Reggeli Sajtófigyelő, 2004. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-08-24
9 Programjának központi eleme a lisszaboni stratégia, vagyis az EU versenyképességének erősítése. Vajon az eddig vázolt leendő „független, erős és hiteles” Európai Bizottság ezen a területen is képes lehet végr e érdemi haladást előidézni? Ha igen, mivel? Itt nyilván megosztott felelősségről van szó, amiben a főszerep a tagokra jut. Ők kell, hogy végrehajtsák a szükséges reformokat, megvalósítsák a lisszaboni stratégia törekvéseit. A bizottság egyértelművé tehe ti a célokat, előtérbe állíthatja őket. A mi szerepünk az, hogy a tagok rendelkezésére álljunk, segítve munkájukat, vitáikat. Delors idején sokszor volt arra példa, hogy a tanácsban előállt holtpontot a bizottság valamely javaslata oldotta fel. Végül is mi t akarnak a tagok a tanácsban? Megoldást találni! A mi szerepünk az lehet, hogy segítjük ezek beazonosítását. És itt most nem arról van szó, hogy Brüsszel valami szuperállami ambíciókra törekedne. Ön szerint tartható a 2010es határidő azon cél elérésébe n, hogy az EU legyen a világ legversenyképesebb térsége? Ez tagadhatatlanul nagyon ambiciózus cél! Akadtak, akik szerint túlságosan is az. A mi dolgunk most az, hogy igyekezzünk minél közelebb kerülni hozzá. De ez is az egyik olyan lehetséges kérdés, ami t esetleg célszerű lesz megvitatni a tagállamokkal, vajon reálise eredeti formájában továbbra is ragaszkodni hozzá. Hangsúlyozom, hogy itt most csak a határidőről van szó! A cél maga, vagyis, hogy Európa a világgazdaság legversenyképesebb szereplőjévé vál jon, igenis elérhető. A kérdés csak a „mikor”, nem pedig a „vajon”… De mivel tudhatnak jobban hatni a folyamatokra, mint elődeik? Az ön programjában például visszatérő elem a foglalkoztatás ösztönzése, pedig az EU már hét éve külön csúcsot szentelt a fog lalkoztatásnak! Miért tudnának most többet tenni, mint előzőleg hét év alatt? Éppen azért, mert eddig nem jártunk sikerrel! Ez egy tanulási folyamat, amiben az emberek ma már jobban készen állnak elfogadni a döntéseket, amiket esetleg korábban még elutas ítottak. Például jobban tudatosult mindenkiben a versenyképességi kérdés… És meggyőződésem, hogy a bővítés is erre ösztönöz. Az emberek összehasonlítanak: összevetik mondjuk a bajorországi meg a szlovák béreket… Ha úgy tetszik, érettebbek lettünk bizonyo s reformlépések megtételére. Dolgozik a külső és belső nyomás: a globalizáció meg a tudatosuló közvélemény, amelyik kezd más megvilágításban látni olyan tényezőket, mint mondjuk a stabilitási paktum. Régebben a mediterrán politikai kultúra inkább hajlott k öltekezésre, szemben mondjuk az északi modellekkel. Ma már délen is arról vitatkozunk, mi módon lehetne csökkenteni a kiadásokat. De ugyanez áll Francia- vagy Németországra is. Költségérzékenyek lettünk, azaz másként gondolkodunk. Vagyis még inkább készen állunk más döntéseket meghozni. Csakhogy éppen ez a költségérzékenység látszik fő akadályává válni a 2006 utáni pénzügyi tervek kimunkálásának. Mennyiben tartja védhetőnek a Prodibizottság javaslatát? Elmondtam már az Európai Parlamentben is: szerintem ez egy jó bázis. Jelenleg 25 tag országunk van. Ha fenn akarjuk tartani a szolidaritást, az alapvető politikai célok szolgálatát, akkor nem reális közben büdzsét csökkenteni. Őszintén megmondom, itt nehéz vitákra számítok, de ezeket vállalni kell! Hogyan akarja meggyőzni a tavaly decemb erben közös levélben kiállt „hatokat” az általuk vallott egyszázalékos költségvetési plafon tarthatatlanságáról? Először is ez nem csak az én dolgom. A további 19 országnak is – remélem – lesz azért némi súlya ebben a vitában… Persze a végső eredmény ali gha az lesz, amit a kohéziós országokban elérni szeretnének, de az sem, ami ebben a levélben áll! Aligha elképzelhető, hogy egy 25 tagú unió ugyanannyi – vagy közel ugyanannyi – pénzből gazdálkodjon, mint amennyivel a tizenötöké működött. Szóval találni ke ll egy jó kompromisszumot, biztosítékokat kell adni arra, hogy a közös pénzeket valóban hatékonyan költik el – mert hogy ez is legitim észrevétel! – , és persze rögzíteni kell a kiadási prioritásokat is. Az egyik legfontosabb
