Reggeli Sajtófigyelő, 2004. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-08-18
2 Funar után takarít Boc - Kolozsvár új polgármestere számos olyan intézkedést meg kíván szüntetni, amelyet még elődje, a szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar hozott, s amelyek sértik a helyi magyar vagy a zsidó közösség önérzetét - írja a Szabadság keddi számában. (Nszvonline) Sikeres Utolsó Esély akció Romániában - Legalább tizenhárom olyan személy nevét azonosították Romániában, akik háborús bűnök elkövetésével gyanúsíthatóak - több tucat hívás érkezett eddig a Simon Wiesenthal Központ tavasz óta élő ingyenes telefonszámára - közölte a Krónikában Efraim Zuroff , a nácivadászatra szakosodott jeruzsálemi intézet vezetője. (Nszv 13.o.) Kulturális autonómiát akar az RMDSZ – Az erdélyi magyarság kulturális autonómiájának kivívását célozza a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kolozsváron ismertetett választási programja. Markó Béla elnök közölte, szorgalmazzák a kisebbségi önkormányzatok létrehozását és a közi gazgatás decentralizációjának folytatását Romániában. Az RMDSZ szeptemberben terjeszti a bukaresti parlament elé kisebbségi törvénytervezetét (MN 1.o.) http://www.mno.hu/ Ellenz éki össztűz a román kormányfőre (MN 9.o.) http://www.mno.hu/ Székelyföldi zaklatások – A Kovászna megyeri pénzügyi igazgatóság a megszokottnál gyakoribb és elhúzódó ellenőrzéseket rendel el a magyar vállalkozók ellen, megzavarva, nem egy esetben megbénítva munkájukat (MN 9.o.) http://www.mno.hu/ S ZERBIA és M ONTENEGRÓ - H ORVÁTORSZÁG - S ZLOVÉNIA Új szerb himnusz a jugoszláv helyett (Nsz 2.o) Nagyon régi új szerb hi mnusz – a szerbmontenegrói államközösségnek még nincs, Szerbiának viszont már van új himnusza, címere és zászlaja – a XIX. Századi monarchia idejéből. A nemzeti kisebbségek képviselői kifogásolják, hogy a himnusz szövegében egy szó sem esik róluk. (MH 6.o .) http://www.magyarhirlap.hu „Szerbia egyre mélyebbre süllyed. Pá, Európa!” - Egy belgrádi internetes oldal olvasóinak véleménye az etnikai gyűlölködésről és a nacionalista támadásokról (MN 9.o.) http://www.mno.hu/ S ZLOVÁKIA Az interneten olvasható a nevesítetlen földek tulajdonosainak névsora (MR) Nevesítetlen földek: itt az első lista – Felvidéki valóság – a 21. Század listája címmel tegnap reggel óta olvasható a szlovákiai Szabad Újság honlapján ( www.hhrf.org/szabadujsag ) az a csaknem 22 ezer nevet tartalmazó lista, amely a rimaszombati járásban található úgynevezett nevesítetlen földterületek tulajdonosainak névsorát tartalmazza (MN 1., 2.o.) http://www.mno.hu/ Tiltott magyar beszéd – A pozsonyi munkáltató beismerte a diszkrimináció tényét – Csáky Pál miniszterelnökhelyettes szabadságából hazatérve, a hét végén