Reggeli Sajtófigyelő, 2004. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-07-22
8 Szabálytalanságok a kisebbségi közalapítványnál Népszabadság • L. K. • 2004. július 22. Megsemmisítették a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány által adományozott ösztöndíj- dokumentáció nagy részét, az Állami Számvevőszék felelősségre vonást kezdeményez a számvitel rendjének megsértése miatt. A hazai kisebbségek többcsatornás támoga tásában fontos szerepet tölt be a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány, amely 1999 és 2003 között mintegy hárommilliárd forint sorsáról döntött. A felhasznált összeg 95 százaléka állami támogatásból származott, bár az alapítvány re ndelkezésére bocsátott összeg reálértékben fokozatosan csökkent. A szervezet ko rmányzati felelőse 2003 áprilisáig az igazságügyminiszter volt, azóta pedig a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi ügyekért felelős politikai államtitkára. Az Állami Számvevőszék közelmúltban zárult ellenőrzése során megállapította: az IM az 1999 és 2002 kö zötti időszakban az éves költségvetési támogatás felhasználására a közalapítvánnyal semmilyen szerződést nem kötött, és a rendelkezésére bocsátott összegről sem kért elszámolást. A támogatásokról a szabályoknak megfelelően a kuratórium döntött, ám a pályá zati úton elosztott 2,8 milliárd forint felhasználásának ellenőrzésére semmilyen rendszert nem működtettek. Az ÁSZ megállapítása szerint azért, mert a kuratórium a működési - ezen belül az ellenőrzési - költségeken akart takarékoskodni. A támogatások 44 sz ázalékát a kisebbségi lapoknak juttatták, 41 százalékát célprogramokhoz biztosították, 14 százalékát tanulmányi és alkotói ösztöndíjként osztották ki. Alapvetően ez utóbbi címen 7300 magánszemély is kisebbnagyobb összeghez jutott. A közalapítvány rendelke zésére álló összeg mintegy negyedét a cigány, ötödét a német, 11 százalékát a szlovák és tíz százalékát a horvát kisebbségek pályázatai nyerték el. Mintegy négyszázmillió forint sorsát nem ellenőrizhették, mert a tanulmányi és alkotói ösztöndíjak odaítélé sének dokumentációja jelentős részét egy jogsértő iratkezelési szabályzat alapján selejtezték, és csupán a kifizetési bizonylatok álltak rendelkezésre. Egyébként a közalapítvány irodaigazgatója a személyes adatok - ezen belül a valamely kisebbséghez tartoz ásra utaló különleges adatok - védelmére hivatkozva a rendelkezésre álló dokumentumokat sem bocsátotta a számvevők rendelkezésére. Az ÁSZ ezzel kapcsolatban leszögezte: a számviteli bizonylatok selejtezése felveti a számvitel rendje megsértésének gyanúját, és miután az iratok megsemmisítéséért a közalapítvány irodaigazgatója felelős, elmarasztalását kezdeményezték. Az igazgatónak nem is lett volna joga a kifogásolt iratkezelési szabályzat jóváhagyására, mert ez a kuratórium hatásköre. Kifogásolta továbbá a z ÁSZ, hogy a kuratórium üléseinek legalább negyedén törvénysértően döntöttek a határozatképességről, mivel a megjelentek számát nem a közalapítvány alapító okiratában megállapított, hanem a lemondásokkal csökkentett létszámhoz viszonyították. Az ÁSZ az e llenőrzés tapasztalatai alapján intézkedéseket javasolt a kormánynak, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárának és a közalapítvány kuratóriumának a törvénysértések megszüntetésére. vissza Magyar nők az EP felelős po sztjain Népszava 2004. július 22. Tegnap este az Európai Parlament (EP) bizottsági alelnöknek választotta a szocialista frakció két magyar jelöltjét: Lévai Katalint és Gurmai Zitát. A volt magyar miniszterasszony a jogi, míg Gurmai Zita a női esélyegyen lőségi bizottság helyettes vezetője lett. Lévai Katalin lapunknak telefonon elmondta, hogy a jogi bizottság kulcsszerepet játszik az unió jogalkotásában, az egységes európai jogrendszer kimunkálásában. A