Reggeli Sajtófigyelő, 2004. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-06-25
5 Kevésbé passzív a szocialista kormányzat, ha neki tetsző, ízlése szerint megalakított ifjúsági szervezetekről van szó: „Amíg a Magyar Ifjúsá gi Tanács (MIT) ellenében létrehozott Magyar Ifjúsági Értekezlettel (MIÉRT) minden akadály nélkül képes volt tárgyalóasztalhoz ülni – akár Erdélyben, akár Budapesten – , addig minket átirányít ahhoz a helyettes államtitkárhoz, akinek döntései elsősorban Önt ől függnek” – olvashatjuk a levélben. Már a választások után feltűnt, hogy a jelenlegi kormánynak gyakorlatilag nincs ifjúságpolitikája. 2002. novemberében a Fidelitas az egész kormányprogramot áttanulmányozta, ám nyomára sem bukkant írásos koncepciónak. Az sem számít újdonságnak, hogy a GYISM nem kezeli partnereként a Magyar Ifjúsági Tanácsot: a fórumot a választásokat követően jó ideig nem hívta össze – épp úgy, ahogy megszakította a stratégiai partnerség jegyében zajló, korábban rendszeres kapcsolattar tást a különböző ifjúsági szervezetekkel, a történelmi egyházakkal, a fogyatékkal élők ifjúsági szervezeteivel, a nagycsaládosokkal és a hallgatói önkormányzatokkal is. Kiabáló verseny, hallgatag szaktárca Nemcsak a határon túli ifjúsági és kulturális s zövetségek fejezték ki elégedetlenségüket a GYISM pályáztatási rendszere vagy a pénzek felhasználása miatt. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a Magyar Versmondók Egyesülete határozott tiltakozását fejezte ki a GYISM Mobilitás Pályázati Igazgató sága által közzétett pályázati eredmények miatt. Az egy év alatt gyermek- és ifjúsági fesztiválok támogatására fordított 89 300 000 forintot az egyesület szerint csak névleg költötte a megnevezett célra a szaktárca, illetve a GYISM Mobilitás. Médiarendez vényekre 6 millió, hagyományőrzésre 7,6 millió, koncertekre 45,1 millió forint ment el. A többi között olyan egyveleg rendezvényekre is, mint a többmillió forintos kiabáló versenyre, vagy az arcfestésre, tetoválásra, divatsarokra, kirakodóvásárra, moderntá ncbemutatóra. A támogatott programok szervezői között 7 korlátolt felelősségű társaság van, amely nagy valószínűséggel profitorientált rendezvényt szervez – kifogásolja az egyesület. Ezek összesen 28,5 millió forintot tesznek zsebre, több, mint az egyha rmadát a kiosztható támogatásoknak. Mindeközben a nonprofit szektor közben kézzellábbal küzd az ifjúság társadalmikulturális fejlődéséért, fillérekből, mert az ilyen rendezvényeket nem támogatja egyetlen multinacionális (sörgyár vagy energiaital) cég sem, miközben az előzők honlapján mindenütt ott vannak – írják a magyar versmondók. Az egyesület szerint a rendezvények szervezésében több olyan szervezet kapott bizalmat, amelyek most alakultak, vagy éppen először rendezik meg programjaikat. Ráadásul tábo rral pályázni ebben a kategóriában nem lehetett, mégis ítéltek meg ilyen célra támogatást – közli az egyesület. Az egyesület állításaival kapcsolatban választ szerettük volna a GYISMtől, több alkalommal is megkerestük a minisztérium sajtóosztályát, ám a szaktárca részéről, ígéretük ellenére, nem engedélyezték, hogy az illetékes személyekkel interjút készíthessünk. Lélegeztetőgép helyett sokkterápia? A GYISM nemrég vetítésre került kampányfilmjei, melyekkel a családon belüli erőszakra kívánták volna f elhívni a figyelmet, megosztották a közvéleményt. Felháborodást keltett például, hogy azt egyik filmben szereplő gyermek neve megegyezett egy ismert, ellenzéki véleményformáló személyiség leányának nevével. Hasonló reagálásokat szült a plakátokon, közleked ési eszközökön elhelyezett, sokkolónak szánt hirdetések özöne. Kérdéses, hogy vajon kizárólag a zaklatás, az erőszake az egyetlen olyan probléma, amely napjainkban a családokat érinti. Tény, hogy a tetemes összeget más, a gyermekek biztonságával, nevelé sével kapcsolatos