkülön kerülne sor a voksolásra. A miniszterek tegnap arról is döntöttek, hogy 3,7 milliárd forintot fordít a költségvetés a Mátyás templom felújítására. A kizárólag állami pénzből finanszírozott rekonstrukció 2005 második negyedévében kezdődhet meg. vissza Meghátrálásra kényszerítette Barrosót a parlament - Nem lép hivatalba november 1jén az új Európai Bizottság Népszava 2004. október 28. Elkerülendő a példátlan bukást, José Manuel Barroso megválasztott bizottsági elnök visszavonta az új uniós végrehajtó testület 24 tagjának jelölését az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén. A portugál politikusnak néhány hete van arra, hogy előálljon új csapatával, addig a Prodibizottság marad hivatalban. Megfigyelők szerint Barroso lényeges átalakításokra szánhatja el magát, és veszélybe kerülhet Kovács László posztja is. Dörgő vastaps fogadta az Európai Parlament strasbourgi s zékházában José Manuel Barroso bejelentését, miszerint a 24 biztosjelöltet nem terjeszti jóváhagyásra a testület elé. A megválasztott bizottsági elnök számára szerda reggelre világossá vált, hogy az általa vezetett csapat nem élvezi a parlamenti többség bi zalmát. A hét politikai csoport közül csak a legnagyobb, a 268 tagú konzervatív frakció támogatta a Barrosobizottságot, ám közülük sem mindenki, a soraikban helyet foglaló 28 brit tory azt fontolgatta, hogy ellene szavaz, vagy tartózkodik. A 200 szocialis ta csaknem egységesen elutasító volt, és a 88 liberális kétharmadának az ellenszavazatát is borítékolni lehetett. A zöldek, a szélsőbal és az euroszkeptikusok hajthatatlanul az ellentáborhoz tartoztak. Barrosóéknak a 732 tagú parlament többségét kellett vo lna maguk mögé állítaniuk, ehhez azonban legalább húsz voks hiányzott volna. A megválasztott bizottsági elnök szerda reggel, a politikai csoportok vezetőivel konzultálva jutott arra a következtetésre, hogy jobb, ha elkerüli a szavazást, és vele együtt a cs úfos bukást. A döntés elhalasztása példátlan helyzet elé állítja a döntéshozókat, nincs ugyanis uniós előírás a hasonló esetek kezelésére. Az Európai Parlament még sohasem kényszerítette meghátrálásra a kijelölt bizottságot, arra azonban már volt példa, h ogy leváltotta a hivatalban lévőt. Romano Prodi tegnap közleményben tudatta, hogy a jelenlegi végrehajtó testület mindaddig folytatja tevékenységét, amíg az új kollégium föl nem áll. Szóvivője a Népszava kérdésére megerősítette: az ügyvezető titulus nem je lent semmiféle korlátozást, a testület éppolyan felhatalmazással végzi a tevékenységét, mint azelőtt. Legföljebb az jelenthet némi gondot, hogy a munkatársak nagy része már elhagyta vagy elhagyni szándékozik a fedélzetet. Sok embernek emiatt "egy darabig k ét állása lesz" - mondta a szóvivő, aki hétfőtől maga is másodállásban válaszol az újságírók kérdésére, minthogy Finnország EUképviseletvezetőjeként folytatja pályafutását.