Reggeli Sajtófigyelő, 2004. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-10-14
9 Az állandó alkalmazkodás az élet legtöbb területén sokak mindennapjaiban okoz bizonytalanságot, sőt olyan stresszt, amellyel tragikus esetekben nem is képesek megbirkózni. Mindez nem p usztán egyéni kihívás, hanem közösségi is. Egy állandóan változó világban a haladó mozgalmaknak rendíthetetlenül meg kell őrizniük a társadalmi igazságosság iránti elkötelezettségüket, ugyanakkor új stratégiákat kell alkalmazniuk annak megvalósításához. Ha a balközép nem tud alkalmazkodni, végül cserbenhagyja azokat az állampolgárokat, akik pedig rászorulnak világos elképzeléseire és az általa nyújtott támogatásra. Kihívás és lehetőség A fennálló globális kihívások ugyanakkor számtalan lehetőséget is kíná lnak. Például magukban hordozzák az intenzívebb kereskedelem és a kulturális javak mind szélesebb körű cseréjének a lehetőségét. Mi, az európai haladók meggyőződéssel állítjuk, hogy az állam felelőssége olyan politikák kialakítása és bevezetése, amelyek s egítenek abban, hogy a globalizáció az állampolgárok számára ne elsősorban kihívásként, sokkal inkább lehetőségként jelenjék meg. Nem hiszünk abban, hogy az állampolgároknak kizárólag saját eszközeikkel kellene megbirkózniuk egy folyamatosan változó világ kihívásaival. Abban sem hiszünk, hogy minden problémát az államnak kellene megoldania. De elképzelésünk szerint az állam igenis módot adhat, lehetőségeket teremthet és segítséget kínálhat számukra. A haladó kormányok arra akarják felkészíteni állampolgárai kat, hogy éljenek a világ lehetőségeivel, ezért feladatuknak tekintik, hogy polgáraiknak egyenlő hozzáférést biztosítsanak azoknak a készségeknek a megszerzéséhez, amelyek nélkülözhetetlenek a lehetőségek minél hatékonyabb kihasználásához. Európa idősödő népessége egyre nagyobb számú. És ezzel párhuzamosan növekednek a nyugdíj- és egészségbiztosítási számlák összegei is. Mozgósítanunk kell tehát a fiatalabb és az idősebb generációkat egyaránt. A kor elvárása, hogy minden és mindenki rugalmas, alkalmazkodó képes és tanulékony legyen, természetesen vonatkozik a munkaerőpiacokra is. A rugalmas munkaerőpiac és a méltányos munkaerőpiac közötti helyes egyensúly eltalálása mindig kényes kérdés. A "szociális program" tisztán bürokratikus elképzelése munkahelyek tö nkretételéhez és a kreativitás elpusztításához vezet. A kezdeményezést és innovációt visszafogó politikák nem szociális, hanem antiszociális programok. Európának szüksége van szociális dimenzióra is. De nem közömbös, milyenre. Ha ugyanis a közös gondolkod ás szociális síkja megmerevíti az európai gazdaságokat, az munkanélkülivé teheti az embereket. Azaz a társadalmi dimenzió ma nem jelentheti pusztán a munkahellyel rendelkezők védelmét, hanem magában kell foglalnia a képzést és az átképzést, a készségek meg szerzését és az oktatást is, ráadásul korántsem csupán az iskolában, hanem a polgárok egész életében. Az élethosszig tartó képzési lehetőségek megkerülhetetlenek a XXI. század globális gazdaságában. Európa a nagyvilágban Senki nem tudhatja pontosan, hogy mit hoz a XXI. század. De egy sajátosság már most nyilvánvaló: századunkat meghatározza majd a technológiai, gazdasági változás mértéke és tempója. Egyetlen régió konfliktusai gyorsan végigsöpörnek következményeikkel az egész bolygón. Egy nagy pénzpiac re ngéseit érezni lehet minden piacon - korunkat a kölcsönös függőség határozza meg. Ahogy az Európai Unió új korszakba lép, át kell alakulnia a későbbi erő és fellendülés eszközévé a benne tömörülő nemzetek számára. A történelem és a fejlődés Európa oldalán állt a náci zsarnokság elleni győzelemben, a mi oldalunkon állt a kommunista diktatúrák megdöntésekor, és itt áll ma is, amikor előretekintő programot alkotunk az unió számára.