Reggeli Sajtófigyelő, 2004. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-05-13
17 A romániai magyar közélet tekintélytisztelete visszahat a sajtó működésére is, hiszen az elitértelmiség szerepét mitizáló közegben sajátos kép alakult ki a média "küldetéséről", kívánatos tartalmáról és stílusáról. Magyari a két világháború kö zötti, a politika, a szépirodalom és az újságírás összefonódása és kölcsönös szerepzavarai által fémjelzett erdélyi magyar lapkiadás hagyományaival magyarázza a sajtó publicisztikaközpontúságát, irodalmias nyelvezetét és részben témaválasztását. Ennek a h agyománynak a túlélését segítette a kommunista rezsim a magyar nyelvű sajtótermékek árának alacsonyan tartásával, terjesztésük (a mai állapothoz képest kifogástalan) megszervezésével és propagálásukkal. Ezek következtében a kiadványok sokkal szélesebb körb en terjedtek el, mint amekkora kör piaci körülmények között igényt tartott volna rájuk. Elitizmus és üzlet Az erdélyi és a magyarországi közbeszéd mintha különleges emberek közösségének tartaná a romániai magyar társadalmat. Magyari szerint e kontextus ban "a magasan művelt vagy legalábbis könnyen művelhető és művelendő emberek közösségeként jelenik meg, amely tömegesen olvassa a bevett szépirodalmi alkotásokat, érti meg a bonyolult politikai fejtegetéseket". Ezt a virtuális társadalomképet a szociológus az erdélyi magyar elit "szembetűnően csekély tömegempátiájára" vezeti vissza, melynek köszönhetően "e nagy lélekszámú közösséget hajlamos nem társadalomnak tekinteni, hanem valamilyen elit kulturális kollektívumnak". Pedig az Erdélyben élő magyarok - te ljesen természetes módon - nem az életét népművelői dresszúra alatt leélni szándékozó különleges embercsoportot, hanem egy kulturális fogyasztási szokásaikban is heterogén társadalmat alkotnak. 1999es megszűnéséig Székelyföldön a TV 3 volt a legkedveltebb televíziós csatorna, de a magyarországi kereskedelmi tévék nézettsége azt követően is meghaladta a határon túli magyarság életét több forrásunk véleménye szerint is "skanzenként" ábrázoló Duna Televízióét. Szintén jellemző, hogy a PRO TV román kereskedelm i csatorna veri a Duna Televíziót a kolozsvári magyarok körében (mindkét adat forrása Magyarinak a helyi kábeltelevíziós szolgáltatók közlésére hivatkozó tanulmánya). Az Erdélyben a kilencvenes évek első felétől jelen lévő (előbb remittendájukat, majd fris s kiadásukat piacra dobó) magyarországi magazinok, valamint a rejtvényújságok forgalmazásával foglalkozó romániai Corvin kiadó termékeinek népszerűségéből arra következtetni, hogy az írott sajtó szórakoztató tartalmaira is van kereslet, ám az ez iránt érde klődők magyarországi vagy román lapokhoz kénytelenek fordulni. Amellett, hogy a romániai magyar sajtó alakítóinak java elzárkózik az olvasottság növelése érdekében véghezvitt "tartalomhígítástól" és "bulvárosodástól", az anyaországi magazinsajtó iránti ker esletre furcsán reagált az erdélyi újságírótársadalom: Magyari érdeklődésünkre megerősítette azt a 2000es tanulmányában tett állítását, hogy a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének értekezletein "a romániai magyar sajtó hangadói" néhány éve a magyarors zági magazinok behozatalának korlátozását (!) sürgették. Az erdélyi magyar lapok többségének (a megyei napilapoknak) "piacon kívüli" helyzete szinte magától értetődően vezet az üzleti és szakmai hatékonyság szempontjainak relativizálásához. Kivételes ese tekben (tudomásunk szerint a Bihari Naplónál, a Krónikánál és az Erdélyi Riportnál) fordulhat elő, hogy a főszerkesztő szakmai indokokkal megváljon munkatársaktól. A Papp által "menedzserfőszerkesztőinek" nevezett mentalitás összefügg a külföldi befektető elvárásaival. Az újságkészítést kevésbé üzleti (és szakmai) szemszögből figyelő, azt inkább "a közösség szolgálatának" tartó lapoknál az elbocsátás ismeretlen fogalom, amit kérdésünkre Magyari Tivadar a szerkesztőségek "NGOöntudatával" és (javarészt magá nkézben lévő gazdasági társaságokról lévén szó) meglepően demokratikus működésével magyarázott. Utóbbira jellemző, hogy a szerkesztőségek jó része még ma is választja a lapok főszerkesztőit, többnyire néhány, de (a szociológus beszámolója szerint) esetenké nt egy (!) évre. "Ilyenkor a hivatali év első fele a választási ígéretek teljesítésével, a második pedig már az újabb kampánnyal telik", ami gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy a főszerkesztő érdemben számon kérje munkatársai teljesítményét. Az 1989 utá n szocializálódott újságírónemzedék térnyerése ugyanakkor - mint azt a Transindex esete bizonyítja - a szakmai szempontok felértékelődését és a médiabeli tabuk körének szűkülését eredményezheti. Mérlegképek
