Reggeli Sajtófigyelő, 2004. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-07-12
4 sajtótájékoztatót a szerbiai elnöki hivatalban, ahol fogadást adott rangos külföldi vendégeknek Boris Tadic frissen beiktatott köztársasági elnök − "Minden kisebbség helyzete egy tükör, amelyben a többség látja valódi arcát. Ez európai egyetemes elv, s amikor mi, szerbek, szorgalmazzuk a Koszovóban élő szerbek és más kisebbségek védelmét, akkor kötelességünk kimondani, hogy teljes mértékben úgy kell bánnunk m inden Szerbiában élő néppel és kultúrával, hogy minden tekintetben szülőföldjén érezhesse magát. A leghatározottabban elítéltem azt, hogy egyes vajdasági településeken primitív emberek magyarellenes érzelmeket mutatnak ki" - szögezte le Draskovic (MTI) Belgrád gyors fellépést ígér − „A szívére tett kézzel köszönte meg Borisz Tadics elnök a nemzetközi és magyar támogatást, amelyet megválasztásához kapott” - nyilatkozta a Népszabadságnak Kovács László. A külügyminiszter Magyarország képviseletében vett részt vasárnap az új szerb elnök beiktatási ünnepségén. Kovács ezt az alkalmat felhasználta, hogy Tadicson kívül tárgyaljon Vojiszlav Kostunica kormányfővel és Vuk Draskovics külügyminiszterrel is (Nsz 13.o.) Tadic letette esküjét − Seseljpólós radikálisok is „üdvözölték” az új szerb elnököt − Szerb ígéret Kovácsnak (MN 9.o.) http://www.mno.hu/ Belgrád ígéri, fellép a magyarverések ellen – Beiktatták Boris Tadicot – A vajdasági kisebbségek védelméről tárgyalt Kovács László (MH 1., 6.o.) Vajdaság: tolerancia után etnikai gyűlölködés – háttér (MH 8.o.) S Z LOVÁKIA Pozsonyi lapok a két éve hiányzó budapesti szlovák nagykövetről − „Egyedülálló és az európai diplomáciában példátlan eset, hogy egy országnak a vele szomszédos baráti országban két éven át ne legyen nagykövete” - írja a pozsonyi SME annak kapcsán, hogy az új szlovák államfő elutasítja az alkalmasnak ígérkező jelölt kinevezését − "Két éve húzódó nemzetközi botrány" - minősíti az állapotot a liberális lap, amely szerint "egy üres nagykövetség a diplomácia jelrendszerében ú gy értelmezendő, hogy az adott állam politikájával nem értünk egyet" (MTI) Gasparovic szerint Budapestre nem amatőr diplomata kell − Cáfolta Ivan Gasparovic szlovák államfő azokat a sajtóértesüléseket, miszerint nem járult hozzá ahhoz, hogy Szlovákia Frantisek Devínskyvel töltse be a két éve üresen álló szlovák nagyköveti posztot Budapesten, mivel nem is kapott ilyen felterjesztést. Ám ha kapna, sem írná alá Devínsky kinevezését, mert szerinte Budapestre "nem mehet amatőr diploma ta" (MTI) U KRAJNA