Reggeli Sajtófigyelő, 2004. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-09-22
7 A nag yváradi hetilap legfrissebb számában a miniszter egyebek között arra a kérdésre válaszolt, amely felidézte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ellenzékének álláspontját: az autonómia - mint a többségkisebbség viszony stabilitási formája - elfoga dott az Európai Unióban. Puscas úgy véli: az EUban a kisebbségek kérdését nem tárgyalják egységesen. Számos helyzet létezik: országok, melyek az állampolgárságot a nemzetiség elé helyezik, föderális és konföderális modellek, vagy a nemzetállamokon be lüli megállapodások. A miniszter Romano Prodinak, az Európai Bizottság elnökének néhány hónappal ezelőtti szavait idézte, amelyek szerint azok a régiók, amelyek autonómiát szeretnének és kiválnának a nemzetállamból, elveszítenék az EUtagságukat, és ú j államokként kellene elkezdeniük a tárgyalásokat. "Úgy vélem, a kisebbségtöbbség kapcsolatban szem előtt kell tartani a kisebbségek identitásának a megőrzését, de egyben az együttműködést is, ide értve a csatlakozási felkészülést is. Nem hiszem, hogy elő nyös a kisebbségek elszigetelése, inkább jelent gazdasági, társadalmi, kulturális hátrányt az izoláció" - mondta. A hetilap arra is emlékeztette az integrációs minisztert, hogy a romániai ellenzék és egyes civil szervezetek szerint Bukarestnek 2010ig kellene várnia az uniós csatlakozással, a kormány viszont úgy látja: az ország felkészül 2007ig. Egyes sajtóhírek szerint Romániát "leválasztanák" Bulgáriáról, s csak ez utóbbi zárhatná le a csatlakozási tárgyalásokat. Puscas azt felelte: Románia nincs "ö sszekötve" Bulgáriával, mindkét ország elbírálása saját teljesítményük alapján történik. A politikus úgy véli: országa teljesíti a működő piacgazdaság minősítéshez szükséges feltételeket. Emlékeztetett: az utóbbi években Románia gazdasági növekedése a legnagyobbak egyike volt Európában, az infláció csökkent, komoly privatizáció történt az energetikai és bankszektorban, elkészültek a működő piacgazdaság szempontjából fontos törvények végrehajtási utasításai. vissza +++ kgf/kkn 12.12 LMT 210904 2817 'Németh Zsolt és Kövér László kárpátaljai kegyence' Az MVSZ visszautasítja a KMKSZ vádjait Index 2004. szeptember 21., kedd 8:10 A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) sajtóközleményben utasította vissza azokat a vádakat, amelyeket a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke az MVSZről és annak elnö kéről a kárpátaljai árvízkárosultaknak adományozott pénzek "lenyelésével" kapcsolatban fogalmazott meg az Indexnek. Az MVSZ szerint ők nem sajátítottak ki semmilyen, Kárpátalja megsegítésére szánt összeget, a KMKSZ viszont a Vereckeihágóra tervezett emlék mű felállítására adományozott összeggel nem tud elszámolni. Jó hírneve védelmében sajtóközleményben utasította vissza a Magyarok Világszövetsége "azokat az alpári hangvételű rágalmakat", amelyeket Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke a kettős állampolgárság érde kében kezdeményezett népszavazásról szóló cikkünkben a kárpátaljai árvízkárosultaknak adományozott pénzekről fogalmazott meg az Indexnek. A KMKSZ ugyanis néhány éve pénzügyi vitába keveredett a Patrubány Miklós vezette Világszövetséggel, amely állítása s zerint "lenyelte" a kárpátaljai árvízkárosultaknak adományozott pénzek több millió forintos részletét. Kovács szerint Patrubány akkoriban nem adott rá kielégítő magyarázatot, hogy miért nem utalta át a nekik járó összeget. Súlyos árnyékot vet a Fideszre Az alpári hangvétel ellen tiltakozó közlemény Kovács Miklóst "Németh Zsolt és Kövér László kárpátaljai kegyencének" nevezi, akinek "útszéli hangvételű megnyilvánulása súlyos árnyékot vet a Fidesz által az Országgyűlésnek a népszavazást elrendelő határozat során Pokorni Zoltán által kifejtett támogató álláspontjára is." Az MVSZ szerint Kovács Miklósnak a törvény előtt kell felelnie az MVSZ jó hírnevének csorbításáért és az MVSZ elnöke, Patrubány Miklós személyiségi jogai ellen elkövetett sérelemért.