Reggeli Sajtófigyelő, 2004. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-08-11
4 Fejtő nem érti a Kovács László EUbiztosi kinevezésének javaslata körüli hisztériát sem, hiszen - mint fogalmaz - minden hibája mellett jónak tartja e külügyminiszter külpolitikáját, őt magát pedig kiváló tárgyalónak nevezi. A történész azt is érthetetlennek tartja, hogy a média, főleg a beszélt m édia jelentős része, elsősorban a Kossuth rádió nyíltan az ellenzék oldalára állt. A vendég szerint Franciaországban elképzelhetetlen lenne a közszolgálati médiumok nyílt kormányellenessé válása. vissza +++ kit/kgf 11.27 L MT 100804 3932 BP0143 4 130 MTIb2005 Átalakulhat az európai integrációs tárca nélküli miniszteri poszt kod: kormány/BELP fk: HU ld: Budapest, 2004. augusztus 10., kedd (MTI) - Fejlesztési minisztériummá alakulhat át az európai integr ációs tárca nélküli poszt - mondta Kovács László, az MSZP elnöke, külügyminiszter kedden, miután megbeszélést folytatott Medgyessy Péter miniszterelnökkel a kormányátalakításról Budapesten. "Ez a tárca nélküli miniszteri poszt megmaradna, de nem az eur ópai integrációval foglalkozna, mert azzal a Külügyminisztérium foglalkozik, hanem inkább a hosszabb távú fejlesztési koncepcióval" - közölte a szocialista politikus újságírókkal. Ez a minisztérium a fejlesztésnek nem a konkrét gyakorlati lépéseivel fo glalkozna, hanem inkább a tervezéssel 510 éves távlatban, például az EU következő költségvetéséből adódó lehetőségekkel - tette hozzá. A sportminisztérium és az informatikai tárca feladatainak átszervezésére vonatkozó kérdésre azt mondta: "egy ilyen szervezeti átalakítás (...) nem szükségkép pen, de együtt járhat minisztériumok megszűnésével és esetleg új tárcák létrehozásával". Hozzátette: a lényeg az, hogy a kormány működése ne többe, hanem kevesebbe kerüljön. A megbeszélésen szó volt a külügyminiszteri posztról is, de "erről még kor ai lenne bármit mondani" - mondta Kovács László. A pártelnök közölte: a kormányfővel folytatott konzultációja előzetes véleménycsere volt, ugyanilyen megbeszélést folytat Medgyessy Péter Kuncze Gáborral, az SZDSZ elnökével. "Az, amiről beszéltünk , azért az nem kisebb korrekciók, ezek nagyobb léptékű átalakítások" - mondta, hozzátéve: ezek nem igénylik, hogy megvárják az MSZP őszi kongresszusát. A koalíciós partnerek közötti minisztériumcserékre vonatkozó kérdésre azt mondta: ez egy koncepcio nális kérdésekről folytatott megbeszélés volt, konkrétumról, tárcákról, illetve személyekről így még korai beszélni. Miután megérlelődnek a kormányátalakítással kapcsolatos elképzelések, egyeztetésre kerül sor az MSZP elnökségével és frakciójával, val amint az SZDSZ vezető testületeivel - tette hozzá Kovács László. vissza +++ bpt/bcl/bko 11.40 LMT 100804 2358 BP0326 4 230 MTIk1047 Kasza József szerint a VMSZnek nincs vetélytársa a vajdasági magyarság körében kod: VTAS/nemzetiség/BELP fk: RM/VAJDASÁG ld: Szabadka, 2004. augusztus 10., kedd (MTI/Tanjug) - Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szerint pártja igazi vetélytárs nélkül indul a következő helyhatósági választásokon, mi vel a helybéli magyarok többi pártja csak "a hatóságok által támogatott, csekély jelentőségű politikai szervezet". A Tanjug szerb hírügynökségnek adott csütörtöki interjújában Kasza azt nevezte pártja stratégiai céljának, hogy megtartsa státusát a Vajd aság nyolc helyhatóságában, és alelnöki helyeket szerezzen olyan körzetekben, ahol a magyarság nincs többségben. Kasza - mint elmondta , e cél eléréséhez számít a párt jelenlegi politikai partnereire: a Vajdasági Horvátok Demokratikus Közösségére (DSH V) és a (szerb) Demokrata Pártra (DS). vissza +++ kkn/kta 16.32 LMT 100804 0976