Reggeli Sajtófigyelő, 2004. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-05-10
3 A RÉGIÓ HÍREI ➢ V ILÁGTÜKÖR Lecseng a bevándorlási hisztéria - Néhány nappal az EU keleti bővítésének bekövetkezte után teljesen elült az a hónapokon át tartó hisztéria a brit bulvársajtóban, amely „a keleti hordák özönével”, „embercsempészek, drogkereskedők és maffiózók aka dálytalan beáramlásával” és hasonló rémisztő kilátásokkal riogatta az olvasókat a tíz új tagország felvétele miatt. (Vg 2.o.) Stuttgarti randevú – vallási korlátok nélkül – Együtt Európáért címmel rendezték meg Stuttgartban tegnap az eddigi legszélesebb körű ökumenikus összefogással azt a nemzetközi találkozót, amelynek célja – mint a szervezők fogalmaztak – hozzájárulni Európa egyetemes hivatása, a népek közötti béke, az egység megvalósításához. (VH 18.o.) Cikkek: TVA, a román Mehrwertsteuer Népszab adság • 2004. május 10. • Szerző: F. J. Gy. Ausztria után Romániába vándorolhatnak a magyarok videóért, DVDlejátszóért vagy digitális fényképezőgépért. A román pénzügyminisztérium döntése értelmében a jövőben a külföldiek visszakérhetik és megkaphatják a Romániában vásárolt termékek forgalmi adóját (TVA). A román áfa visszatérítésének majdnem azonosak a feltételei az egykori osztrákéval. Mint ismert, május elsejével, az uniós csatlakozással szűnt meg a magyarok lehetősége arra, hogy visszaigényeljék az Au sztriában megvett termékek után a Mehrwertsteuert. Romániában feltétel, hogy a számla összege – TVAval együtt – meghaladja a két és fél millió lejt (65 euró, 17 ezer forint). Ezenkívül a vásárolt terméket maximum három hónapon belül legálisan (vámpapíro kkal közúti átkelőnél vagy légi úton) ki kell vinni az országból, a terméknek nem szabad a kiviteli tiltólistán szerepelnie. További feltétel, hogy az árut TVAvisszatérítéses számlát kibocsátó kiskereskedelmi üzletekben vásárolják, az üzlet forgalmazzon o lyan termékeket, amelyeknek TVAja visszaigényelhető. A külföldi állampolgár akár több számla forgalmi adójának a visszatérítését is kérheti egyszerre, ha ezek mindegyike különkülön meghaladja a két és fél millió lejt. Azok a kiskereskedelmi üzletek, ame lyek jogosultak TVAvisszatérítéses számla kibocsátására, kötelesek lesznek kérésre ilyen nyomtatványt mellékelni. A számla és a nyomtatvány első példányát a vásárló kapja, a második az üzletben marad. vissza EUkampányhétvég e Népszabadság • 2004. május 10. Magyarország politikai hétvégéje már az uniós választási kampány jegyében telt. Medgyessy Péter miniszterelnök több kampányrendezvényen vett részt. Felvetette, hogy az embereknek meg kell gondolniuk, bízhatnake olyan euró pai képviselőkben, akiknek vezetője nemrég még úgy tartotta, van élet az unión kívül, osztrák vircsaftról beszélt, s általában nem kerülte a konfrontációt Európa vezető politikusaival. Vasárnap volt a Fidesz kampánynyitója a Városligetben. A gyűlésen elő zenekarnak nevezte magát Orbán Viktor pártelnök, de övé volt a fő műsorszám. A nevét gyakran skandáló több tízezer ember előtt kijelentette, csak az a dolga, hogy felkonferálja pártja listavezetőjét, Schmitt Pált, majd ezt követően mintegy félórás beszédet tartott. Ezt követően Schmitt Pál bemutatta a Fidesz listáján szereplőket. vissza