Reggeli Sajtófigyelő, 2004. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-09-27
8 Markó az RMDSZ vezetésével szemben álló Magyar Polgári Szövetségre (MPSZ) utalva ismételten felhívta a figyelmet: nem lehetséges holmi "választási koalíciót" kötni az MPSZszel, mert akkor 8 százalékosra emelkedne a parlamenti küszöb, a romániai magyarság pedig mindössze 6,86,9 százalékát teszi ki a román lakosságnak. Gyermeteg illúziónak nevezte azt a Szász Jenő MPSZelnök által javasolt változatot is, miszerint az MPSZnek és az RMDSZnek közös pártot kellene szerveznie a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja mintájára. Ez utóbbi ugyanis Markó Szerint kemény, hierarchikus párt, az RMDSZ viszont nem párt, hanem olyan alakulat, amelyben többféle platform , irányzat működik. Más kérdés, hogy a jövőben a pluralizmus elvének jobban kell majd érvényesülnie, vagyis ezeknek a platformoknak, amelyek eddig inkább kis ideológiai műhelyekként működtek, markánsabban kell megjelenniük a szövetség kebelén belül - tette hozzá Markó. vissza +++ kfn/kgf 16.09 LMT 240904 4253 BP0341 2 230 MTIk1055 Horvátország kész felújítani a határvitáról folytatott párbeszédet Szlovéniával - ÖSSZEFOGLALÓ kod: KULP fk: HR/SI ld: Zágráb, Brüsszel, 2004. szeptember 24., pént ek (MTI/AP/Reuters) - Horvátország kész felújítani a párbeszédet Szlovéniával területi vitájuk rendezéséről, és hajlandó elfogadni az ügyben a nemzetközi döntőbíráskodást - mondta pénteken a zágrábi külügyminisztérium egy magas rangú tisztségviselője, két nappal azután, hogy a horvát rendőrség őrizetbe vette a Szlovén Néppárt vezetőjét és tizenegy tagját a Piraniöböl vitatott határtérségében. A horvát külügyi tisztségviselő ugyanakkor hangsúlyozta újságírók előtt, hogy ez a tárgyalási hajlandóság semmi képpen sem jelenti a szlovén területi igények elismerését. Egy névtelenül nyilatkozó szlovén diplomata jelezte hírügynökségeknek, hogy hazája felveti az incidens és a szlovénhorvát határvita ügyét az Európai Unió külügyminisztereinek október 11i tal álkozóján, ha addig nem rendeződik megnyugtatóan a szlovén politikusok horvát őrizetbe vételével kapcsolatos vita. Az Európai Bizottság egy szóvivője nyugtalanítónak nevezte a szlovénhorvát határincidenst. Kijelentette: az EU elvárja a tagjelölt Horv átországtól, hogy vizsgálja ki az ügyet, és tájékoztassa az Európai Bizottságot a vizsgálat eredményéről. Hozzátette azonban: egyelőre nem lát okot arra, hogy az EU változtasson Horvátországgal kapcsolatos politikáján. Az ellenzéki Szlovén Néppárt (SL S) elnöke, Janez Podobnik és kísérete a párt egy olyan tagját látogatta meg szerdán, aki a Piraniöböl vitatott határtérségében lakik. Horvát határőrök elfogták őket, és úti okmányaik felmutatását követelték tőlük. A szlovén politikusok nem voltak hajlandó k igazolni magukat, arra hivatkozva, hogy szlovén területen tartózkodnak. A horvát határőrök némi dulakodás után beszállították a szlovén politikusokat az Isztriaifélsziget Buje városába, a szóban forgó térséghez legközelebb eső horvát rendőrőrsre. S zlovéniában parlamenti választások lesznek október 3án. A szlovén politikusok előszeretettel keresik fel választási kampányaik során a vitatott határtérségeket, abban bízva, hogy "személyes kiállásuk" a vitatott területek Szlovéniához tartozása mellett pl usz szavazatokat eredményezhet számukra. Noha néhány órával lefogásuk után szabadon engedték a szlovén politikusokat, a szlovén balközép kormány felháborodottan reagált az incidensre. Anton Rop szlovén miniszterelnök és Ivo Vajgl külügyminiszter kijel entette, hogy az EUtag Szlovénia ezek után nem hajlandó támogatni Zágráb EUcsatlakozási törekvését. vissza +++ kbgy/kfn/kut 17.00 LMT 240904 2869 BP0384 2 230 MTIk1066 A romániai és a magyarországi kisebbségi lét pr oblémáiról tanácskoztak a szakértők és tisztségviselők Marosvásárhelyen kod: nemzetiség/BELP fk: HU/RO ld: Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Marosvásárhely, 2004. szeptember 24., péntek (MTI) - A kisebbségi lét Romániában és Magyar országon címmel kezdődött kétnapos szeminárium pénteken Marosvásárhelyen. E rendezvény résztvevői nagy teret szenteltek a különböző autonómiaformák kérdésének.