Reggeli Sajtófigyelő, 2004. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-07-30
10 "A Fidesz kormányon és ellenzékben egyaránt azokat a nézeteket képviselte, amelyeket Orbán Viktor Tusnádfürdőn kifejtett" - szögezte le. Mint mondta, ezzel szemben a román kormányfő eljárása a román választási kampánnyal magyarázható. "Pártjának a romániai önkormányzati választásokon megrendült pozícióit a nacionalizmussal és magyarellenességgel kívánja erősíteni" - tette hozzá. Németh Zsolt a román európai uniós csatlakozási szándék kapcsán felhívta a figyelmet: a koppenhágai kritériumok és a csatlakozás feltételeinek teljesítése nem olyan, mint a régi világban az ötéves tervek teljesítése. "A politikai kritériumoknak folyamatosan eleget kell tenni" - szögezte le. A p olitikus szerint az utóbbi időben sajnálatos módon beigazolódott, hogy a román választási törvény antidemokratikus és diszkriminatív. Hozzátette, hogy erről hamarosan a velencei bizottság is kifejti álláspontját. Németh Zsolt kitért arra, hogy az a utonómia a kisebbségi jogok biztosításának azon európai eszköze, amely nélkül nem lehet teljes Románia demokratikus fejlődése. "Másfél millió ember egybehangzó akaratát nem lehet lesöpörni az asztalról" - szögezte le Németh Zsolt, hozzáfűzve, hogy Romá nia uniós csatlakozását a Fidesz támogatja és a múltban is támogatta. vissza +++ bfz/kgf/klb/kms/bdó 20.56 LMT 290704 6475 BP0454 4 230 MTIk1117 Szilágyi Zsolt szerint Romániában még gondok vannak az uniós csatlakozás politikai követelményeinek teljesítésével kod: nemzetiség/külkapcsolat/KULP/BELP fk: HU/RO ld: Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2004. július 29., csütörtök (MTI) - Romániában komoly gondok vannak az Európai Unióhoz való csatlakozás politikai kritériumainak teljesítésével - mondta csütörtökön este Szilágyi Zsolt romániai magyar képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke. Az MTI bukaresti irodájának adott nyilatkozatában a politikus a bálványosi nyári szabadegyetem szervezőinek a nevében nyilvánított véleményt az ügyben. Megállapította: a Tusnádfürdőn minden esztendőben megrendezett szabadegyetem és diáktábor a tiszta, nyílt beszéd színhelye. Szilágyi ezért úgy értékeli: a Nastaselevél vehemenciáj a és diplomáciai durvasága annak tulajdonítható, hogy Orbán Viktor beszédében tulajdonképpen fején találta a szöget, amikor az erdélyi magyarság jelenlegi helyzetét elemezte, és a románmagyar kapcsolatok tekintetében az európai mércét nevezte mérvadónak. Mindenki jól tudja, hogy Romániában komoly gondok vannak az Európai Unióhoz való csatlakozás politikai kritériumainak teljesítésével - mondta a képviselő, emlékeztetve: az európai bizottság többször bírálta Romániát amiatt, hogy a tulajdonjogot mind a mai napig nem tisztázta. A politikus utalt az elkobzott egyházi ingatlanok visszaadásának lassússágra , akárcsak arra, hogy az ország adminisztrációs kapacitása elmarad az európai követelményektől, a korrupció pedig komoly gondot jelent. Az európai au tonómiaformák, az európai kisebbségi modellek, amelyek már bizonyították hatékonyságukat és életképességüket, és amelyekről Orbán Viktor is beszélt Tusnádfürdőn, tulajdonképpen hozzájárulnának Románia európai integrációjához - vélekedett Szilágyi Zsolt, a ki szerint a román miniszterelnök ezt nyilvánvalóan tagadja, mivel most választási év van Romániában. Szilágyi Zsolt utalt a Nastaselevél egyik gondolatára, amely szerinte a Ceausescurendszer doktrínájának emlékét idézi, s amelynek lényege, hogy a r omániai magyar kisebbség kérdése Románia belügye, abba másnak nincs beleszólása. "Nagyon veszélyesnek tartanám az e doktrínához való visszatérést" - jelentette ki a politikus, aki szerint a józan és az európai gyakorlathoz igazodó párbeszédnek kellene jell emeznie a két ország kapcsolatát. vissza +++ kgf/kvs 22.31 LMT 290704 2647