Reggeli Sajtófigyelő, 2004. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-06-09
14 négyosztályos kisiskola, valamint a zselízi gimnázium vehette át a támogatást. A HTMH elnöke hangsúlyozta, nem egyszeri támogatásról van szó, a jövőben is számíthatnak erre a segítségre, amelynek Lévától Lendváig közösségerősítő hatása van. Az ünnepségen jelen volt Bugár Béla, a MKP elnöke, aki elmondta: a politikusok most már kivonulhatnak erről a területről, és már ki is vonultak, de hogy idáig eljusson a dolog, kemény csatározásokat kellett vívniuk. Azt sem titkolta, hogy éppen emiatt rom lott meg a viszony Dzurinda kormányfő és az MKP között, s ennek várhatóan még további következményei is lesznek. Az adományt Pék László, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének, a Pázmány Péter Alapítvány kuratóriumának elnöke nyújtotta át Tóth Andre ának, a vághosszúfalui alapiskola, valamint Csenger Tibornak, a zselízi gimnázium szülői szövetsége elnökének. Szlovákiában ők nyújtották be elsőként pályázataikat. Bencsík Veronika, a zselízi gimnázium igazgatója elmondta: diákjaiknak nemcsak a pénzadomán y jelent sokat, hanem az a tudat is, hogy végre egy olyan terv valósult meg, amelyből őket sem „felejtették ki”. A vendégeknek a helyi kisiskola tanulói adták elő a Csodafurulya című mesejátékot. Molnár Péter igazgató lapunknak elárulta, hogyan használják fel a magyar kormány ajándékát: „Június 3ára már erre a pénzre számítva szerveztünk egy iskolai kirándulást. Selmecbányán és az antoli kastélymúzeumban jártunk, s hegyi túrát tettünk a Szitnyacsúcsra. Most Komáromba készülünk színházba, a Hamupipőkére va n jegyünk, és ha már Komárom, akkor Európa Udvar, városnézés, s ha jó idő lesz, akkor fürdés is lesz. Június végére egynapos utat tervezünk a nagymegyeri vagy a dunaszerdahelyi termálfürdőbe. Marad még szeptemberre is egy nagy kirándulás, amelyet Magyarors zágra tervezünk, talán Visegrád, Szentendre, Budapest lesz az útvonal.” vissza BP0229 4 230 MTIk1049 KMKSZ ellenzi az MTV határon túli műsorainak megszüntetését kod: nemzetiség/BELP fk: HU ld: Ungvár, 2004. jún ius 8., kedd (MTI) - A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége kedden kiadott nyilatkozatában értetlenségét fejezi, amiért - sajtóértesülések szerint - a Magyar Televízió határon túli műsorainak megszüntetését fontolgatja. A keddi mag yar sajtóban megjelent ilyen értelmű értesülések után az MTIhez is eljuttatott közleményében a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezet irányító testülete leszögezi, hogy nem ért egyet a budapesti médium illetékeseinek azzal a megállapításával, hogy az M TV és a Duna Televízió határon túli műsorai fedik egymást, és ezért valamiféle, tévesen értelmezett, "munkamegosztás" ürügyén a Magyar Televízióból száműzni kívánják a határon túli magyarságról szóló műsorokat. Az elmúlt években Kárpátalján kiépítették a magyar közszolgálati médiumok tudósítói központjának infrastruktúráját, több újságírónak teremtve ezzel munkalehetőséget szülőföldjén - állapítja meg a nyilatkozat. A KMKSZ elnöksége arra kéri az MTV Rt. vezetését, találjon időt és műsorsávot a hatá ron túli műsorok számára, hogy ezek az adások a nyári műsorszünetet követően ismét láthatók legyenek a Magyar Televízió képernyőjén. +++ kgó/kva 14.30 LMT 080604 1433 vissza BP0091 4 230 MTIk1022 Habsburg Ottó a Benesde krétumok semmissé nyilvánítását követeli a csehektől kod: JOGI/KULP/újság/PRES fk: AT/CZ/DE ld: Prága, 2004. június 8., kedd (MTI) - A Benesdekrétumok semmissé nyilvánítását követeli egy cseh lapban kedden megjelent interjújában Habsburg Ott ó. "Feszültnek érzem a (csehnémet) kapcsolatokat, s olyanok is maradnak, amíg a csehek nem nyilvánítják semmissé a Benesdekrétumokat. Nem csak a németek, de általában az európaiak számára is elfogadhatatlanok. Ez az emberi jogok abszolút megerőszakol ása. És ennek el kell tűnnie. Meg vagyok győződve arról, hogy azután a csehek és a németek kapcsolata páratlanul jó lesz. Elsősorban a fiatal cseh nemzedéken látom, hogy érdeke a jó kapcsolat, ápolja azt, s ez a helyes út" - nyilatkozta Habsburg Ottó abban az interjúban, amelyet a legolvasottabb cseh napilap, a Mladá Fronta Dnes közölt.