Reggeli Sajtófigyelő, 2004. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-09-02
26 Bauer képviselõ asszony kijelentése arra mindenképpen jó volt, hogy felébressze az alvó oroszlánt, akarom mondani a köhögõ bolhát. A parlamenten kívül rekedt szlovák nemzetiek, valamint a parlamenten belül ólálkodó politikai nyomorékok - a z Irány- (Smer) adó baloldaliak ugyanis rögvest lecsaptak rá. Mint dongó arra a bizonyos barna foltra ott a fûben. Az elõbbiek azonnal betiltanák az MKPt, majd pedig szlovák telepeseket küldenének a nevesítetlen magyar földekre. Utóbbiak, Robert Fico vez etésével a magyarok nyugatszlovákiai hatalomátvételével riogatnak. Szerencsére azonban van nekünk egy új köztársasági elnökünk, aki majd megoldja a gordiuszi csomót. "Az alkotmány egyértelmûen kimondja, hogy az államnak mindent meg kell tennie annak érde kében, hogy az országban élõk elsajátítsák az államnyelvet. Meggyõzõdésem, ha a kisebbségek képviselõi éltek ezekkel a lehetõségekkel, akkor képesek felszólalni olyan nyelven, melyet az ország lakosainak nagy része ért" - mondá a bölcs elnök, Meciar valami kori csicskása, Ivan Gasparovic. A szlovák történelemben egyébként oly jártas tót atyafiak azonban hajlamosak elfeledkezni arról, hogy elsõszámú példaképük, Ludovít Stúr (az 1848as forradalom egyik kisstílû spiclije, árulója) is édes anyanyelvén kívánta m érgezni a levegõt a magyar törvényhozásban. Róla várost neveztek el (PárkányStúrovo). Nem hiszem, hogy Bauer Editnek ez sikerülne. Mint ahogyan DukaZólyomi Árpád sem kap majd helyet a magyar történelem legnagyobbjait felsorakoztató történelmi arcképcsar nokban. Persze senkit nem lehet hibáztatni azért, mert a tehetsége a politikához annyi, mint egy kotlósnak az atomfizikához. A baj ott kezdõdik, ha valaki pályát tévesztve, önmaga képességeit és gerincének szilárdságát túlértékelve mások elöljárójának tesz i meg magát - azaz politikust játszik. Nos, a mi atomfizikusunk, DukaZólyomi az autonómiáról szólott. Arról, hogy az tulajdonképpen jó: "Ez egy kiegyensúlyozó eszköz, mellyel nyugalmat, feszültségmentes életet lehet biztosítani az országban kisebbség és többség között." Valóban. Csakhogy miután ebbõl a kijelentésbõl is vihar kerekedett a biliben, sietve hozzátette, hogy az autonómia kérdése nincs napirenden. Naná hogy nincs, ezt voltak olyan kedvesek a kormányprogramban is rögzíteni. Tehát egy újabb polit ikai lufiról van szó, amely ugyan jó hangosat pukkant, de egyéb nem történt, leszámítva a nemzetiek szánalmas hõbörgését, illetve azon kezdeményezést, hogy népszavazást írjanak ki az autonómia elutasítására. Ami Európában egy bevett és emellett igen sikere s gyakorlat. Egy ismertebb szlovák politológus, Grigorij Meseznikov mindezt így látja: "Kár a szóért, hiszen az autonómia nem téma Szlovákiában, erre nincs politikai akarat, kár feszegetni." Egy kevésbé ismert publicista - jelen sorok írója - pedig így l átja: Kár a szóért, hiszen a tisztesség, az európaiság, a korrektség nem téma Szlovákiában, erre semmilyen akarat nincs. Kár feszegetni. vissza BP0410 2 230 MTIk1096 Németh Zsolt a választáson való részvételre szólítja a v ajdasági magyarokat - ÖSSZEFOGLALÓ kod: JOGI/külkapcsolat/KULP fk: HU/SZERBIA/VAJDASÁG ld: Petky József, az MTI tudósítója jelenti: Szabadka, 2004. szeptember 1., szerda (MTI) - A vajdasági magyaroknak a szeptemberi választásokon kell dem onstrálniuk, hogy nem lehet éltetni az etnikai tisztogatások szellemiségét egy demokratikus Szerbiában - jelentette ki szerdán Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, miután Szabadkán tárgyalt Predrag Markovic szerb parlamenti elnökkel. A magyar politikus vajdasági látogatása második napján részt vett a zentai magyar tehetséggondozó gimnázium tanévnyitóján, majd a házelnökön kívül tárgyalt egyebek mellett Józsa Lászlóval, a Magyar Nemzeti Tanács elnökével és Bojan Pajticcsal , a Demokrata Párt alelnökével.