Reggeli Sajtófigyelő, 2004. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-07-15
23 Ágoston András, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Pártjának (VMDP) elnöke szerint az atrocitások ügyében a vajda sági magyar pártok csak annyit tehetnek, hogy nagyon pontosan beszámolnak a közvéleménynek határokon belül és kívül az eseményekről, mert a "handabandázással" nem sokat lehet elérni. Józsa László, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke a tárgya lássorozat keddi fordulóján elmondta a kormány képviselőinek, hogy szerinte Szerbiában azért burjánzik a nacionalizmus, mert a szerb többségi társadalom súlyosan frusztrált az elmúlt másfél évtized kudarcai miatt. Meg kell értetni a szerb társadalommal, ho gy "a nemzet sorsáért nem a kisebbségek felelősek, s nem rajtuk kell revánsot venni" - mondta. Józsa szerint a problémák megoldása hosszú folyamat, dőreség lenne gyors eredményeket várni. Dragan Jocic belügyminiszter a keddi tárgyalásokon gyökeres vál toztatást ígért a belügyi szervek kommunikációs stratégiájában: a jövőben minden incidensről azonnal tájékoztatják a nyilvánosságot. Kókai Péter a Magyar Szó című vajdasági magyar lap főszerkesztője közölte, hogy ennek az ígéretnek a valóra váltása re ndkívül fontos lenne, mert eddig a rendőrség semmilyen információval nem szolgált, s Jocic hetek óta nem válaszol a lap megkeresésére. vissza BP0348 4 230 MTIk1081 Belgrádban sürgeti az Európai Bizottság tisztségviselője a va jdasági kisebbségek védelmét kod: külkapcsolat/KULP fk: SZERBIA/MONTENEGRÓ ld: Petky József, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2004. július 14., szerda (MTI) - A vajdasági kisebbségek jogainak védelme az egyik feltétele SzerbiaMonteneg ró közeledésének az Európai Unióhoz - szögezte le szerdán Belgrádban Geoffrey Barett, az Európai Bizottság belgrádi külképviseletének vezetője. A brüsszeli diplomata a szerbiamontenegrói parlament integrációs bizottságában beszélt erről, amikor a test ület tagjainak bemutatta az európai partnerségről szóló brüsszeli dokumentumot, amely felvázolja Belgrád legfontosabb teendőit az uniós integráció folyamatában. Barett egyértelművé tette: ahhoz, hogy beinduljon az integrációs folyamat, SzerbiaMontene grónak maradéktalanul együtt kell működnie a volt Jugoszlávia területén elkövetett bűntényeket feltáró hágai Nemzetközi Törvényszékkel (NT), a két tagköztársaságnak össze kell hangolnia piacát, és oltalmaznia kell az etnikai csoportokat, azon belül is első sorban a vajdasági kisebbségeket. Mint Barett hangoztatta, a Hágával való együttműködés elégtelensége ellenére Brüsszel támogatni fogja a továbbiakban is SzerbiaMontenegrót, de a teljes együttműködés nélkül semmilyen előrelépés nem várható az EUhoz v aló közeledésben. "Ezenkívül rendkívül aggaszt bennünket az emberi jogok védelmének ügye, és aggasztanak egyes vajdasági etnikai csoportok elleni incidensek. Elvárjuk, hogy a tetteseket az igazságszolgáltatás elé vigyék, és hogy a hatóságok a jövőben megakadályozzák az incidenseket" - szögezte le Barett. A Hágával való együttműködés, illetve a két köztársaság piacának összehangolása eddig is feltétele volt az ország európai integrációjának. A vajdasági kisebbségek védelme azonban merőben új dolog a főbb brüsszeli követelések között, jóllehet Kovács László magyar külügyminiszter vasárnapi belgrádi látogatásán a politikai vezetés tudomására hozta, hogy a kisebbségek védelme nem csupán Magyarország, hanem az EU és a NATO elvárása is. Az elmúlt két nap eseményei arról tanúskodnak, hogy ezzel immár a belgrádi vezetés is tisztában van: Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök kedden tárgyalássorozatot kezdeményezett vajdasági magyar politikai és önkormányzati elöljárókkal, magyar nyelvű sajtóorgánumok vezetőivel és a vajdasági történelmi egyházak képviselőivel a délvidéki magyarok elleni kilengésekről és azok hátterének feltárásáról. vissza BP0299 4 130 MTIb1142 Csáky Pál: magyar támogatási ígéret a révkomáromi egyetem ind ulásához kod: KULP fk: HU ld: Budapest, 2004. július 14., szerda (MTI) - Medgyessy Péter anyagi támogatást ígért a szeptemberben induló révkomáromi Selye János Egyetemnek - közölte szerdán újságírókkal Csáky Pál, a pozsonyi kabinet miniszterel nökhelyettese, miután megbeszélést folytatott a magyar kormányfővel.