Reggeli Sajtófigyelő, 2004. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-10-15
4 tárgyaltam. Rövidesen a magyar miniszterelnökkel is találkozom. Magyarországot gyakorlatilag szomszédként tartom számon, s ezzel szeretném megerősíteni azt, hogy Visegrád jövőjével a csoport tagjainak az Európai Unióhoz t örtént csatlakozása után is számolok” - írta Stanislav Gross a cseh külpolitikával foglalkozó cikkében, amely a Právo című baloldaliliberális lapban jelent meg (MTI) Az európai szocialisták a Barrosobizottság megvétózásával fen yegetőznek, de Kovács tárcájánál is lehetőséget látnak a változtatásra − Az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője csütörtökön megfenyegette a következő Európai Bizottság elnökét, José Manuel Barrosót: ha továbbra is kitart a viták kereszttüz ébe került olasz jobboldali politikus, Rocco Buttiglione bel- és igazságügyi biztosi kinevezése mellett, a szocialisták a bizottság ellen fognak szavazni az Európai Parlament október 27i ülésén (MTI) Árukapcsolás Kováccsal? − Egyre több a találgatás a Barrosobizottság sorsáról. Legutóbb az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője állt elő azzal: ha továbbra is kitart a viták kereszttüzébe került olasz jobboldali politikus, Rocco Buttiglione bel- és igazságügyi biztosi kinevezése mellett, a szocialisták a bizo ttság ellen szavaznak az Európai Parlament október 27i ülésén (Nsz 1.o.) Magyarok a „szuperbizottságban” - Fazakas Szabolcs (MSZP, Európai Szocialisták Pártja) és Surján László (Fidesz, Európai Néppárt) is fő tagja lett an nak az ötvenfős „szuperbizottságnak” , amelyet tegnap választott meg az Európai Parlament a 2007 – 2013 közti költségvetési időszak pénzügyi perspektíváinak megtárgyalására. (Vg 3.o.) Kovács László szerint szakmai hiányosságai orvo solhatók - Nem gondol visszalépésre az EU energetikai biztosi posztjára jelölt Kovács László, noha tegnap az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetői bejelentették, ha Barroso Kovács tárcájánál is módosításokat akar végrehajtani, ennek nem látjá k akadályát. (MH 7.o.) Tárgyalnának Kovács sorsáról? - Az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője megfenyegette a következő Európai Bizottság elnökét, José Manuel Barrosót: ha továbbra is kitart a viták kereszttüz ébe került olasz jobboldali politikus, Rocco Buttiglione bel- és igazságügyi biztosi kinevezése mellett, a szocialisták a bizottság ellen fognak szavazni az Európai Parlament október 27i ülésén. (Nszv 2.o.) Cikkek: BP0094 4 230 MTIk1019 A visegrád i együttműködés folytatása mellett szállt síkra a cseh miniszterelnök kod: KULP/újság/NKSZ/PRES fk: CZ