Reggeli Sajtófigyelő, 2004. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-05-15
6 Nyilvánvaló, hogy amikor az ország pénzügyi egyensúlyát kell helyreállítani, akkor a gazdaságban a pé nzügyminiszter a csúcsminiszter. A gazdasági fellendülés idején viszont törvényszerűen a gazdasági minisztériumnak kell átvennie a stratégiai irányító szerepet, de nem egy "vízióminisztériumként", mintegy politikai marketing szerepet betöltve. Az újabb tor zulás azután szerintem 2002ben következett be, amikor is a gazdaságpolitikai funkcionális feladatok – deformáló módon – közlekedési ágazati feladatokkal párosultak, a fejlesztés viszont a gazdasági minisztériumból kiszorult. De azt is tapasztaltuk az el múlt években, hogy ahol a kormány már nem tudott vagy akart növekedni, ott találtak kiskapukat, vagyis kiszerveztek egyes tevékenységeket. A különböző jogi formájú háttérintézmények, emellett a köztestületek, közalapítványok és közhasznú társaságok létrehozása szinte tömegmozgalommá vált. Ezek részben közhatalmi feladatokat vettek át indokolatlanul, részben pedig jövedelmet és állást biztosít ottak a közszolgálati körből kikerült egykori minisztériumi munkatársaknak vagy párt közeli embereknek. De szeretném hangsúlyozni, hogy nemcsak a kormányzati irányítás körében figyelhető meg az elmúlt tizenöt évben az apparátus ciklikus, de állandó szervez eti és személyi növekedése, hanem szinte minden állami szervnél, kezdve a köztársasági elnök hivatalánál és végezve az Országos Rádió- és Televíziótestület apparátusánál. Teljesen mindegy, milyen okból vagy megfontolásból nőtt az apparátus, ha hevesen el lenállnak a korszerűsítési kísérletnek. Ez ugyanis leépítést és elbocsátásokat jelent. Egy fogyókúrát sem azért csinál valaki, hogy magát kínozza, hanem azért, hogy egészségesebben éljen. Itt sem korlátozásról, leépítésekről van szó, hanem olyan korszerűs ítésről, amelynek az a célja, hogy az államapparátus hatékonyabban működjék. Ugyanis a szervezet felépítése a rossz, például túltengnek a vezető állások. Rengeteg a tábornok és kevés a közlegény. Túl magasan vannak a döntési szintek, rengeteg az áttétel, t úl sok a koordinációs felület, lelassul a döntéshozatal, ellenőrizhetetlen a végrehajtás. A túl sok vezető persze érthető, mert ez részben a közszolgálatban dolgozók természetes törekvése, részben a politikai érdemjavak osztogatásánál is csak vezető álláso k jöhetnek szóba. Egy biztos, hogy a jelenlegi szervezetben semmilyen intézményes fék sincs, amely gátolná az apparátus és a vezetői réteg növekedését. Ilyen fékeket pedig létre kell hozni. Sokan úgy érzik, hogy ez a növekedés már túlment minden határon. Egyetért ezzel? A legteljesebb mértékben. A jelenlegi államgépezet túlméretezettsége és túltagoltsága már a gazdaságunk versenyképességét veszélyezteti. A tőzsde, a vállalkozók, a gazdasági érdekképviseletek – hogy a külföldi beruházókat ne is említsük – egyaránt javasolják a kormánynak, hogy változtassa meg ezt a túlcentralizált, a modern szolgáltató közigazgatás követelményeinek meg nem felelő és túlpolitizált intézményrendszert. Hozzá kell tennem, hogy ez a helyzet a rendszerben dolgozó közszolgálati a lkalmazottaknak sem jó. Ha jól értjük, a létszámcsökkentés csak egy és nem is a legfontosabb eleme a korszerűsítésnek Már csak azért sem, mert nem egyoldalú folyamatról van szó. A minisztériumi hatáskörök jó részét átvehetik a régiók, az unióval való ka pcsolattartás is számos új feladatot ad. A jelenleg még hivatalnok szemléletű, paternalista, a közhatalmi elemet túlhangsúlyozó államgépezet helyett olyan kell, amely szolgáltat a vállalkozásoknak, a civil szférának, amely közelebb áll a lakossághoz. A fog yókúra az államot erősíti. A kicsi és olcsó állam ugyanis nem ellentéte az erős és hatékony államnak, sőt… De egy állam önmagától sosem fogja elismerni, hogy egyes szervezetei feleslegesek. Ezt elvárni naivitás lenne, nem gondolja? Ez részben igaz. No d e azért elég könnyen felismerhető például, hogy ha véget ér az intézményes privatizáció, akkor nincs szükség többé állami privatizációs csúcsszervre, viszont kiépítendő a modern államkincstár. Rengeteg párhuzamosság is tapasztalható a kormányzati szervek k özött. A kormány vezetői szerintem naponta érzékelhetik a kormányzati menedzsmentproblémákat. A külső és belső nyomás ezt tudatosíthatja a politikusokban, és talán kikényszerítheti a korszerűsítést is. Milyen lépésekből állhat majd ez a folyamat, és menn yi idő alatt valósítható meg? Úgy gondolom, hogy a helyzetértékelés tudományos szempontból lényegében rendelkezésre áll. Ennek alapján meg kell határozni a stratégiai koncepciót, deregulálni kell, tehát megszüntetni a felesleges állami
