Reggeli Sajtófigyelő, 2004. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-07-12
15 Belgrád gyors fellépést í gér Népszabadság • Miklós Gábor • 2004. július 12. A szívére tett kézzel köszönte meg Borisz Tadics elnök a nemzetközi és magyar támogatást, amelyet megválasztásához kapott - nyilatkozta a Népszabadságnak Kovács László. A külügyminiszter Magyarország kép vi seletében vett részt vasárnap az új szerb elnök beiktatási ünnepségén. Kovács ezt az alkalmat felhasználta, hogy Tadicson kívül tárgyaljon Vojiszlav Kostunica kormányfővel és Vuk Draskovics külügyminiszterrel is. Tadics a szerb parlament épületében, a kép viselőház tagjai előtt tette le az esküt. Az új államfő ezután az elnöki rezidencián átvette hivatalát az eddigi ideiglenes elnöktől. (Szerbiának hosszabb ideje nem volt megválasztott elnöke, mert több választási próbálkozás is érvénytelen volt.) Tadics ez után fogadáson találkozott a beiktatására érkezett nagyszámú külföldi vendéggel - köztük a magyar külügyminiszterrel. Kovács újságíróknak elmondta: elsősorban a szerbiai demokratikus és európai integrációs folyamatok megerősítéséről, s az ebben játszott m agyar szerepről tárgyaltak. Valamennyi szerb politikussal tárgyalt a magyar - és más - kisebbségek elleni erőszakos cselekmények miatti aggodalmakról. A belgrádi vezetők megerősítették: fellépnek a nacionalista erőszak ellen. Tadics megígérte: megfékezi a kisebbségellenes atrocitásokat, bűncselekményeket. A megbeszéléseken fontos szerepet kaptak SzerbiaMontenegró integrációs törekvései. Tadics - és politikustársai is - azt ígérték: arra törekszenek, hogy "Szerbia stabil, demokratikus, a NATOhoz és az Eur ópai Unióhoz közeledő állam" legyen. Kovács szerint Magyarország kész segíteni ebben. Mindenekelőtt Belgrádnak a NATO Békepartnerség programjához való csatlakozását kell előmozdítani. - Ez a teljes tagság előszobája - fejtette ki. Ehhez azonban hadseregref ormra is szükség van. Magyarország a politikai támogatás mellett kész átadni tapasztalatait is. Kovács szerint közbenjárunk, hogy Szerbia kikerüljön azon országok sorából, amelyek polgáraitól az EU vízumot követel. Az átalakulás fontos eleme az ún. szeged i folyamat. Kovács felkérte Draskovicsot, nevezzen ki egy vezető diplomatát, aki részt vehetne a szerbiai reformok megkönnyítését célzó európai programok tervezésében. A külügyminiszter megerősítette: magyar cégek érdeklődnek a szerbiai privatizációban val ó részvétel iránt. Tadics elmondta Kovácsnak: első útja az USAba vezet, de ezt követően felkeresi hazánkat is. - Magyarország Szerbia legfontosabb szomszédja - idézte Kovács az új szerb elnököt. Draskovics a magyarellenes akciókat a Milosevicskorszak ö rökségének, primitív emberek elítélendő nacionalizmusának minősítette. Kostunica miniszterelnök azt ígérte magyar tárgyalópartnerének, hogy hamarosan magyarlakta településeket keres fel a Vajdaságban. Egyben széles körű konzultációs tanácskozásokat kezdemé nyez a kisebbségek nemzeti tanácsaival, a politikai pártokkal és az egyházak képviselőivel. Kovács találkozott Józsa Lászlóval, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnökével is. Megerősítette: a vajdasági magyarok elhalasztották képviselőjük washingtoni utaz ását, aki kongresszusi meghallgatáson számolt volna be a magyarellenes akciókról. Az üggyel egyébként az Európa Tanács és az Európai Parlament is foglalkozik. vissza Ismét a katolikus egyházé a váradi püspökségi épület Néps zabadság • T. Sz. Z. • 2004. július 12. Negyvenegy év után visszakapta palotáját a nagyváradi római katolikus püspökség. Az ingatlant 1963ban vette birtokába a román állam, miután az egyházat arra kényszerítette, hogy a palotát "örökös használatra" a