Reggeli Sajtófigyelő, 2004. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-06-03
13 Négy éve 170 szavazat választotta el Maros vásárhely RMDSZjelöltjét a polgármesteri széktől - nem utolsósorban azért, mert a notórius zsebpártszervezőként ismert Kiss Kálmán is harcba szállt a címért a maga Romániai Magyar Szabaddemokrata Pártjával. Kiss idén nem pályázik a városirányítói posztra, az RMDSZ azonban így sem dőlhet hátra: a 2002es népszámlálás szerint Vásárhelyen a románság javára fordult a nemzetiségi arány. Ráadásul a demokrata szövetség polgármesterjelöltje, Kelemen Attila, "népszerűbb" nevén: Kelemen "Kempinski" Attila jócskán me gosztja a magyarságot - legalábbis amióta a román nemzeti ünnep alkalmából hátteret állt a 2002. decemberi Medgyessy Nastasekoccintgatáshoz. A legnagyobb anyagi áldozatot azonban - a várost teljességgel elszínező plakáttenger alapján - Székelyudvarhely en hozták Markóék. Ami persze érthető, hisz a Fidesz vezetői által favorizált Szász Jenő nyolc éve tartó polgármestersége (függetlenként) éppen azt bizonyítja, hogy van élet az RMDSZen kívül. Szolgálati ideje alatt jött létre a Tomcsa Sándor Színház, az U dvarhely Néptáncműhely és a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája, továbbá európai színvonalú könyvtár is épült a Székelyföld "fővárosában". Az autonómia, kettős állampolgárság zászló alatt menetelő Szász ellenfele, Ladányi LászlóZsolt ezért olyan, az MSZP tájékán már sikerrel bevetett fordulatokkal operál, hogy "vissza kell szereznünk a békés mindennapokat, amelyek ünnepekké válhatnak azáltal, hogy a városlakók jól érzik itt magukat. (...) A romániai magyarok egységének megbontására pazarolt energia bizonyo san építő célokra is fordítható". A szlogenek a helyhatósági voksolás utánra bizonyára lecsengnek, s talán érdemi párbeszéd kezdődik a "mindenáron egység" és a "nem csak szavazni, végre választani is akarunk" elvek mentén szerveződő RMDSZes, illetve MPS Zes csapatok között. A polgáriak egy része szerint a párbeszéd hajója már elment, és az önálló párttá alakulás a kiút - merthogy: "mi vagyunk a választás erkölcsi győztesei", most van itt az ideje megleckéztetni az alternatív szervezetek tönkretételén fár adozó RMDSZvezetést. Mások, köztük több RMDSZprominens viszont még reménykedik abban, hogy az MPSZ által képviselt autonómiakoncepció van annyira népszerű, hogy képes belülről "átmozgatni" a pártstruktúrát. A politizálók többsége azonban csak annyit mond : "Június 6a előtt már nem tudunk okosak lenni; kérem, hagyjon, kampányolunk!" A román "jogrend" ereje, avagy az MPSZ kiiktatásának stációi A román "jogrend" ereje, avagy az MPSZ kiiktatásának stációi * 2003. július 3. - Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere bejelenti, hogy Magyar Polgári Szövetség néven új politikai szervezet alakult. * 2004. január - A helyhatósági választási törvényt vizsgáló parlamenti bizottság törvénytervezet benyújtásával zárja munkáját. A 7. cikkely kimondja: azon kisebb ségek, amelyek rendelkeznek parlamenti képviselettel, listát állíthatnak a helyhatósági voksoláson (az RMDSZ indulása tehát automatikus, nincs szükség támogatói aláírások gyűjtésére). Továbbá a nemzeti kisebbségek egyéb szervezetei is indulhatnak a választ áson, amennyiben eleget tesznek a következő feltételeknek: - tagjaik sorában tudják az adott kisebbség 15 százalékát; - ha a 15 százaléknyi "embertömeg" meghaladná a 25 ezer fős létszámot, a részvételhez elegendő 25 ezer tag feltüntetése, ám csak akkor, ha legalább 15 megyéből és Bukarestből, megyénként minimum 300 tag biztosításával áll össze a taglista. * 2004. január 31. - Az MPSZ kongresszusán - a magyar többségű Háromszék, Gyergyószék, Csíkszék, Udvarhelyszék és Marosszék képviselői mellett - megjel ennek a szövetségbe frissen betagozódott nagyváradi, szatmári, aradi civilpolgári szervezetek is. A törvénytervezet ugyanis egyértelművé tette számukra: önállóan nem képesek teljesíteni a választási részvételhez szükséges feltételeket. Tőkés László, az Er délyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerint az RMDSZ - a román kormánypárttal (PSD) való együttműködése révén - "partnere lett a bársonyos kommunista visszarendeződésnek". * 2004. február 24. - Hét civil szervezet (köztük a Pro Európa Liga és a Nyílt Társa dalom Alapítvány) kérik a parlamenti képviselőket, hogy a kisebbségek védelmében töröljék a törvénytervezetből a román alkotmánnyal ellentétes 7. cikkelyt. * 2004. március 1618. - Az RMDSZ belső ellenzékéhez tartozó parlamenti képviselők (Pécsi Ferenc, T oró T. Tibor, Kovács Zoltán), valamint egyegy román liberális és demokrata párti frakciótag módosító indítványokkal él a cikkely törléséért/ megváltoztatásáért. A 7. cikkely végül eredeti formájában maradt meg a törvénytervezetben.