Reggeli Sajtófigyelő, 2004. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-05-13
5 Van, ami közös, van, ami nem Népszabadság • 2004. május 13. • Szerző: Ny. M. Az 1335ös királyi találkozóról elnevezett „visegrádi trojka”: Magyarország, Lengyelor szág, Csehszlovákia – az utóbbi felbomlásával vált négyessé. Az 1991ben létrehozott együttműködés eredeti célja az volt, hogy tagjai csatlakozzanak az EUhoz és a NATOhoz. Ezt a V4ek elérték. Igaz, az unió feltételrendszeréhez alkalmazkodásnál eltérő st ratégiákat követtek; előfordult, hogy egymás ellenében. Most az új cél a regionális együttműködés európai kereteken belül. Itt azonban még nehezebb lesz közös álláspontokat kialakítani, főleg kül, és biztonságpolitikai kérdésekben. A gazdaságok különbözős égeiből is sok vita adódhat még, elegednő az euró bevezetését, az államháztartás hiányát említeni. Václav Klaus, cseh államfő szkeptikusan szemléli az intézményesített visegrádi együttműködést. Elemzők arra számítanak, hogy az EU- tagság első évei a szöv etségeskereséssel fognak eltelni, így háttérbe szorulhat a visegrádi együttműködés, kiújulhat a rivalizálás. Ez indokolja elsősorban az együttműködés tartalmi és formai újragondolását. Továbbra is nyitott kérdés azonban, hogy a V4 megmarade konzultációs – és mint ilyen, nyilván nem mindig egységes – fórumnak, vagy önálló kezdeményezésekkel kíváne előállni – az egymásrautaltság hangoztatásán kívül. vissza EPválasztás: hét párt indul? Népszabadság • 2004. május 13. Eddig 16 párt jelezte, hogy részt venne az EPválasztáson, közülük azonban valószínűleg csak hét állíthat majd listát. Az Országos Választási Irodától kapott tájékoztatás szerint az MSZP és a Munkáspárt ajánlószelvényeit már ellenőrizték, és az Országos Választási Bizottság (OVB) hivatalosan nyilvántartásba is vette e két párt listáját. Jelenleg a Fidesz, a MIÉP és az SZDSZ által benyújtott kopogtatócédulák ellenőrzése folyik, míg az MDF és a Szűrös Mátyás vezette Szociáldemokrata Párt mára jelezte, hogy átadja az O VBnek a részvételhez szükséges számú ajánlószelvényt. A legtöbb kopogtatócédulát, mintegy hatvanezret a Fidesz nyújtotta be, a Munkáspárt 43 ezer, az MSZP negyvenezer, az SZDSZ 32 ezer, míg a MIÉP harmincezer körüli ajánlószelvényt gyűjtött. A listaállí táshoz egyébként mindössze húszezer érvényes ajánlás szükséges, s a kopogtatócédulákat legkésőbb péntek 16 óráig kell leadni. Úgy tudjuk, egyes pártok még gyűjtik a kopogtatócédulákat, de ennek legfeljebb a kampányban lehet szerepe. Péntekig kérhetik a kü lképviseleti névjegyzékekbe vételüket azok, akik az EPválasztás napján külföldön tartózkodnak, és valamelyik magyar nagykövetségen akarnak voksolni. A becslések szerint ezzel a lehetőséggel körülbelül kétezren élnek majd, s a legtöbben várhatóan Brüsszelb en, Párizsban és Londonban járulnak az urnákhoz. Csaknem kétezer, Magyarországon élő uniós polgár viszont nálunk akar szavazni; közöttük a legtöbben a németek, szlovákok, osztrákok és angolok vannak. Szintén péntekig jelezhetik a pártok, hogy a 2002es vál asztáson részt vevő szavazatszámláló bizottsági tagok közül kit jelölnek a külképviseleti szavazatszámláló bizottságokba. Pártonként és követségenként egy jelöltet lehet megnevezni, eddig azonban csak két szervezet adott le listát. vissza Visegrádiak egyetértése a folytatásról - Konkrét tervezeteket szorgalmaz Medgyessy Péter középeurópai kollégáinak Népszava 2004. május 13. Szerző: Kepecs Ferenc A Visegrádi Együttműködést megalapozó 1991es nyilatkozat céljai megvalósultak , hiszen immár mind a négy állam a NATO és az EU teljes jogú tagja. A V4 országok e keretek között továbbra is fejleszteni kívánják együttműködésüket - állapítja meg az Új Visegrádi Nyilatkozat, amelyben Vladimir Spidla cseh, Medgyessy Péter magyar, Marek Belka lengyel és Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök tegnap