Reggeli Sajtófigyelő, 2004. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-05-04
4 is: a liberális frakció vezérszónokaként a szabaddemokrata Eörsi Mátyás szólalhat majd fel - egyedüliként a magyarok közül. viss za +++ klb/ktl/kpl 18.24 LMT 030504 1062 BP0402 4 230 MTIk1085 Horn Gyula díszvendég volt az EP szocialista frakciójának ülésén kod: parlament/PART/diplomácia/KULP/BELP fk: HU/EUR ld: S. Tóth László, az MTI tudósítója jelenti : Strasbourg, 200 4. május 3., hétfő (MTI) - Horn Gyulának a vasfüggöny lebontásában játszott szerepe előtt tisztelgett az Európai Parlament (EP) szocialista képviselőcsoportja, amikor úgy döntött, hogy a volt magyar kormányfő lesz az egyik díszvendége az EP hétfői ülésszak át közvetlenül megelőző frakcióülésnek. A tanácskozáson Enrique Barón Crespo, a frakció vezetője emlékeztetett: Magyarország volt az első ország, amely elkezdte lerombolni a berlini falat, amikor 1989ben keletnémetek tömegeit engedte át Ausztriába. Eb ben Horn Gyula, aki akkoriban külügyminiszter volt, komoly szerepet játszott. Felszólalásában Horn erre az epizódra utalva kijelentette: abból indultak ki, senkit sem lehet kényszeríteni, hogy ott éljen, ahol nem akar. Ráadásul az NDKsokat nem kérdezt ék meg, milyen rendszert és milyen szövetségeseket akarnak: nélkülük és fejük felett döntöttek - szögezte le. Az európai uniós csatlakozás jelentőségét Horn úgy vonta meg, hogy "mindig gyarapodtunk, amikor Európához igazodtunk, és mindig veszítettünk, amikor elfordultunk tőle". Mint mondta, most először fordul elő, hogy nincs ellenségünk, hogy minden kényszer nélkül a magyar nép döntött a hovatartozás kérdésében, hogy olyan szövetség tagjai vagyunk, amely a békés gyarapodást állítja erőfeszítései középpontjába, s hogy szomszédságpolitikánk középpontjában a sérelmek helyett a megbékélés áll. Horn bizonyos a bban, hogy előbbutóbb létrejön majd az Európai Egyesült Államok Szövetsége, amely növeli majd Európa erejét, és segíti versenyképessége fokozását. "Olyan Európát kell építenünk, ahol nem csak megszületni és meghalni lehet, de élni is érdemes" - szögezte l e beszéde befejezéseként. Az MTI kérdésére válaszolva a volt kormányfő - aki második helyen áll az MSZP európai parlamenti képviselőjelöltjeinek listáján - elmondta: miniszterelnöksége alatt, 199596 környékén még megvolt minden esély arra, hogy Magya rországot Csehországgal és Lengyelországgal közösen 2000ig felveszik az EUba. Nem így alakult, az EU tagállamai a "nagycsoportos bővítés", azaz 10 ország csatlakozása mellett döntöttek. Most már viszont nem ezzel kell foglalkozni, hanem azzal, hogy ezutá n kezdődik el igazából a beilleszkedés az Európai Unióba. "Nem csak jogharmonizációról van szó, bár az is fontos. Ugyanakkor sokak számára még mindig ismeretlen az EU működése és az, hogy milyen előnyöket, lehetőségeket teremt mindez az új tagok, így Magyarország számára" - mondta Horn Gyula. Egyben figyelmeztetett arra is, hogy az EU átalakuló struktúrájában egyre nagyobb szerephez jut az Európai Parlament, s erre fel kell készülni. A szocialista frakcióülés másik két díszvendége Paavo Lipponen v olt finn kormányfő és Günter Verheugen, az Európai Bizottság bővítési ügyekben illetékes biztosa volt. Azért választották őket, mert - Horn Gyulához hasonlóan - fontos szerepet játszottak a csatlakozási folyamat sikerében. viss za +++ kdl/ktl 19.12 LMT 030504 3391 BP0418 4 160 MTIb1216 Kárpátmedencei magyar felsőoktatás - akadémiai tanácskozás kod: TUDO/felsőfokú/OKTA fk: HU ld: Budapest, 2004. május 3., hétfő (MTI) - A Kárpátmedencében a magyar nyelvű f elsőoktatás anyagi és szakmai támogatása többékevésbé biztosított - vont mérleget Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke hétfőn a környező országok magyar felsőoktatásáról rendezett tanácskozáson. Az Akadémia elnöke az MTA 173. közgyűlésének részeként összehívott külső tagok fórumára - amelynek külföldi akadémikusok a tagjai - meghívott két elnöki bizottságot is. A Magyar Tudományosság Külföldön elnöki bizottság tagjai magyarországi és szomszédos országokban élő magyar tudó sok, a Nyugati Magyar Tudományos Tanács tagjai a diaszpórában élő jeles tudósok és közéleti személyiségek.