Reggeli Sajtófigyelő, 2004. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-09-21
13 Seselj pártjáé lehet a Vajdaság Radikális "hullám" árasztotta el a Vajdaságot: a szerb ultranacionalistáké lesz a legerősebb frakció a tart ományi parlamentben, és többek között ők vezetnek Új vidéken és Temerinben is. A VMSZ elvesztette Adát és Magyarkanizsát, de ezek a városok is magyar kézben maradnak. Sokkal nehezebb körülmények között kell politizálniuk a magyaroknak, mint eddig, állapítható meg a v asárnapi tartományi parlamenti és ön kormányzati választások még mindig nem végleges adatai alapján. A szélsőséges nézeteket hangoztató Szerb Radikális Párt (SRS) a legerősebb polit i kai erő pozíciójára tört a tartományban, Szerbiában pedig a második helyet foglalja el a Demokrata Párt (DS) mö gött. A tartományi parlamentben a részarányos választási rendszerben választott ha t van mandátum közül 23at szerzett meg, és nagyjából ennyire van kilátása a kétfordulós többségi rendszerben választott másik hatvan mandátumból is. Nem valószínű azonban, ho gy kormányt tudnak alakítani, mert a demokratikus beállítottságú pártok egyike sem hajlandó koalícióra lépni velük. Az újvidéki polgármesterválasztáson a radikális Maja Gojkovic gy ő- zött, de itt is szükség lesz második fordulóra. Demokrata párti vetélytársa , Borislav Novakovic tegnapi sa jtóértekezletén figyelmeztetett: nem szabad megengedni, hogy Újvidék radikális város legyen, ezért minden demokratikusan gondolkodó polgár összefogására van szükség. Seselj hívei szerezték meg a temerini t anácsnoki helyek töb bségét is. Szabadkán Kucsera Géza a VMSZ színeiben fölényesen győzött demokrata párti riválisa ellen, akivel még egy fordulóban meg kell mérközniük a polgármesteri posztért. Zentán Juhász Attila (VMSZ) polgármester a nemrég alakult Magyar Polgári Szövetség emberével, Rácz Szabó Lászl ó val ker ült a második menetbe. Csókán Margit Zoltán (VMSZ) vezet demokrata párti riválisával szemben. Topolyán Bábi Attila (VMSZ) ellenfele a polgármesteri választás második fordulójában a függetlenként indult Hadzsi János lesz. Óbecsén Varga F. József (VMSZ) kapt a a legtöbb szav a zatot, a második körben egy szerb nemzeti párt jelöltje lesz az ellenfele. Az óbecsei képviselőtest ü letet is a radikálisok uralják majd. Adán Ürményi Ferenc független induló kapta a legtöbb szavaz a tot a városelnökjelöltek közül, ellenfele a két hét múlva esedékes második fordulóban Gyüre Is t ván lesz. A magyarkanizsaiak Körmöci Károlynak (Vajdasági Reformisták) adták a legtöbb vo k sot, a második helyezett Bacskulin István (VMSZ). Boris Tadic szerb elnök első nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy ezen a vála sztáson is bebiz o nyosodott, hogy Szerbiában az európai és polgári értékek érvényesülnek, a szélsőséges erőknek pedig nincs esélyük, "legfeljebb néhány kisebb körzetben". Ezzel szemben Tomislav Nikolic, a SRS alelnöke azt mondta, hogy Szerbia egyre inkább r adikalizálódik, s hamarosan átvehetik a h a talmat, amikor is megtisztítják az országot a bűnözőktől, a korrupt politikusoktól és a hazaárulóktól. Nikolic igyekezett megnyugtatni a nemzeti k isebbségeket, hogy szavatolják alkotmányos jog a ikat. A szerbiai vála sztási eredmények a kormánykoalíció pártjainak egyre csökkenő népszerűségét mutatják. A Vojislav Kostunica kormányfő vezette Szerbiai D emokrata Párt (DSS) a legtöbb helyen a harmadiknegyedik helyre csúszott vissza a feljövőben levő demo kraták és radikális ok m ö gött. Belgrádban e két párt jelöltjei vívnak meg a rendkívül nagy befolyással járó főpolgármesteri posztért. Súlyos vereséget szenvedett Vuk Draskovic külügyminiszter Szerb Megújhódási Mo z galma (SPO), és be se jutott a belgrádi képviselőtestületbe. A vasárnapi választásokat követően egyetlen párt sem gyakorolhatja egymaga a helyi hatalmat, minden egyes önkormányzatban koalícióalakításra lesz szükség. A VMSZ eddigi partnerei a d e mokraták és Nenad Canak szociáldemokratái voltak. A legtöbb szavazatott sz erzett radikálisok is szövetségeseket keresnek: Tomislav Nikolic tegnap Vojislav Kostunica kormányfőnek javaslatot tett, hogy pártjaik lépjenek koalícióra önkormányzati szinten. A szerb demokraták vezetője holna p ra ígért választ a radikálisoknak. Kostunica arról próbálta meggyőzni a közvéleményt, hogy a pár t jára nézve lesújtó választási eredmények nem fognak kihatni a kormány munkájára. Belgrádi elemzők azonban nem sok időt jósolnak a mostani kormánykoalíc iónak: valószínűnek tartják, hogy tavaszra kiírják a rendkívüli parlamenti választásokat. vissza J. Garai Béla/Újvidék