Reggeli Sajtófigyelő, 2004. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-05-12
12 szerint a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke Az olyan országban élek… című, magyarul és szlovák fordításban egyszerre megjelent könyvében azt állítja: a nemzetállami elvre épülő Szlovákia elavult forma. Danis így folytatja: – Mindez te rmészetesen nem érvényes Magyarországra, ahol Bugár legszívesebben azt az Orbán Viktort látná kormányfőnek, akinek nem is titkolt vágyálma az újraegyesült, erős magyarság alkotta NagyMagyarország. Lapunk megkeresésére Bugár Béla kifejtette, hogy a nacion alista nézeteiről ismert újságíró gyanúsítgatásaira kár lenne egy szót is vesztegetni, ha nem szervezett támadásról lenne szó. – Az első kirohanást néhány nappal ezelőtt csaknem hasonló érvekkel éppen Mikulás Dzurinda intézte ellenem. Hitelt érdemlő értesü léseim szerint a kormányfőpártelnök vezette Szlovák Kereszténydemokrata Unió (SDKU) néhány vezetője húzta elő az úgynevezett magyarkártyát. További kérdésünkre Bugár visszautasította azokat a szlovák vádaskodásokat is, amelyek szerint (különösen Orbán Vi ktor tavaszi szlovákiai látogatása óta) saját és az MKP szekerét az eddiginél jóval szorosabban kötötte volna a Fidesz elnökéhez. – Az MKP továbbra sem tűri egyetlen budapesti párt gyámkodását sem – közölte. vissza Kínos kína i várakozás Népszabadság • 2004. május 12. • Szerző: O. L. Gy. Németh Zsolt elnök elnézést kért, ám ez a tényen csak keveset szépít: az Országgyűlés külügyi bizottsága tegnap majd háromnegyed óráig megvárakoztatta a kínai nagykövetet. Pedig felkérésre jöt t a parlamentbe Zhu Zushou, hogy Kína budapesti nagykövetei közül elsőként számoljon be a bizottság előtt a kétoldalú kapcsolatokról, illetve a világpolitika kérdéseiben vallott pekingi álláspontról. A külügyi bizottság mentségére: a csúszás oka az volt, h ogy előzőleg nagykövetjelölteket hallgattak meg. Köztük épp a Pekingbe készülő Mészáros Sándort. Zhu Zushou beszámolójának az adott jelentőséget, hogy Hu Jintao kínai államfő júniusban Magyarországra látogat. Mint a beszámolóból kiderült, Medgyessy Péter tavalyi pekingi vizitjével érdemben javult a kétoldalú politikai viszony. A hihetetlen gyorsan fejlődő Kína pedig tovább kívánja erősíteni a gazdasági szálakat az immár EUtag Magyarországgal. Szó esett a hazánkban élő kínai közösségről is, ennek létszámá t a nagykövet 1720 ezerre tette. Elhangzott, hogy júliusban újra indul a Budapest – Peking közvetlen légijárat. A fideszes Németh Zsolt Tibettel kapcsolatos kérdésére Zhu Zushou azzal válaszolt: miért nem meneszt a külügyi bizottság küldöttséget a helyszínr e, s győződik meg az ottani fejlődésről, illetve a tibetiek kultúrájának megőrzéséről. Kérdés, kívánnake élni fideszes képviselők a lehetőséggel, miután még nem is olyan rég a parlamenti kapcsolatok ellen voltak a kommunista Kínával. vissza Készítette: Boér Krisztina, Balogh Zsuzsanna és Csoma Sándorné i a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világ gazdaság - Ng = Napi Gazdaság