Reggeli Sajtófigyelő, 2004. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-08-17
3 Nastase indul a választásokon - Alsóbb szinteken még ellentétek feszülnek a romániai magyarok és románok között, de a nagypolitikában már megindult a n emzetiségi szempontú politizálás visszaszorulása - ez a tanulság vonható le abból, hogy az RMDSZ egyik helyi vezetője a bukaresti kormányhatalomhoz fordult segítségért, ugyanezen kormányhatalom magyarellenes helyi képviselőivel szemben. (Nszv 2.o.) Erdélyi benyomások – „Talán ezen a példán okulva nem fogok alig egyhetes és életemben első erdélyi látogatásomról részletes beszámolót nyújtani a Magyar Hírlap olvasóinak a helyzetről, amelyet nagyváradi, kolozsvári, marosvásárhelyi, segesvári és hargitai röplátogatásaim és beszélgetéseim alapján felfedezni tudtam a jelenlegi erdélyi hétköznapokról.” – Fejtő Ferenc írása (MH 15.o.) Elutasító RMDSZ – „Az RMDSZ egy párttal sem köt szövetséget a novemberi parlamenti választások előtt” – szögezte le lapunk kérdésére tegnap Markó Béla. Az elnök a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőinek felvetésére reagált, miszerint az RMDSZ esetleg a PSD listáin indíthatná képviselőjelöltjeit. Markó elmondta, a választások után egyformán elképze lhetőnek tartja a szövetség együttműködését a PSDvel, valamint az ellenzéki liberálisdemokrata szövetséggel. (MN 1.o.) http://www.mno.hu/ Vitáznak az autonómiáról Erdélyben – A romániai magyar egyházfők és politikuso k eltérően vélekednek az önrendelkezés megvalósíthatóságáról – Nincs egység az erdélyi magyarság körében a közösség autonómiatörekvéseit illetően. A lapunknak nyilatkozó romániai magyar politikusok, egyházfők álláspontjából világossá válik, hogy kiki másk épp látja megvalósíthatónak az önrendelkezést (MN 9.o.) http://www.mno.hu/ Válasz a vádakra – „ Adrian Nastase miniszterelnök úr figyelmét elkerülte, hogy nincs kampány Magyarországon” – reagált Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője a román kormányfő minapi, Orbán Viktort kampányolással vádoló megjegyzésére. Hozzátette, Romániában ősszel választások lesznek, s úgy tűnik, Nastase így akarja pártjának begyűjteni a magyarellenes szavazatokat. Elmondta, a Fidesz szerint az erdé lyi magyaroknak sem jár kevesebb, mint Európa bármely kisebbségének, mivel a kontinens számos országában működik területi autonómia, jogos ez az igény. (MN 9.o.) http://www.mno.hu/ S ZERBIA és M ONTENEGRÓ - H ORVÁTORSZÁG - S ZLOVÉNIA Szeptemberre írták ki a vajdasági parlamenti választásokat − Nenad Canak tartományi parlamenti elnök hétfőn jelentette be az időpontot − A múlt héten elfogadott új választójogi törvény alapján történik a voksolás. E z öt százalékos küszöböt szab meg a pártoknak a parlamentbe kerüléshez, de a kisebbségek pártjaira nem ez a küszöb vonatkozik; ezek esetében már 1,7 százalékkal be lehet kerülni a tartományi törvényhozásba (MTI)