Reggeli Sajtófigyelő, 2004. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-05-14
9 kormánypárt, Szerbiai Demokrata Párt (DSS) azzal vádolta a Magyar Szót, hogy a honvédtalálkozó megrendezésével "a fasiszta ideológia propagátorainak szolgálatába állt". Kasza József, a VMSZ elnöke csütörtökön az MTInek nyilatkozva közölte: nem tartja túl szerencsésnek, hogy az Magyar Szó rendezte meg a honvédek találkozóját. Kasza ugyanakkor élesen bírálta azokat, akik emiatt nem telenül támadják az egyetlen délvidéki magyar nyelvű napilapot. A vajdasági autonómiáért küzdő LSV és a VMSZ régóta szövetséges viszonyban van egymással, ezért az LSV csütörtöki döntése minden bizonnyal fordulópontot jelent a két párt viszonyában. Sok ak szerint azonban az LSV lépésére inkább ürügy volt a honvédtalálkozó. Nenad Canak pártja megorrolt a VMSZre, amiért a múlt héten kilépett a tartományi autonómiáért küzdő Vajdasági Szövetségből, s ezt megelőzően beharangozta, hogy stratégiai partnerségi viszonyra lép a Demokrata Párttal (DS). Az MTI értesülései szerint a VMSZ és a DS megállapodását pénteken írja alá a két párt vezetője. +++ kpj/kkn 19.54 LMT 130504 3552 vissza BP0223 4 230 MTIk1047 Délvidéki történelem kutató a szerbmagyar történelem homályos pontjairól - HÁTTÉR ld: Petky József, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2004. május 13., csütörtök (MTI) - Az újvidéki Magyar Szót ért súlyos vádak a múlt heti honvédtalálkozó miatt, illetve általában a szerbmagyar incidensek arra ve zethetők vissza, hogy vannak lényeges történelmi kérdések, amelyek a szerb és a magyar nemzet, illetve a két állam között nincsenek tisztázva vagy egyoldalúan vannak beállítva - közölte az MTIvel Matuska Márton délvidéki magyar történelemkutató, publicist a. Matuska szerint elsősorban azokról az eseményekről van szó, amelyek a szerbekkel és a délvidéki magyarokkal történtek 1918tól egészen napjainkig. A szerb állam és a társadalom nem foglalkozott például azzal, hogyan éltek a kisebbségek a világháború után megalakult délszláv államban, amelyben a magyaroknak tíz éven át még szavazati joguk sem volt. Nem foglalkozott azzal sem, hogy a II. világháború idején a Vajdaságban nem egy, hanem két razzia történt: a horthysta alakulatok 1942ben, a titói partizá nok pedig 1944ben vittek véghez vérengzést. Köztudott, hogy a magyar társadalom és a magyar történelem mit tett annak érdekében, hogy a világ és a két nemzet tisztában legyen azzal, miért történt az 1942es razzia és kik voltak az áldozatai. Az 1944e s vérengzésről azonban a szerb társadalom mind a mai napig nem hallatta a hangját, s ilyen tekintetben a rendszerváltás sem hozott változást: ha valaki ma Szerbiában őszintén és alapos tudományossággal foglalkozna az említett időszak történéseivel, az nem remélhetne babérokat és nem számíthatna a közvélemény támogatására sem. Matuska szerint ennek a kérdésnek a megválaszolásával azonban az anyaország is adósa maradt a délvidéki magyaroknak, hiszen Budapest sem nyilatkozott még arról, hogy mi az álláspon tja a rájuk zúdult bosszúról. Ezek a dolgok szóba sem kerültek a II. világháború utáni béketárgyalásokon, noha bizonyított, hogy Budapest már a vérengzésekkor tudott mindent róluk. "Nem bírok csodálkozni azon, hogy a mindenkori magyar kormány ezt a kér dést még nem tűzte napirendre, és nem foglalkozott vele a Magyar Tudományos Akadémia sem" - mondta a Táncsics Mihálydíjas publicista, aki furcsállja azt is, hogy Budapesten senki sem reagált arra, hogy a honvédtalálkozó miatt a legnagyobb szerbiai kormány párt fasiszta propagandával vádolta meg az egyetlen délvidéki magyar napilapot. A délvidéki magyarságnak volt ereje ahhoz, hogy kutassa az 194445ös eseményeket, és az utóbbi években bekapcsolódtak ebbe magyar történészek is, ugyanakkor Matuska Márton nem tud megnevezni egyetlen olyan belgrádi történészt, aki ebben a témában megnyilatkozott volna és objektív történelmi tanulmányt tett volna le a történelem asztalára. A hivatalos belgrádi álláspont még mindig az, hogy "a titói Jugoszlávia állami sz ervei felelősségre vonták a háborús bűnösöket", miközben több tízezer ártatlan magyart végeztek ki mindenféle hivatalos eljárás nélkül. Hatvan évvel a történtek után sincs elfogadható becslés az áldozatok számáról, nincsenek történelmi dokumentumok, a levé ltárakat nem nyitották meg. A kivégzett magyarok száma vélhetően 2040 ezer között mozog, legalábbis is vannak olyan támpontok, amelyek indokolttá teszik ezt a feltételezést.
