Reggeli Sajtófigyelő, 2004. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-08-23
5 BP0374 2 130 MTIb2041 Kovács: az MSZP új miniszterelnököt jelöl kod: kormány/BELP fk: HU ld: Budapest, 2004. augusztus 19., csütörtök (MTI) - Az MSZP új miniszterelnököt jelöl - jelentette be a párt elnöke csütörtökön Budapesten, a szocialisták elnökségi ülése után, sajtótájékoztatón. Kovács László azt mond ta: a jelölt megvan, de egyelőre nem hozzák nyilvánosságra, hogy kit választottak. Hangsúlyozta: a jelölt személyéről, a koalíciós partnerrel való egyeztetés után, augusztus 26án tájékoztatják az Országgyűlés elnökét, a parlament szeptember 6án dönth et konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal az új miniszterelnökről. Az MSZP országos elnöksége sajnálattal és megértéssel vette tudomásul, hogy Medgyessy Péter az SZDSZ bizalmának hiánya miatt nem kívánja tovább vállalni a miniszterelnökséget - mondta a pártelnök. Kovács László hangsúlyozta: a párt elnöksége "úgy döntött, hogy él azzal a jogával, amellyel mint a 2002es választáson győztes és a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező párt rendelkezik, azaz miniszterelnököt jelöl". Mint mond ta, a döntésről telefonon már tájékoztatták Medgyessy Pétert, és az elnökség szabadságon lévő tagjaival is lehetőség szerint konzultáltak. A koalíciós partnerrel szombaton tárgyalnak. Mint mondta, az elnökség úgy döntött, hogy ezen az MSZPt a párt eln öke, Szili Katalin elnökhelyettes, Lendvai Ildikó frakcióvezető, Kiss Péter, az elnökség tagja, aki egyben a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, továbbá Jánosi György, az országos választmány elnöke képviseli. Kovács László közölte: a javaslatuk at egyeztetik a megfelelő párttestületekkel, valamint a parlamenti frakcióval is. Hangsúlyozta: a miniszterelnökjelölt szeptember 6áig elkészíti az új kormány programját is, azonban mint mondta, a kabinet legfontosabb feladata az lesz, hogy folytassa az eddigi kormányprogram végrehajtását. A pártelnök kérdésre válaszolva kijelentette: az új kabinet összeállításával kapcsolatban a szocialisták a lehető legnagyobb mozgásteret kívánják biztosítani a miniszterelnöknek, és ugyanerre kérik a koalíciós p artnert is, azaz nem vitatják a kormányfő jogát arra, hogy maga állítsa össze kabinetjét. Hozzátette: ez azonban nem jelenti az SZDSZ jelölési jogának megkérdőjelezését bizonyos tárcákkal kapcsolatban. Az MSZP első embere elmondta: az elnökség egyhangú lag döntött az új jelölt személyéről. Azt azonban nem kívánta kommentálni, hogy Toller László lemondott elnökségi tagságáról, ezzel kapcsolatban csak annyit közölt: Toller László még a szavazás előtt hagyta el az ülést. Kovács László közölte: a döntés nem érinti európai uniós biztosi pozícióját. vissza +++ bed/bet/bkk/bpk 18.35 LMT 190804 2961 BP0204 4 230 MTIk1050 Kolozsvár polgármestere megfogadta Szent István békeszerető intését kod: nemzetiség/VALL/EVFO/V EGY/BELP fk: RO ld: Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2004. augusztus 20., péntek (MTI) - Emil Boc kolozsvári polgármester hitet tett pénteken a helyi nemzetiségek közötti békés együttélés mellett azon az ünnepélyen, amellyel h ivatalosan is kezdetét vette a VI. Szent István napi néptánctalálkozó. A kincses város új polgármesterének a jelenlétében zajlott az idén immár hatodik alkalommal megrendezett Szent István napi néptáncfesztivál ünnepélyes megnyitója. A kolozsvári város háza tanácstermében az ünnepség keretében részletek is elhangzottak Szent István egykori intelmeiből, amelyek a békeszeretetre hívták fel a figyelmet. Megfogadva ezeket az intelmeket, Emil Boc felszólalásában elmondta: arra fog törekedni, hogy a kolozsvári nemzetiségek a jövőben békében éljenek egymással. Kifejezte reményét, hogy ezt az immár hagyományossá vált rendezvényt a következő években is megtartják. A kolozsváriak azért tartják nagy jelentőségűnek Boc állásfoglalását, mert a kincses város előző polgármestere, Gheorghe Funar minden erejével akadályozni próbálta e fesztivál megtartását. Betiltani ugyan nem tudta, de semmiféle támogatást nem nyújtott e kulturális rendezvénysorozatnak, és élesen kikelt