Reggeli Sajtófigyelő, 2004. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-07-12
10 befejeződött edinburghi éves parlamenti közgyűlésén. A baltikumi kisebbségi jogok sérelméről szóló, orosz kezdeményezésű határozat komoly vitát váltott ki. Az ötnapos skóciai rendezvényről Hárs Gábor (MSZP) ma gyar küldöttségvezető péntek délután az MTInek elmondta: az EBESZ 13. parlamenti közgyűlésén elfogadott deklaráció szerint a terrorizmus új jelenségeivel szemben minden lehetséges területen fel kell lépni. Nem elegendő csak a politikai, biztonsági vagy ka tonai fellépés, az együttműködésnek ki kell terjednie a gazdasági és a migrációs vonatkozásokra is. Hárs Gábor elmondta: a közgyűlés elé erőteljes felvetéseket tartalmazó határozattervezet került az emberi jogok, a sajtószabadság és a demokratikus vála sztásokhoz fűződő jog fehéroroszországi helyzetéről. A határozattervezet megállapította volna, hogy nincs előrelépés az EBESZnormák teljesítésében, ezt azonban a fehéroroszországi küldöttséggel folytatott több napos tárgyalás után a beterjesztő munkacsopo rt - amelynek a magyar delegációvezető is tagja volt - visszavonta. A közgyűlésen a tárgyalások eredményeként a visszavont határozattervezet helyett közös közlemény jelent meg, amely rögzíti: Fehéroroszország biztosítani fogja az októberben esedékes v álasztások demokratikus lebonyolítását, beleértve a sajtóbeli előkészítést és az ellenzékkel szembeni bánásmódot. A közgyűlés nagy többséggel úgy döntött: ezt elégséges ígéretnek tekinti arra, hogy az októberi választások - az EBESZ hathatós felügyelet e mellett - a szervezet normáinak megfelelően zajlanak majd le. Ez lehetővé tette, hogy az értekezleten ne szülessen elítélő nyilatkozat az EBESZ egyik teljes jogú tagjával szemben - mondta a magyar küldöttségvezető. Nem vonták ugyanakkor vissza azt az orosz beterjesztésű határozati javaslatot, amely Észtországot és különösen Lettországot marasztalta el a kisebbségi jogok terén - mondta Hárs Gábor. A politikus szerint az eredetihez képest a plenáris ülés elé jelentősen enyhített változat került, de ebbe n is maradtak Észtországot s főleg Lettországot elítélő paragrafusok. A záróülésen ezekről - komoly vita után - egyenkénti szavazást tartottak, és mindegyiket meghagyták, vagyis a közgyűlés gyakorlatilag elmarasztalta Lettországot. Hárs Gábor elmondta: a konkrét baltikumi problémától függetlenül is nagyon fontosak magyar szempontból a határozat azon általános megállapításai, amelyek a nemzeti kisebbségek diszkriminációja elleni fellépésről szólnak. A határozat ügyében a magyar álláspont sem volt egy séges az edinburghi EBESZközgyűlésen. Rockenbauer Zoltán, a magyar küldöttség fideszes tagja az MTInek elmondta: ő nem támogatta, hogy a baltiakat a határozat "rendkívül sommás módon" elítélje. A határozatot az orosz fél kezdeményezte, azzal a céllal, h ogy az orosz kisebbségek védelme érdekében elítéltesse a balti államokat - mondta a képviselő. Rockenbauer Zoltán azt mondta: véleménye szerint nem a balti térség kisebbségvédelmi helyzete a legélesebb ilyen jellegű konfliktus Európában, ráadásul a Bal tikumban lévő orosz kisebbség kialakulásának történelmi háttere sem ugyanaz, mint például az erdélyi magyarságé. vissza +++ kdl/gke/kkn 18.04 LMT 090704 3893 BP0353 4 230 MTIk1079 A Vajdasági Magyar Szövetség ad még e gy esélyt Boris Tadicnak, s csak azután fordul Washingtonhoz - ÖSSZEFOGLALÓ kod: PART/BELP fk: SZERBIA/VAJDASÁG ld: Petky József, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2004. július 9., péntek (MTI) - Boris Tadic demokrata párti elnök válasz tási győzelme miatt a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) még egy kísérletet tesz arra, hogy az ország határain belül orvosolja a kisebbségek mind elviselhetetlenebbé váló gondjait, s csak azután fordul segítségért a washingtoni kongresszushoz. Bunyik Zo ltánnak, a VMSZ alelnökének eredetileg július 14én kellett volna átnyújtania Washingtonban a kongresszusi képviselőknek a vajdasági magyarokat érintő atrocitásokról szóló dokumentációt. A politikus pénteken közölte az MTIvel, hogy a párt elkészítette az iratokat, és továbbítja őket Washingtonba. A VMSZ elnöksége azonban úgy döntött, hogy Tadic elnökválasztási győzelme miatt Bunyik egyelőre nem utazik személyesen Washingtonba, s a párt az ország határain belül próbálja orvosolni a gondokat. Bunyik sze rint a VMSZ először a vajdasági kormányban kezdeményez tárgyalásokat, és vasárnapi beiktatás után kérni fogja Tadicot a megfelelő intézkedések megtételére. Az alelnök emlékeztetett arra, hogy a magyar szavazópolgárok megelőlegezték Tadicnak a bizalmat, ezé rt a párt is lehetőségek kíván adni neki a cselekvésre.