Reggeli Sajtófigyelő, 2004. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-08-24
5 Schwimmer és Jess enPetersen egyaránt úgy értékelte, hogy a megállapodás aláírása jelentős lépést jelent Koszovó számára az Európába vezető úton. Ibrahim Rugova koszovói elnök történelmi jelentőségűnek nevezte az eseményt, amely az euroatlanti integrációkhoz is közelebb vi szi a tartományt. Koszovó nem tagja az ETnek, mivel nem önálló állam, hanem ENSZigazgatás alatt álló tartomány, amely jogilag, illetve az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozata értelmében része Szerbiának, így tehát SzerbiaMontenegrónak is (az államközösséget tavaly tavasszal vették fel az ETbe). Külpolitikai jellegű egyezmények aláírására Koszovó nevében kizárólag az ENSZmegbízott jogosult. A nemzetközi közösség, illetve az ENSZ BT mostantól számítva egy év múlva első ízben fogja megv izsgálni, hogy Koszovó milyen eredményeket ért el a demokratizálódásban, illetve a rendezési terv végrehajtásában, s ennek fényében dönt arról, hogy megkezdődhetneke a tárgyalások a tartomány végleges státusáról. vissza + ++ kpj/kkn 17.07 LMT 230804 2178 BP0387 4 230 MTIk1083 Magyar kultúrközpont nyílt a szlovéniai Lendván kod: KULT fk: HU ld: Lendva (Szlovénia), 2004. augusztus 23., hétfő (MTI) - Megnyílt a szlovéniai magyarok új közösségi háza, a Bán ffyKözpont hétfőn Lendván. Az intézmény legfontosabb célja az, hogy közvetítő szerepet játsszon a többségi nemzet, valamint a kisebbség és annak anyaországa között - mondotta Kepe Lili, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet igazgatóhelyettese. A Bánffy Központnak mindenképpen olyan szerepet szántunk, hogy továbbítsa az egyetemes magyar kultúrát, mégpedig ne csak az itteni többségi - vagyis a szlovén - nemzet felé, hanem Horvátország, Ausztria és Olaszország felé is - tette hozzá. Az új kultu rális központ fő attrakciója a Bánffy könyvesbolt, amelyet hat évvel ezelőtt, - a korábbi polgári stílus megőrzésével - egy lakatlan, romos családi ház átalakítása és felújítása után nyitottak meg. Az épületet újabb helyiségekkel bővítették ki: klubbal, in ternet- és irodalmi kávézóval. Az épület átalakítása, számítógépekkel való felszerelése mintegy 60 millió forintba került, amelynek kétharmadát az Illyés Közalapítvány teremtette elő, de hozzájárult a szlovén kormány és Lendva önkormányzata is. Ős z elején újabb művelődési ház nyitja meg kapuit Lendván: várhatón szeptember 18án adják át a 444 főt befogadó, Makovecz Imre tervei alapján épült színházat, ahol az előadásokon kívül konferenciákat, fesztiválokat és szimpóziumokat is rendeznek. vissza +++ blo/kkn 20.23 LMT 230804 1645 BP0398 4 230 MTIk1085 Tőkés László aggódik a Máért és a magyar egyházi méltóságok konferenciájának sorsáért kod: nemzetiség/egyházi szervezet/VALL/BELP fk: HU/RO ld: Bukar est, 2004. augusztus 23., hétfő (MTI) - A magyarországi kormányválság következtében mind a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tervezett, mind a határon túli egyházi méltóságok szeptember 17i konferenciája meglehetősen bizonytalanná vált - jelentette ki hét fői nagyváradi sajtóértekezletén Tőkés László. Nyilatkozatában a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke Medgyessy Péter eddigi miniszterelnök, valamint Szabó Vilmos és Gulyás Kálmán államtitk árok júliusi leveleire reagálva kifejtette, hogy a határon túli magyar egyházi méltóságok konferenciáját a Máért szeptemberre tervezett ülése előtt kellene megtartani. Ily módon az egyházfők tényleges beleszólást kaphatnának az intézményes magyarmagyar pá rbeszédbe - fejtegette. Tőkés püspök szerint a Máértülésre meg kellene hívni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács és a (székelyudvarhelyi székhelyű) Magyar Polgári Szövetség képviselőit is. Elmondta továbbá: a magyarmagyar tanác skozáson foglakozni kellene az erdélyi - és általában a Kárpátmedencei - magyarság autonómiatörekvéseivel. vissza +++ kgf/kmg/kkn 20.48 LMT 230804 1420