Reggeli Sajtófigyelő, 2004. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-06-09
8 Kifejezetten reménykeltõ, hogy Erdély protestáns püspökei közül egy sem volt ott az aradi szocialista jutalomjátékon, s az egyházi k épviselet egyébként is gyér volt. A történelmi múltú magyar egyházi vezetõk kevés kivétellel nem asszisztáltak a román nemzetstratégia eme újabb sikeres lépéséhez. Mint ahogy az is beszédes, hogy Orbán Viktor sem jött el, hanem a FIDESZ puhább vonalát küld te el, Schmitt Pál és Martonyi János személyében. Ami pedig a románmagyar megbékélést illeti, az éppen úgy nem önérték, mint ahogy a magyarság politikai egysége sem az. A fõ kérdés, hogy milyen alapon nyugszik a megbékélés, avagy a politikai egység. Megb ékélni a mai állapotokkal azt jelenti, hogy hozzájárulásunkat adjuk középtávú eltûnésünkhöz. Ilyen áron nincs szükség megbékélésre. Ennél jobb a tisztességes alapon nyugvó, önfeladásmentes szembenállás. A magyar nemzeti politika elõtt éppen ez a nagy ki hívás: miként egyezteti össze a nemzeti érdekek képviseletét a választók békességigényével és a szomszédok habzó magyarellenességével. A baloldal válasza egyértelmû: elsõ a stabilitásigény, akár a magyar érdekek teljes feladásának árán. Ezt fémjelzi a Kemp inskikoccintás, a jobboldal szisztematikus hátbatámadása, a Benesügyben kialakított közös front a náci nézeteket védelmezõ szlovákokkal. A jobboldalnak kormányra jutva egyszerre kell szembeszállni a kisantantlobbyval, a saját nemzetellenes ellenzékével és a határon túli, magát magyarnak mondó MarkóKaszaBugárféle komprádor elittel. Nem lesz könnyû. De miként a Pandora szelencéjérõl elnevezett rockzenekar énekelte húsz esztendeje: "mindegy, hogy milyen az út, ha menni kell". v issza Magukra hagyva Kapu 2004. május Szerző: Rácz Zoltán Tartok tõle, hogy Délvidéknek egyre nagyobb szüksége van magyar testõrszolgálatra. Tudom, nem könnyû megszervezni egy markos legényekbõl álló kisebb hadsereget, vagy akár csupán néhány fõs, mi ndenre elszánt derék kis csapatot, mely megvédené az itt élõ becsületes magyarokat a szerbek vak gyûlöletétõl (és a rác vámpírokkal kólót táncoló kollaboráns magyaroktól). Egy ilyen, mindig résen levõ, állandó ügyeletet tartó alakulat mûködtetéséhez némi p énzre lenne szükség, az meg általában nincs (vagy rossz kezekben összpontosul). A délvidéki magyar polgároknak, fõleg a fiataloknak már az utcára is kockázatos kilépni. Soha sem tudni, hol leselkedik a gonosz, melyik utcasarok mögül csap le hatalmas, ala ttomos mancsával. A nemzettársaink ellen intézett támadások gyakorisága és brutális jellege hétrõl hétre fokozódik. Lapunkban részletesen beszámolunk az utóbbi idõben történt bántalmazások szörnyû mérlegérõl. A magyar szülõket eltávolítják munkahelyeikrõl, vagy lefokozzák, gyakran megalázó munkára kényszerítik õket a szerb rabszolgatartók, gyermekeiket pedig fenyegetik, megverik, életükre törnek. Az etnikai tisztogatás jól ismert módszerei ezek. A délvidéki magyar értelmiséget teljesen ellehetetlenítették v agy megvásárolták, a magyar átlagpolgárok megélhetési lehetõségeit a végsõkig leszûkítették vagy megszüntették, sokan (fõleg a fiatalok) pedig csak remélhetik, hogy nem esnek a balkáni terror áldozatául. A halálra rémült vagy félholtra vert, rosszabb esetb en megnyomorított áldozatnak és hozzátartozóinak egyszerûen nincs kihez fordulniuk. A Vajdasági Magyar Szövetség és szatellitjei (mint például a Magyar Nemzeti Tanács vagy a Vajdasági Ifjúsági Tanács) legtöbbször a jól ismert titóista komcsi dumát nyomják, mármint, hogy a magyarok és a szerbek békességben élhetnek, meg hogy az "elvétve" elõforduló borzalmakat felelõtlen egyének idézik elõ. Kasza József az elmúlt tizenöt évben (még a milosevicsi idõszakban is) gyakran hangoztatta, hogy Szabadka a béke oázisa , a harmonikus együttélés fényes példája maradt. Eközben zajlottak az erõszakos mozgósítások, a magyarok kivándorlása, a horvátországi, boszniai és koszovói szerb "menekültek" tömeges betelepítése, a nemzeti összetétel teljes felborítása. Milosevics után j öttek Gyingyicsék, akiket Kaszáék elváltozott kövér pincsiként szolgáltak. A háborús szeleket ekkor felváltotta a tespedt nyomor, a gazdaság teljes bénasága, ami rengeteg délvidéki magyarnak a munka elvesztését vagy a minimálbért jelentette. Ahova csak leh etett, a zsírosabb és a soványabb munkahelyekre egyaránt szerb "menekülteket" helyeztek el. Az itteni iskolákban számos olyan tantárgy akad, melyeket a délvidéki magyar fiatalok szerb nyelven kénytelenek hallgatni. (Sok esetben a tanár szerb "menekült"). M indez Kaszáék áldásával történttörténik Szabadkán és más magyarlakta városokban és falvakban. A durvább soviniszta kilengések esetében, amikor vér is folyik,
