Reggeli Sajtófigyelő, 2004. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-06-21
9 Magyarország számára elfogadható kompromisszum született a szavazási rendszer ügyében is, ami egyúttal lehetővé teszi, hogy f elgyorsuljon a döntéshozatali folyamat, illetve erősödjön az unió döntéshozatali képessége - közölte a miniszterelnök. Az új rendszerben ugyanis a kettős (a tagállamok száma és az általuk képviselt népességarány szerinti) többség érvényesül. Az előbbi esetben 55, az utóbbiban pedig 65 százalékra van szükség a döntések elfogadásához; ez azonban most kiegészült azzal, hogy legkevesebb 15 tagországnak mindenképpen támogatnia kell a döntést. Ez nem sokkal ugyan, de mégis kedvezőbb, mint az eredeti javaslat - állapította meg Medgyessy Péter. A kis és közepes méretű országok érdekeit szolgálja az a megoldás, hogy ha egy országcsoport nem ért egyet egy javaslattal, de nem tudja elérni a megakadályozásához szükséges blokkoló kisebbséget, új eljárást kezdem ényezhet, ha a szükséges arányoktól csak 25 százalék választja el. Hosszú és intenzív viták után sem tudtak egyetértésre jutni az államfők a csúcs másik legfontosabb napirendi pontjáról, az Európai Bizottság következő elnökének a kijelöléséről. Úgy dö ntöttek ezért, hogy erről az elkövetkező hetekben - de mindenképpen még az új Európai Parlament július 21én esedékes megalakulása előtt elhatározásra kell jutniuk. vissza +++ ker/kők 00.28 LMT 190604 4098 BP0064 4 23 0 MTIk1032 Tízéves jubileumát ünnepli a Vajdasági Magyar Szövetség kod: PART/EVFO/VEGY/BELP fk: VAJDASÁG ld: Petky József, az MTI tudósítója jelenti: Szabadka, 2004. június 19., szombat (MTI) - A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) politika i szerepvállalása arra irányult, hogy a vajdasági magyarság nemzetében megmaradhasson szülőföldjén, az ország pedig, ahol él, Európa részévé váljon - hangoztatta Kasza József, a VMSZ elnöke a párt szabadkai jubileumi közgyűlésén, amelyen fennállásának tíz évét ünnepelte a legnagyobb délvidéki magyar párt. A szabadkai sportcsarnokban tartott ünnepi közgyűlésen közel kétezer vendég volt jelen, közöttük a vajdasági, szerbiai, magyarországi pártok, a magyar kormány, a szerbiai diplomáciai testületek és a tö rténelmi vajdasági egyházak képviselői. A vendégek között megjelent Boris Tadic, a Demokrata Párt elnöke, köztársasági elnökjelölt, akit állva, vastapssal köszöntöttek az egybegyűltek. A közgyűlést egyperces néma csönddel kezdődött, amellyel a VMSZ els ő elnöke, Csubela Ferenc emlékének adóztak. Felolvasták Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök és Medgyessy Péter miniszterelnök "születésnapi" üzenetét. A közgyűlést a programtól eltérően a választási kampányát folytató Tadic nyitotta meg beszédével, e mlékeztetve arra, hogy pártja nemrégiben stratégiai együttműködési megállapodást kötött a VMSZel. Tadic elnökké választás esetén folytatni fogja azt a szomszédságpolitikát, amelyet Zoran Djindjic meggyilkolt szerb és Orbán Viktor volt magyar kormányfő ind ított útjára. "A Vajdaság egyetértés hídja lesz Magyarország és SzerbiaMontenegró között" - hangoztatta Tadic, aki szerint Szerbia jelenleg demokratikus erők összefogásának, a demokratikus értékrend védelmének idejét éli, s ő azért fog győzni, hogy " Szerbia ne legyen Európa problémája". Kasza József elnöki beszédében a párt elmúlt tíz évének eredményeiről beszélt. Arról, hogy a VMSZnek kulcsszerepe volt a kisebbségi törvény előkészítésében és elfogadásában, a vajdasági autonómia részleges visszas zolgáltatásában, és a magyarság perszonális autonómiáját megtestesítő Magyar Nemzeti Tanács létrehozásában. A pártelnök élesen bírálta azokat, akik hálátlanul "ugródeszkának" használták a pártot. A VMSZ nem hagyta cserben népét, amikor veszélyben volt, következetesen kiállt a demokrácia, az európai értékek mellett. "Nem rajtunk múlik, hogy a sikerek ellenére a délvidéki magyarság sokak számára még mindig ellenség abban az országban, ahol él, és sokak számára teher abban az országban, amelyből a sors kis zakította" - hangoztatta Kasza, aki szerint jó lenne, ha az anyaország kiállna a délvidéki magyarok mellett, mert semmi sem növelné jobban szülőföldön való megmaradása esélyeit, mint egy erős, európai uniós anyaország, amely elfogadja a vajdasági magyarság érdekképviseletét. "Ha nincs más lehetőség, magunknak kell felerősítenünk diplomáciai tevékenységünket, hogy a vajdasági magyarságon tartsuk a nemzetközi közvélemény figyelmét" - mondta Kasza. Az ünnepi közgyűlésen felszólalt Deutsch Tamás, a Fide szMagyar Polgári Szövetség alelnöke, aki ajándéknak mondta a VMSZ helytállását az elmúlt tíz évben. Rövid beszédet mondott a közgyűlésen a többi