Reggeli Sajtófigyelő, 2004. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-09-22
11 A legutóbbi népszámlálások a kisebbségi magyar közösségek oly mértékű létszámcsökkenését mutatják, hogy az hosszabb távon már az erdélyi szász, illetve a moldvai csángó sorsképletet - lényegében a történelmi magyar szállásterületek elvesztés ét - vetíti előre. A tömeges áttelepülés, a beolvadás és az alacsony népszaporulat miatt az utóbbi tíz évben mintegy 300 ezer fővel fogyatkozott a szomszédos országokban élő magyarság, s ebben még nincsenek benne a rendszerváltozást megelőző, illetve közve tlenül követő évek kivándorlási adatai. Éppen ezért a kettős állampolgárság esetében a demográfiai megfontolásoknak minden más szemponthoz képest előnyt kell élvezniük. Elsősorban arra kell választ kapnunk, hogy a magyar állampolgárság milyen mértékben bef olyásolná a kitelepülést. Noha ezzel kapcsolatban még nem készültek előzetes hatástanulmányok, általánosságban meglehetősen jól ismerjük a potenciális áttelepülők jelenlegi körét, amely a Balázs Ferenc Intézet 1999es felmérése szerint Erdélyben a magyaro k 36, Délvidéken 47, Kárpátalján pedig 52 százalékát érinti. A migrációs hajlandóság azonban korosztályonként és végzettség szerint változó: Erdélyben a fiatalok 57, Kárpátalján az egyetemet és főiskolát végzett ifjúság 77, míg a Vajdaságban az értelmiségi fiatalok 82 százaléka számít potenciális elvándorlónak. Ezek a számok nem igényelnek különösebb kommentárt. Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy a kettős állampolgárság automatikusan letelepedési jogot ad az anyaországban. Mondhatnánk persze, hogy a fenti körbe tartozók előbbutóbb - legkésőbb EUpolgárokként - úgyis elhagynák a szülőföldjüket, a valóság azonban ennél árnyaltabb. A biztos áttelepülők köre ugyanis csak részben fedi a teljes elvándorlási potenciált. Az említett felmérés szerint Erdélyben öt, a Vajdaságban és Kárpátalján pedig kéthárom százalék körül mozog azok aránya, akik visszavonhatatlanul a távozás mellett döntöttek, a Felvidéken pedig ez az arány még a fél százalékot sem éri el. A többiek csupán barátkoznak a gondolattal, vagy döntöttek ugyan, de a gyakorlatban nincs lehetőségük elhatározásuk véghezvitelére. Hasonló tanulságokkal szolgál a Max Weber Társadalomtudományi Szakkollégium és a BabesBolyai Tudományegyetem szociológia tanszékének 2001es felmérése is: e szerint az erdélyi fiata lok kétharmadát foglalkoztatja az elvándorlás gondolata, ám a megkérdezetteknek mindössze 11 százaléka számolt be konkrét tervekről. A szülőföld elhagyásáig vezető döntési folyamatot külső és belső indítékok (mondhatnánk úgy is: kísértések) sokasága befol yásolja. Ilyenkor nem kis szerepe van annak, hogy a potenciális befogadó ország milyen üzeneteket küld az érintett közösség számára. Alapvető nemzetpolitikai érdek, hogy az anyaország minden pozitív eszközzel maradásra ösztönözze a hezitálókat. Amennyiben viszont Budapest - magyar állampolgárságba csomagolva - letelepülési jogot biztosítana a határon túli nemzetrészeknek, a szülőföld elhagyására motiválná az elhatározásukban még bizonytalan tömegeket. (Félreértések elkerülése végett: a problémát nem az anya országba beáramló embertömeg, hanem a magyar szállásterületek kiürülésének veszélye jelenti.) A kettős állampolgárság szorgalmazói azonban úgy gondolják, hogy egy ilyen lépés nem gerjesztene kivándorlást. Szerintük "a kitelepedést éppen a jelenlegi államp olgársági törvény serkenti, hisz ez köti helyben lakáshoz és magyarországi jövedelemigazoláshoz az állampolgárság megszerzését". El is fogadhatnánk ezt az érvelést, ha a kivándoroltak, vagy legalábbis jelentős részük a magyar állampolgárságért hagyta volna el szülőföldjét. A szociológiai felmérések szerint azonban az áttelepülések mögött elsősorban gazdasági okok húzódnak meg, majd a családegyesítés és a hátrányos kisebbségi lét következik az indítékok sorában. A kettős állampolgárság elvándorláscsökkentő h atásáról szóló megnyilatkozások tehát téves előfeltevéseken alapulnak. Igazságtalanok lennénk azonban, ha nem ismernénk el az állampolgárság kiterjesztése melletti érvek egy részének igazát. Hiszen egy ilyen lépés jogilag is visszaállítaná a nemzet egység ét, nem szólva arról, hogy a szomszédos országokban élő magyarok felmenői soha nem mondtak le eredeti állampolgárságukról. Tény az is, hogy az egyént az anyaországhoz kapcsoló érzelmi és materiális kötelékek jótékonyan befolyásolják a nemzeti identitást. A z utóbbi másfél évtizedben már több romániai nemzetiség - például a Zsilvölgyi macedónok vagy a bánsági horvátok - esetében beigazolódott az intézményesített anyaországi kapcsolatok
