Reggeli Sajtófigyelő, 2004. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-07-27
10 Az 1960as alkotmánymódosítás után a terület nevét MarosMagyar Autonóm Tartományra változtatták, területét pedig úgy módosították, hogy a magyar lakosság aránya 77 százalékról 62 százalékra csökkent. Az autonómia 1968ban megszűnt. vissza Dílerek Magyar Hírlap 2004. július 27. Biztosan vannak Magyarországon olyanok, akik nagyon szeretnének székelyföldi (esetleg erdélyi) magyar autonómiát. Sőt jó eséllyel a nagy többség örülne ilyesminek – miért ne , mindenféle autonómia jó dolog, az önrendelkezés erősödése, a központi hatalom nyirbálása általában csak pozitívumokkal jár. Senki sem tudja jobban, mire van szüksége a fennmaradáshoz egy kisebbségben élő közösségnek, mint maguk az érintettek, hadd igazga ssák tehát ők saját életüknek azon részét, amelyet igazgatni képesek. Taps helyett mégis inkább berzenkedünk Orbán Viktor hét végi tusnádfürdői megnyilatkozása miatt. A stílussal van a baj, meg az időzítéssel, s nem utolsósorban azzal a bizonyos kilógó po litikai lólábbal. Ha Orbán Viktor évek óta egyszerre beszélne román EUcsatlakozásról és kisebbségi autonómiáról, nem lenne akkora baj. Így viszont – még az uniós tojáshéjat sem elveszítve – ez inkább tűnik regionális nagyképűsködésnek, provinciális erőfit ogtatásnak, mintsem életképes politikai programnak. Arról nem is beszélve, hogy ez a magatartás nemcsak a romániai magyaroknak árthat (akik elsőként érezhetik a bukaresti dac hatását), hanem Magyarország megítélésének is. Brüsszelben még foglalkozni sem ak arnak ilyen felvetésekkel, azt mondják, a csatlakozási feltételek adottak, azok nem változtak. Azért pedig, ha ebből netán újabb mosolyszünet következne a magyar – román viszonyban, aligha Bukarestet okolnák. De menjünk tovább: ha Orbán Viktor nem a románia i magyarság elsöprő többségének támogatását élvező RMDSZszel szemben állókat próbálná erősíteni e megnyilvánulásaival, nevezhetnénk őt elszánt nemzetpolitikai harcosnak. Ebben a helyzetben azonban, amikor a kisebbségi közösségen belüli viták az ottani mag yarok parlamenti képviseletét is kockára tehetik, az első jelző, amely eszünkbe jut, inkább a felelőtlenség. Marx után szabadon: a nacionalizmus a kisebbségek ópiuma. Szükségük van rá, ha más nem, a remény, a túlélő képesség megőrzéséért. A külföldi díler ek azonban ebben az esetben is bűnt követnek el. vissza Kiegyezéstől a megegyezésig Magyar Hírlap 2004. július 27. Szerző: Bíró Béla A bálványosi nyári szabadegyetem és diáktábor szombati zárónapján, Orbán Viktor volt (és a pillanatnyi esélyekből ítélve leendő) magyar miniszterelnök különös kijelentéssel hökkentette meg a jelenlévőket: "Az autonómiát kiegyezéssel nem lehet elérni, azt meg kell szervezni, ki kell követelni." A kijelentést a kérdéskörben járatosabb hallg ató azért érezhette meghökkentőnek, mert ma már minálunk is közismert (a szakirodalom legfontosabb következtetéseit a Kolozsvári Babes – Bolyai Egyetem prorektora, Salat Levente szociológus a Krónika című napilapban is összefoglalta), hogy ugyanis minden lét ező autonómia a többség és a kisebbség megegyezésének az eredménye. Hogy a felek hogyan jutottak el a megegyezéshez, az persze más kérdés. Volt, ahol a megegyezést súlyos etnikai feszültségek vagy éppenséggel terrorakciók előzték meg, s ezeket követően a nemzetközi közösség nyomása is megértőbbé tette a feleket egymás szempontjai iránt. És volt, ahol a demokratikus fejlődés, a belső válságok meghaladásának igénye önmagában is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a felek felismerjék egymás szempontjainak raci onalitását, s eljussanak a miniszterelnök által megbélyegzett "kiegyezésig". Abban Orbán Viktornak kétségtelenül igaza van, hogy az EUcsatlakozás egyedülálló s egyhamar vissza nem térő lehetőséget teremt az autonómia kérdésének felvetésére, a megegyezéshe z szükséges feltételek megteremtésére. Csakhogy ez a feladat akkor teljesíthető igazán, ha a romániai magyarságon belül artikulálódó politikai erők nem egymás ellenében lépnek fel, hanem a sajátos – alapjában eltérő politikai filozófiát és eszközrendszert igénylő – feladatokat közösen egyfajta magyar – magyar kiegyezés keretében próbálják megoldani. A cél akkor tűnik valóban elérhetőnek, ha az autonómia "megszervezését" és "kikövetelését" vállaló radikális csoport, mely maga is a román ellenzék bizonyos erői vel összhangban próbál cselekedni, a hatalom birtokosaival együttműködő RMDSZelitre mint hatékony tárgyalófélre is számíthat.
