Reggeli Sajtófigyelő, 2004. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-08-04
16 illetve a szintén a Nemzeti Liberális Pártba olvadó, a Varujan Vosganian vezette Jobboldali Erők Szövetsége feloszlásakor kiváló, hasonlóan kereszténydemokrata orientáltságú csoportosulások várnak arra, hogy komoly együttműködési szándékkal megkeressék őket. (szabadság) vissza Szilágyi: az MPSZ nyitott a Népi Akcióval való együtt működésre 16:17; 3.8.2004 „Mi nyitottak vagyunk minden együttműködésre, mivel sok esetben könnyebb a román demokratikus erőkkel együttműködni, mint az RMDSZel” – válaszolt Szilágyi Zsolt képviselő, amikor egy esetleges Népi AkcióMPSZ föderációban való e gyesülésről kérdeztük. Szilágyi még elmondta, az MPSZ támogatja, hogy a jobboldalnak legyen egy erős, demokratikus pólusa, azonban az együttműködés részletei a jövőben kerülnek kidolgozásra. Tegnap Kolozsváron Smaranda Enache, a Népi Akció párt alelnöke valamennyi kereszténydemokrata párt, civil szervezet vagy nemzeti kisebbségi alakulat egyetlen föderációban való egyesülését indítványozta. Mint a Szabadság kolozsvári napilap szerint Enache elmondta, a javasolt föderáció az Európai Parlament kereszténydem okrata frakciója, az Európai Néppárt (EPP) mintájára jönne létre. Smaranda Enache szerint meghívást kapnának a föderációhoz való csatlakozásra a romániai kereszténydemokraták is (a volt PNTCD, amely a Ciorbea – Constantinescu konfliktus miatt mindeddig sem miféle közreműködésre nem volt hajlandó), valamint a Románia Újjáépítéséért Szövetség, a Német Demokrata Fórum, a Romák Kereszténydemokrata Szövetsége, illetve a Magyar Polgári Szövetség is. (hírszerk.) vissza Kovács Brüssz elbe távozna A koalíció elfogadja, az ellenzék felháborítónak tartja a kormányfő javaslatát 2004. augusztus 4. 7:49 Magyar Nemzet Megosztja a parlamenti pártokat a kormányfő újabb személyi döntése, amellyel Kovács Lászlót javasolja EUbiztosnak. A koalíci ó támogatja a szocialista pártelnökkülügyminiszter brüsszeli delegálását, az ellenzék viszont elutasítja, és provokációnak véli. Kovács László külügyminisztert javasolja Medgyessy Péter magyar EUbiztosnak a kormány szerdai ülésén – jelentette be Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője tegnap a miniszterelnöknél folytatott négypárti konzultáció után, amelyet Orbán Viktor Fideszelnök kezdeményezett. Lendvai szerint Kovács jelölése megfelel az ország érdekeinek és az európai uniós elvárásoknak. Kifejtette: az uniós politikában gyakorlatot és elismertséget szerzett, és egyik szakterülete – a szomszédságpolitika – az unió életében is fontos, és magyar szempontból sem közömbös. Az indokok közé sorolta, hogy az Európai Bizottság több tagjához hasonlóan Kovács i s politikus. Szájer József, a Fidesz uniós képviselője viszont kijelentette: Kovács nem alkalmas a nemzeti érdekek közös képviseletére az Európai Bizottságban, mert megosztja a magyar társadalmat. Sajnálatosnak nevezte, hogy az MSZP belső harcainak következményeként az európai parlamenti választási vereség után egy bukott pártelnököt küldenek Brüsszelbe a szocialisták ilyen fontos pozícióba. Hozzátette: a Fidesz Barsiné Pataky Etelka európai parlamenti képviselőt, volt ausztriai magyar nagykövetet javasolta a biztosi ti sztségre, ami megfelel José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke felvetésének is, hiszen ő a nőket részesítené előnyben ezeken a posztokon. Szájer hangsúlyozta: Kovács kinevezése jelentős mértékben fenyegeti az európai uniós ügyekben kialaku lt nemzeti konszenzust, az európai néppárti frakció magyar tagjai és a magyar EUbiztos közös munkáját. – Természetesen minden magyar nemzeti érdeket érintő kérdésben a megfelelő módon akár az ördöggel is együtt tudunk működni, azonban Kovács Lászlót nem t udjuk a Magyar Köztársaság hiteles képviselőjének tekinteni – mondta a fideszes politikus.