Reggeli Sajtófigyelő, 2004. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-06-21
3 közgyűlésen közel kétezer vendég volt jelen, közöttük a vajdasági, szerbiai, magyarországi pártok, a magyar kormány, a szer biai diplomáciai testületek és a történelmi vajdasági egyházak képviselői (MTI) Medgyessy Péter üdvözlőtávirata − „A Vajdasági Magyar Szövetség nehéz történelmi időszakban alakult meg, és az elmúlt évtizedben bebizonyította, hogy stabilan a legnagyobb, legbefolyásosabb politikai ereje a vajdasági magyar közösségnek... Nem túlzás kijelenteni, hogy a VMSZ úgy volt következetesen reform- és európai irányultságú magyar politikai erő, úgy volt képes mindvégig hitelesen fellépni a magya r kisebbség jogaiért, hogy mindvégig meg tudott maradni egy modern Szerbia iránt is elkötelezett, a demokratikus szerb pártok felé nyitott pártnak. Ezért becsülték és fogadták el partnerként a szerb társadalom legjobbjai. Mi Magyarországon úgy ítéljük meg, hogy a VMSZ kiegyensúlyozott, a szerb többség felé mindig nyitott, de következetes és elkötelezett politikája számos konkrét eredményt ért el a magyarság érdekében, ami másként nem lett volna lehetséges” − Az üzenetet Szabó Vilmos , a MeH politiakai államt itkára tolmácsolta (Magyar Szó) Az újvidéki Magyar Szó a VMSZ tíz évéről − Méltatja, de keményen is bírálja a Magyar Szó című újvidéki napilap szombati írásában a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő legnagyobb délvidéki ma gyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) eredményeit és politikáját − A lap publicistája, Kabók Erika emlékeztet arra, hogy a VMSZ Zentán 1994. június 18án alakult meg, "az elégedetlenkedők, a lázadók 250 fős csoportja hozta létre" , akik kiváltak Va jdasági Magyarok Demokratikus Közösségéből (MTI) A VMSZ jubileumát ünnepelte − A vajdasági magyar párt szombaton Szabadkán ünnepi közgyűlésen emlékezett meg fennállásának tizedik évfordulójáról (Vajdaság.ma) Politikai úton akarunk a helyzetünkön változtatni − „Azt gondolom, hogy most is egységesen kell fellépnünk, például annak érdekében, hogy a magyar kormány ne halogassa tovább, hanem mielőbb hívja össze a Magyar Állandó Értekezletet, és vitassuk me g legsürgősebb kérdéseinket: hogyan támogathatjuk közösen az autonómia ügyét, mit gondolunk a kettős állampolgárságról, vagy miképpen kellene továbbfejleszteni, átláthatóbbá és biztonságosabbá tenni a támogatási rendszert” − Markó Béla RMDSZelnök beszéde a VMSZ közgyűlésén Szabadkán (Vajdaság.ma) Magyar befolyást a magyarverések megszüntetéséért − Ágoston levele a HTMH elnökéhez (Vajdaság.ma) Elfogadták a Vajdasági Magyar Szövetség programját (MTI) Szerb válasz Lamperth Mónikának − A szerb demokratáknak nem tetszett a magyar belügyminiszter szabadkai kijelentése (MH 8.o.) http://www.magyarhirlap.hu/