Reggeli Sajtófigyelő, 2004. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-10-21
12 Mások visz ont, köztük még a Nagy Sándor által nemrég hevesen támadott, a munkáját állítása szerint akadályozó Simonyi András washingtoni magyar nagykövet (HVG, 2004. október 9.) is vívmánynak minősítették - csak éppen sokak vívmányának - a 25 tagú képviselőcsoportot , amelyet több magyar nagykövetnek és régi magyar szervezetnek nem sikerült korábban összehoznia. Ugyanakkor Bertalan és Gereben is szomorúan konstatálják, hogy az új szerveződés a régiek nyomdokain haladva szinte kizárólag a határon túli magyar ügyeken lo vagol, holott ezekért - mint a két veterán a HVGnek egybehangzóan kifejtette - ma már nyilvánvalóan nem Amerikában, hanem Európában lehet érdemben cselekedni. Az új magyar lobbiszervezet megjelenése egyébként a hazai vonzalmakat is átrendezte. A korábba n Fideszérdekeltségnek tekintett HHRF most a szocialista vezetésű kormánnyal ápol jó kapcsolatot, míg helyét a másik oldalon az Orbán Viktor amerikai útját szervező CHACR látszik átvenni, amely ekként invitálta az október 23ai clevelandi autóbuszos kirán dulásra a Washington környéki magyarokat: „A lehetőség nagyon nagy és szép: együtt ünnepelni sok magyarral, köztük szeretett volt Miniszterelnökünkkel." A kivándorlási hullámonként szerveződő, sokszor egymással sem érintkező régebbi magyar szervezetek el lenérzéseit az újakkal szemben a megfigyelők anyagi féltékenységgel is magyarázzák, hiszen mindegyiküknek az amerikai magyarok adományaiból kell fönntartaniuk magukat. Ennek lehet a jele, hogy kezd némi tartózkodást tapasztalni a régebbi szerveződések rész éről a színen tavaly megjelent és az Amerikai Magyar Református Egyesület tulajdonában lévő washingtoni Kossuth Házba befogadott kulturális egylet, a MagyarAmerika Alapítvány elnöke, a nyolc éve Washingtonban élő Végh Sándor is. „Szükség van megemlékezések re, cserkészcsapatokra, tradicionális szervezetekre, de ez már nem a mi világunk" - mondta a HVGnek a fiatal Világbanktanácsadó, aki szerint a nyolcvanas évek óta Amerikába érkezettek igényeit új amerikaimagyar kulturális, üzleti és politikai szervezete k tudják csak kielégíteni, mint amilyen a MagyarAmerika, a CHACR, a Manhattani Magyar Hálózat vagy a menedzserek alkotta Amerikai- Magyar Vezetők Köre. E generáció tagjai a világ legjobbjaival versenyben tanulnak, dolgoznak amerikai egyetemeken, kutatóinté zetekben, bankokban, csúcstechnológiai cégeknél. Szakmai babérokra vágynak, számukra „a politikai nyomásgyakorlás viszonylag kevéssé vonzó életcél" - árnyalja tovább a képet Böröcz József. Új magyar szervezetet alapítani Amerikában ugyanakkor nem könnyű - állapította meg a HVG kérdésére Végh. A régieket még úgyahogy életben tartják az „öregek", akik jó amerikaiként magukévá tették az adományozás szokását. Ő is erre apellált, amikor az első általa szervezett filmvetítésen kitett egy dobozt - amelybe azutá n az ifjú magyarok egyetlen centet sem dobtak be. vissza RÉTI PÁL / WASHINGTON Ma eldőlhet Barroso biztosjelöltjeinek sorsa Magyar Hírlap 2004. október 21. Szerző: Rockenbauer Nóra Ma délelőtt eldőlhet, botrányba full ade az új Európai Bizottság (EB) megalakításának kísérlete. Ma találkozik ugyanis az új elnök, José Manuel Barroso az Európai Parlament (EP) frakcióvezetőivel, akik kompromiszszumos javaslatot várnak tőle elsősorban az olasz biztosjelölt, Rocco Buttiglion e ügyében. Barroso és az európai szocialisták (PES) bekeményítettek. Semmiféle, az olasz biztosjelölt tárcájának akár csak megkurtításával járó "kozmetikázást" sem fogadnak el az EP szocialista tagjai – jelentették be tegnap a PES frakcióülése után. El őző nap Martin Schulz frakcióvezető még arról beszélt, hogy Barroso elfogadható javaslatokkal állt elő, tegnap azonban már azt közölte: újabb telefonbeszélgetésükön tájékoztatta Barrosót, hogy a kétszáz fős képviselőcsoport ellenzi Buttiglione kinevezését, de nem pusztán az övét, hanem a holland Neelie Kroes, a dán MariannFischer Boel és a lett Ingrida Udre jelölésével is gondjaik vannak. Ezért követelik, hogy Barroso Buttiglionénak – akinek katolikus nézetei a nők helyzetéről, a házasságról és a homoszexu alitásról elfogadhatatlanok számukra – az igazságügyi biztos posztja helyett valami mást adjon.