Reggeli Sajtófigyelő, 2004. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-09-30
8 Elmondta: az ENSZben szükség lenne a kisebbségi ügyekben illetékes megfigyelő testületre, vagy egy különleges jelentéstevő kinevezésére is. (MTI) vissza „A kettős állampolgárság maga a biztonság” Beszélgetés Orbán Viktorral 2004. szeptember 29. 8:05 Dévavári Zoltán Délvidéki látogatása során Orbán Viktor, a Fidesz MPSZ elnöke a Magyar Szó napilap, a Hét nap hetilap és a Szabadkai Rádió munkatársainak adott közös nyilatkozatot. A kér déseket a három média újságírói a rotációs elvet követve tették fel. A magyarországi médiumok közül az MNO kapott jogot arra, hogy az interjú teljes szövegét leközölje. – Másodízben van Szabadkán. Most nem hivatalos minőségben, hanem mint a VMSZ vendége. Látogatásának apropója a vajdasági választásokkal van összefüggésben? – Fontosnak tartom, hogy a Kárpátmedencében élő magyarok bízzanak és higgyenek a jövőjükben. Egy választás ennek jó lakmuszpapírja, jó fokmérője. Az a közösség, amelyik úgy gondolja, hogy nem megy el választani, hogy nem tünteti ki bizalmával a saját fajtájából állított jelölteket, tehát ha a magyar a magyarra sem hajlandó elmenni szavazni, akkor szerintem baj van, s ezt a bajt minél hamarabb orvosolni kell. A diagnózis felállítása nem az én dolgom, de abban biztos vagyok, hogy ha az anyaországból biztatás, remény érkezik, az hasznos dolog lehet a bajok orvoslásában. Ezért jöttem el, s azért jöttem nagyon gyorsan, mert azt tapasztaltam, hogy az első fordulóban a magyarok tekintélyes rés ze számomra meglepő módon otthon maradt. Ennek nyilván lélektani és gazdasági okai is vannak, hiszen az itt élők nagyon hosszú utat tettek meg magyarországi életszínvonalt meghaladótól az azt elmaradóig. Ez azonban nem lehet ok, hogy lemondjuk a jövőről, a részvételről. Azért jöttem tehát el, hogy biztosítsam az itt élőket: ne adják fel, dolgozzunk tovább együtt, lesz majd egy minden magyar családra, minden magyar emberre a Kárpátmedencében kiterjedő közös, gazdaságilag is értelmes, az életszínvonal javulá sát hozó felemelkedés. – Az elmúlt időszakban látványos közeledés tapasztalható a Fidesz MPSZ és a VMSZ között. Hogyan tekint minderre? – A VMSZ a Délvidéken kiállta az idők próbáját. Ez a legerősebb szervezet, nagy támogatottságot élvez. Én nem akarok belesüllyedni abba a vitába, ami az itt lévő különböző magyar szervezetek között időnként kirobban. Sem jogom, sem lehetőségem, hogy igazságot osszak. A magyarság érdekében mindenki, aki talpon van, aki tenni hajlandó, akinek esélye van, hogy segítse az i tt élőket, azokat támogatom. Nemcsak azért, mert kötelességem, hanem mert ezt örömmel is teszem. Én hiszek abban, hogy a határon túli magyarok nem gondot és bajt jelentenek az anyaország számára, nem elvesznek Magyarország erejéből, hanem, ha okosan kapcso ljuk össze a magyarokat, akkor az egy olyan erőforrás, energia, amit mind a belül, mind a kívül élő magyarok javára hasznosítani tudunk. Ezért a VMSZ sem maradhat ki a velünk jó kapcsolatot ápolók sorából. – A mostani választási eredmények arról tanúskod nak, hogy visszaszorulóban van a délvidéki magyarság a politikai színtéren. Mit gondol erről? – Gyermekkorom óta zavartak azok az emberek, akik messziről érkeztek, s elkezdték „osztani az észt”. Nem lenne helyes, hogy bárki, aki Magyarországról érkezik i de, elkövesse ezt a hibát. A történtek megértése az itt élő magyarok kezében van. Ha az itt élők erre megtalálják a magyarázatot, akkor ránk, a Fidesz MPSZre és személy szerint énrám is számíthatnak.