Reggeli Sajtófigyelő, 2004. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-08-28
6 szülőföldjéhez annyira, hogy a VMSZ számíthat szavazatukra szeptember 19én. Képünkön jobboldalt Egeresi Sándor, baloldalt Korhecz Tamás. vissza Egy palotaforradalom öt hetének kronológiája - A szeptember végi kormányalakításig Gyurcsány Ferenc helyettesíti Medgyessy Péter miniszterelnököt Népszava 2004. augusztus 28. Kormányátala kításnak indult, majd a teljes kabinet távozásával végződik az, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök - korábbi bejelentésének megfelelően megpróbálta lecserélni egyes minisztereit. Az első négy hétben csak a háttércsatározások zajlottak, majd az elmúlt héte n kirobbant a nyílt háború. A negyvenedik napja tartó - eltérő hevességű - eseménysorozat után Gyurcsány tegnap lényegében átvette a tényleges hatalmat a még hivatalban lévő kormányfőtől. Július 19. A Népszabadság azt írta: a kormányfő Gyurcsány felmentés ét tervezi. Gyurcsány arról beszélt, ha Medgyessy hazajön, megkérdezi tőle, bízike benne. Jelezte, ha a kormányfő válasza nemleges lesz, akkor felajánlja a lemondását. Augusztus 1. Gyurcsány felajánlotta lemondását, miután egy órán át tárgyalt négyszemk özt Medgyessy Péterrel, aki miniszterelnöki székét veszélyeztető riválist látott benne. Medgyessy lebegtette, hogy elfogadjae a lemondást. Az ATV Vasárnap című műsorában Gyurcsány elmondta, világossá tette, hogy amit képvisel, az nem a kormány gyengítését , vagy a vele szembeni fellépést szolgálja. Elárulta, hogy a kormányfővel való megbeszélésén nem érintették az általa vezetett tárca működését. Kiállt amellett, hogy az MSZP 2006os kormányfőjelöltjét Medgyessy Péternek hívják. Augusztus 16. Fodor Gábor a kormányátalakítás (és Csillag István gazdasági miniszter esetleges elmozdítása kapcsán) hétfőn az Index internetes hírportálnak úgy nyilatkozott: "Csak akkor lehet változás, ha a miniszterelnök személye és a kormányprogram is megváltozik". A politikus az internetes lapnak azt mondta: Medgyessy Péter leváltásának az ötletét az SZDSZ hivatalos fórumain is fel kívánja vetni. Úgy tudni: az SZDSZ vezető testületei ekkor már javában tárgyaltak Medgyessy elmozdításáról Augusztus 18. Medgyessy Péter a kormányátal akítással kapcsolatos elképzeléseit vitatatta meg az MSZP országos elnökségével. A szocialista miniszterekkel kapcsolatos változásokra rábólintottak, így Burány Sándor munkaügyi minisztert Szekeres Imre, Gyurcsány Ferencet Baráth Etele váltotta volna, Vere s János a Pénzügyminisztérium államtitkára pedig az újonnan felállítandó fejlesztési tárca élére került volna. A kormányátalakítás Achillessarka az SZDSZes Csillag István elmozdításának szándéka volt. Az SZDSZ még a koalícióból való kilépését is kilátásb a helyezte, ha Csillag nem maradhat a helyén. Ennek ellenére Medgyessy délután bejelentette: meneszti Csillagot, helyére várja az SZDSZ javaslatát. Kuncze azonnal kijelentette: pártja nem fogadja el Csillag leváltását és nem állít új jelöltet. Az eredmény: kitört a koalíciós válság. A kisebbik kormánypárt azt üzente Medgyessynek és az MSZP elnökségének, hogy koalíciós tárgyalásokra van szükség, mivel az SZDSZfrakcióban nincs meg a kellő bizalom a kormányfő iránt. Hozzátette, hogy a párt törekszik a koalíci ó fenntartására, ám a helyzet komoly. Augusztus 19. Medgyessy Péter a koalíciós válságot enyhítendő a Népszabadságban úgy nyilatkozott: az SZDSZ vezetése jóval bölcsebb annál, mintsem a hazánkra jellemző stabilitást veszélyeztesse. Vélhetően Medgyessy ért elmezésében a stabilitás nemcsak a koalíció fenntartását jelentette, de a személyi változások elfogadását, illetve a kormányfő elmozdíthatatlanságát is. Így esett meg, hogy miközben reggel az MSZP- és az SZDSZképviselői koalíciós egyeztetést tartottak a k ormányfő dolgozószobájában, Medgyessy ezalatt egy sajtótájékoztatón ultimátumot adott a kisebbik koalíciós pártnak, mondván: vagy aznap estig megerősíti a