Reggeli Sajtófigyelő, 2004. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-07-08
15 • Lukács Csaba Lapunk írta meg először, hogy az Illyés Közalapítvány kuratóriumának döntése értelmében szeptembertől a Magyar Távirati Iroda hírszolgáltatása nélkül marad tizenkét határon túli magyar nyelvű napilap. A hír komoly hullámokat kavart a magyar – magyar kapcsolatok állóvizében, a tiltakozások és az elemi erejű felh áborodás után a kormánypárti politikusok nem győzik nyugtatni az érintetteket, és bőszen keresik a megoldást. Talán egyszerűbb lett volna előtte gondolkodni, jegyezhetnénk meg némi iróniával, de vegyük csak sorjában a dolgokat. Medgyessy Péter minisztere lnökjelölt még azzal nyugtatta a választások idején a határon túli magyarokat, hogy kormányra kerülése esetén a kedvezmények köre nem szűkül, sőt. Annyiban igaza volt, hogy a kedvezmények bővültek egy nagyváradi bevásárlóközponttal, de a legnagyobb támoga tási összeget biztosító közalapítvány (IKA) éves büdzséjét nemhogy emelték volna legalább az inflációval, hanem közel kétszázmilliót elvontak tőlük. Így fordulhatott elő az a rendszerváltás utáni időkben példátlan eset, hogy az év közepe előtt elfogyott az IKA pénze: júliustól akár be is zárhatnák a budapesti irodát, nincs mit elosztani. A kurátorok a hírszolgáltatás szeptemberig tartó költségét is a jövő évi keret terhére szavazták meg – az MTI most harmincmilliót bukhat azon, ha a kormány az év végéig öss zevonja a közalapítványokat. A mostani rendszer önmagában vicc: miközben a Kárpátmedencében sokszor pár százezer forinton múlik, hogy létrejöhete egy magyar rendezvény, vagy netán bezár egy iskolaművelődési otthon, az állam egyik zsebéből (IKA) évi ne gyvenkétmilliót fizet a másikba (MTI), hogy a határon túli magyarokhoz eljussanak az anyaország és a nagyvilág hírei. De mivel ez túl egyszerű lenne, a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) – melynek önálló költségvetése és kiosztható pénze van – nem a saj át büdzséjéből fizet, hanem pályázatot ír az IKAhoz, aztán szurkol, hogy a kurátorok hajlandóke megszavazni a támogatást. Képzeljék csak el: az ógyallai bútorfestőtábor százötvenezer forintos támogatási kérelme és a homoródszentmártoni hagyományőrző napo k negyvenezer forintos pályázata között szavaznak az MTI negyvenkétmilliójáról is azzal a különbséggel, hogy míg az egyszerű pályázók otthon szurkolnak a pozitív elbírálás reményében, a HTMH vezetője személyesen, szavazati joggal van jelen az ülésen az ala pító képviseletében. Magyarán, a főnököt kell a kurátoroknak leszavazni, ha merik. A HTMH vezetője úgy kopogtat a negyvenötmilliós pályázattal az IKA ajtaján, hogy például 2003ban ötszázhatvanmillió forintról dönthetett szabadon, az úgynevezett koordináci ós keretének köszönhetően. (Ezt Szabó Vilmos kancelláriai államtitkárral közösen osztották el. Hogy kinek és milyen alapon, erre a kérdésünkre hónapok óta nem válaszolnak. Sejtéseink szerint ebből a pénzből finanszírozzák a baloldalhoz közel álló határon t úli politikusokat és szervezeteiket.) Néhány mondat erejéig érdemes azon is elgondolkodni, mit kapnakkaptak a határon túli szerkesztőségek ezért a pénzért, és hogyan használták fel a lehetőséget. A szerencsés redakciók (a határon túli hírszolgáltatás tíz éves történetének első felében csak a politikuskedvenc orgánumoknak jutott terminál) számítógépébe beérkezik az összes MTIhír, mely szezontól függően öthétszáz cikket jelent naponta. Ezekből számukra használható tizenöthúsz. A lustább szerkesztők a kije löl – bemásol billentyűkombinációval oldották meg a lap üres oldalainak megtöltését, így olyan orgánumot is nyomtatnak a Kárpátmedencében, amelynek nyolcvan százalékát az MTI szövegei és fotói képezik. A többi anomáliáról csak annyit: olvashatunk néha erdél yi lapban Lamperth Mónikáról mint „hazai belügyminiszterről”, és arra is volt példa, hogy a marosvásárhelyi eseményről a Bukarestben szerkesztett magyar nyelvű napilap az MTI híre alapján számolt be. Ez még nem tragédia, de legalábbis elgondolkodtató, ha k omolyan vesszük a határon túli kollégák érdekeit és szakmai továbbképzésüknek fontosságát. Olvasói oldalról pedig az a kérdés: jóe, ha mindent – még a szomszéd országok belpolitikai eseményeit is – anyaországi szűrőn keresztül olvasnak? Ami nincs ugyanis az MTIben, az jó eséllyel kimarad a lapból. Így történhetett meg az, hogy az erdélyi megyei napilapok némelyikében nem volt hír egy román miniszter lemondása, de bekerült az olvasó életére kevés befolyással levő pesti pártesemény. A jelenlegi helyzet te hát olyan, mint amikor valakinek építkezés közben elfogy a cementje, és bár egy vödörnyire volna szüksége, a gazdag szomszéd egy teherautónyit önt le az udvarra. A hírszolgáltatás átgondolása, a szakmai vita és az azt követő megoldás tehát mindenki érdeke: olcsóbb és hatékonyabb lenne az anyaországnak, hasznosabb a határon túli magyar kollégáknak és olvasóiknak. Erről azonban szó sincs, a kormány nem jobbító szándékkal, hanem pénzhiányból zárta (volna) el a csapokat. Akkor került homok a
