Reggeli Sajtófigyelő, 2004. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-07-01
3 Milosevics ekkor mondta el Rigómezőn, milliós tömeg előtt hírhedt nacionalista beszédét, s 12 évvel később ugyanezen a napon szállították őt a scheveningeni börtönbe . Ez a nap most nem vált fatálissá, a „francia forgatókönyv" volt a nyerő, miután összefogtak Szerbia demokratikusnak nevezett erői, s a meggyilkolt Gyingyics kormányfő Demokrata Pártjának jelöltjét, Borisz Tadicsot támogatták a szintén raboskodó Seselj ra dikálisainak első fordulóban győztes jelöltjével, Tomiszlav Nikoliccsal szemben” − Szerbhorvát György írása (HVG 47.o.) http://www.hvg.hu/ S ZLOVÁKIA Az MTI nélkül az Új Szó komoly gondoknak n ézne elébe - mondja a pozsonyi lap főszerkesztője − „Az egyetlen szlovákiai magyar napilap, az Új Szó számára az Magyar Távirati Iroda hírszolgálata elengedhetetlenül fontos” - mondta Kocur László, a lap főszerkesztője arra reagálva, hogy az Illyés Közala pítvány (IKA) jelezte: szeptembertől felmondja a határon túli magyar sajtónak nyújtott MTIhírszolgáltatást (MTI) U KRAJNA Az UMDSZ nyilatkozatot adott ki a huszti magyar iskola elleni újabb támadásról − Mélységesen felháborí tja az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséget (UMDSZ), hogy a szülők, a pedagógusok és az országos szervezet erőfeszítései ellenére, a hatályos ukrajnai kisebbségi törvények semmibe vételével tovább folyik a huszti magyar iskola meghurcolása − A tanintézet körül évek óta gyűrűző botrány legújabb fejleménye kapcsán szerdán nyilatkozatot adott ki az UMDSZ. Az MTIhez is eljuttatott dokumentum emlékeztet rá, hogy Huszt ukrán nacionalista polgármestere, Mihajlo Dzsanda a kárpátaljai megyei fellebbviteli bíróságn ál azzal az ürüggyel indított újabb támadást a magyar iskola bezárása érdekében, hogy az épület tisztasága nem felel meg a kívánalmaknak (MTI) Aggasztó ukrajnai jogsértések − Aláírásgyűjtés kezdődött Kárpátalján − Célkeresztben a beregszászi magyar főisk ola − A jogsértések ügye is szóba került a kisebbségi vegyes bizottság társelnökeinek budapesti találkozóján (MN 9.o.) http://www.mno.hu/ A RÉGIÓ HÍREI ➢ V ILÁGTÜKÖR Erősítik a magyarorosz parlamentközi együttműködést − A határon túli orosz és magyar kisebbségek jogairól javasolt parlamentközi konzultációkat Eleonora Mitrofanova orosz külügyminiszterhelyettes szerdán Moszkvában, fogadva az Interparlamentáris Unió (IPU) magyar csoportja ma gyarorosz baráti tagozatának küldöttségét (MTI)